A világ számos tájáról több mint ötven zsidó témájú izraeli és nemzetközi filmet, köztük rövidfilmet, dokumentumfilmet és játékfilmet felvonultató seregszemlén elsősorban a helyi magyar ajkúak ültek a Hajnali láz közönségének soraiban, ami a tel-avivi magyar nagykövetségnek is köszönhető, ugyanis részt vettek a helyi premier hirdetésében. Nagy Andor, Magyarország izraeli nagykövete a megjelenteknek felidézte, hogy annak idején maga is meglátogatta a jeruzsálemi forgatás egyik napján a filmeseket. A nagykövetet a bemutató után a nézőtérről kijövők sorra megszólították, közölték, hogy meghatódtak a filmtől, sokat sírtak, és hangsúlyozták, hogy mennyire szívhez szóló alkotást láttak.

Miki Zachar, a film izraeli producere közölte, hogy a Hajnali láz részt vett már egy nagy sikerű vetítésen Thessalonikiben is egy filmfesztiválon. A producer Izrael filmbeli szerepét igen hangsúlyosnak látja, mert az alkotás kerettörténete Jeruzsálemben játszódik, ott idéződnek fel a múlt képei. Miki Zachar szerint az alkotás egyik szépségét az adja, hogy valós történeten alapul, ami bizonyítja, hogy "az élet minden képzeletet fölülír, hiszen ha valaki kitalálna egy ilyen történetet, nem hinnék el neki".

Gárdos Péter a svéd, magyarországi és izraeli helyszíneken forgatott romantikus drámában saját szülei találkozásának és szerelmének történetét dolgozta fel, amellyel édesapja 1998-ban bekövetkezett halála után szembesült, édesanyja ekkor adta neki át kettejük több mint 50 évvel korábban keletkezett levelezését. A producer a bemutatóról kifejtette, hogy ez egy részben Jeruzsálemben forgatott zsidó film, és ezért természetes helye volt a jeruzsálemi fesztiválon. Miki Zachar szerint a jeruzsálemi sikert az magyarázza, hogy a nézők nagyon azonosultak a történettel, mert mindenki keresi a szeretetet, a melegséget és mindenki megpróbál kötődni a múlthoz, még ha az nehéz is. "És végső soron a szerelem győzött: mutatni akarjuk, hogy a szerelem győz, mert szerintem a szeretet mindig győz. Remélnünk kell, szeretnünk, jónak lennünk" - hangoztatta a producer.

 

(forrás: MTI)