A Friss Hús szervezői idén a pitchfórumon kívül is igyekeznek felhívni a figyelmet a tehetséges, pályakezdő művészekre. Az újonnan indult Friss Csillag nevű program keretében fiatal színészek munkássága kerül reflektorfénybe. Az első két Friss Csillag Nagy Katica (GólyatáborRossz versek) és Váradi Gergely (GuerillaA besúgó), akik a rövidfilmes szerepeik mellett nagyjátékfilmekben és sorozatokban is sikerrel debütáltak. Sőt, mindketten láthatók lesznek az idei Friss Hús magyar versenyprogramjában is: Nagy Katica Gyimesi Domonkos Köszönöm, hogy maradtál, illetve Budavári Balázs Perfect Match című filmjében szerepel, míg Váradi Gergely a Cannes-ban debütáló, Szelestey Bianka által rendezett Hajszálrepedés főszereplőjeként tér vissza a fesztivál programjába, miután tavaly a legjobb színésznek választották a Csendes környék-ben nyújtott alakításáért.

A szakmai programok idén a jövőt helyezik perspektívájukba: a mozgóképkészítés lehetséges útjairól, a formátumok változásairól, illetve az új technológiák nyújtotta lehetőségekről, valamint a fenntartható filmkészítésről szólnak a workshopok és beszélgetések. A programok ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek. Itt lehet regisztrálni rájuk.

Avatárok, androidok, VR szemüvegek? Hogy néz ki a jövő filmnézője? 

Mennyire lehetnek a szórakoztatóipar szerves részei az új technológiák, illetve milyen új felhasználói, nézői viselkedésekre számítunk? Alkotói szempontból hogyan lehet felkészülni ezekre a változásokra? Ezekre a kérdésekre keresik a választ a kerekasztal résztvevői, filmesek, médiaművészek, pszichológusok. ​(Június 3-án 10:30-tól) 

A formátumaink jövője

A Friss Hús szakmai programjai minden évben kiemelten foglalkoznak a hazai gyártású TV- és streaming sorozatokkal. Ezúttal nem egy konkrét alkotás vagy sorozatíró műhely kerül fókuszba, hanem az egész formátum jövőjéről zajlik eszmecsere. Szó esik majd arról is, hogy az új platformok és technológiák hatására milyen formátumok és műfajok keletkezhetnek. (Június 3-án 13:00-tól) 

Technológia és filmgyártás

A technológiai fejlődés az első mozgóképek születése óta meghatározó szerepet játszik a filmkészítésben. Fontos, hogy milyen innovációk tűnnek fel a filmgyártás környékén, és hogy ezeket milyen célokra használhatjuk. A kerekasztal résztvevői oktatási szakemberek és innovatív filmes vállalatok képviselői. (Június 4-én 11:00-órától

Green Filmmaking – Fennmaradunk-e addig? 

A filmgyártás világszerte a második legszennyezőbb iparág. Számtalan módon csökkenthető egy-egy produkció ökológiai lábnyoma, amihez – az anyagi lehetőségeken kívül – elsősorban szemléletváltásra van szükség. A Friss Hús szeretne e folyamat katalizátoraként működni: arról beszélgetünk, hogy mi mozdíthatja előre a filmezés környezettudatosságát. (Június 4-én 13:00-tól) 

Friss Pitch

Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Friss Hús pitchfórumát, a Friss Pitch-et, amelynek célja, hogy lehetőséget teremtsen fiatal filmes alkotóknak előkészületben lévő projektjeik prezentálására és azok megvitatására. A Toldi Moziban tartott fórumon az alkotók maximum 7 percben mutathatják be ötleteiket, a díjazottakat rangos szakmai zsűri választja ki. A zsűri tagjai idén Erdős Ákos, a Paprika Studios vezetője, Sümeghy Claudia producer és Tiszeker Dániel filmrendező. A 8 pályázót a Friss Hús szervezői workshoppal készítik fel a pitchre – együttműködésben forgatókönyv-fejlesztőkkel, valamint az improvizációs tréningeket is tartó Momentán és Grund társulatokkal. A pitchfórum jelentőségét és sikerét jelzi, hogy az elmúlt évek nyertes pályázatai mind a megvalósulás útjára léptek, és néhányat közülük már láthatott is a Friss Hús közönsége. 

A legjobb filmterv a fiatalon elhunyt producerről elnevezett Lovas Nándor-díjat kapja. A díjjal járó pénzjutalom mellett a zsűri és a Friss Hús szervezői szakmai támogatásban részesíthetik a legígéretesebb filmterveket. (Június 3-án 14:45-től) 

Idén is lesznek szabadtéri vetítések a Friss Húson. A Városháza udvarán június 2-től június 7-ig minden nap 21:00-tól a magyar versenyprogram filmjeit lehet megnézni a csillagos ég alatt, blokkok szerinti  bontásban. A vetítésekre jegyek a Tixa oldalán válthatók.

A Toldi Moziban zajló vetítésekre jegyek továbbra is kaphatók a Toldi mozi weboldalán, valamint a mozi pénztárában.

Címlapkép: Váradi Gergely és Nagy Katica / Forrás: Friss Hús Budapest