A Moulin francia produkcióként javarészt magyar helyszíneken forgott, 35 mm-es filmre, és rendkívüli gyorsasággal készült el. Tavaly ősszel forgatták le, párhuzamosan az Árva hazai bemutatójával. Ez lesz Nemes Jeles első francia nyelvű filmje, az operatőr, ahogy az eddigi három nagyjátékfilmjében, úgy most is Erdély Mátyás, a forgatókönyvet Olivier Demangel írta.
A gyártást magyar részről a Pioneer koordinálta, és kulcsszerepet töltött be az NFI Filmlabor csapata. A negatív film hívása, fényelése, valamint a pozitív kópiák az NFI Filmlabor csapata által kifejlesztett innovatív bleach bypass eljárással készültek. Kovács László senior colorist és csapata több mint fél éve dolgozik a filmen. A Sovák Viktória vezette NFI Filmlabor az elmúlt években több világraszóló filmsikerhez járult hozzá különleges eljárások alkalmazásával, köztük volt a Szegény párák, A brutalista, a Maria és a Csendes barát című filmek.

Gilles Lellouche a Moulin című filmben
Nemes Jeles nevét a 2015-ös cannes-i fesztiválon ismerte meg a világ, ahol a zsűri nagydiját nyerte el első nagyjátékfilmjével, a Saul fiával. Egy évvel később, 2016-ban a zsűri egyik tagjaként vett részt a fesztiválon, aztán viszont a Napszállta és az Árva világpremierjét is Velencében tartották.
Kelet-Közép Európából két további rendező műve is bekerült a hivatalos versenyprogramba. Pawel Pawlikowski (Ida, Hidegháború) legújabb filmje, a Fatherland a híres német író Thomas Mann és a lánya (Sandra Hüller) kapcsolatáról szól. Cristian Mungiu első angol nyelvű filmje, a Fjord Romániából egy kis norvég településre költöző pár drámáját tárja elénk az Érzelmi érték sztárja, Renate Reinsve és Sebastian Stan főszereplésével.
Kilenc év után jelentkezik új filmmel, a Minotaurral Andrej Zvjagincev orosz rendező, legutóbbi rendezése, a Szeretet nélkül a legjobb forgatókönyv és a zsűri díját nyerte el a 2017-es cannes-i fesztiválon. Nicolas Winding Refn 10 év után rendezett ismét nagyjátékfilmet, a Her Private Hellt viszont versenyen kivül vetítik majd.
Idén az Oldboy és a Nincs más választás rendezője, Park Chan-wook dönt majd a hivatalos versenyprogram filmjeiről a zsűri elnökeként.
Hivatalos versenyprogram:
- A Woman’s Life (r.: Charline Bourgeois-Taquet)
- Bitter Christmas (r.: Pedro Almodovar)
- Coward (r.: Lukas Dhont)
- Fatherland (r.: Pawel Pawlikowski)
- Fjord (r.: Cristian Mungiu)
- Garance (r.: Jeanne Herry)
- Gentle Monster (r.: Marie Kreutzer)
- Histoire de la nuit (r.: Léa Mysius)
- Hope (r.: Na Hong-Jin)
- La Bola Negra (r.: Javier Ambrossi és Javier Calvo)
- Minotaur (r.: Andrej Zvjagincev)
- Moulin (r.: Nemes Jeles László)
- Nagi Notes (r.: Koji Fukada)
- Notre salut (r.: Emmanuel Marre)
- Parallel Tales (r.: Asghar Farhadi)
- Sheep in the Box (r.: Hirokazu Kore-eda)
- Sudden (r.: Ryusuke Hamaguchi)
- The Beloved (r.: Rodrigo Sorogoyen)
- The Man I Love (r.: Ira Sachs)
- The Unknown (r.: Arthur Harrari)
- The Dreamed Adventure (r.: Valeska Grisebach)
Un certain regard:
- Teenage Sex and Death at Camp Miasma (r.: Jane Schoenbrun)
- Everytime (r.: Sandra Wollner)
- Club Kid (r.: Jordan Firstman)
- I’ll Be Gone in June (r.: Katharina Rivilis)
- La más dulce (r.: Laïla Marrakchi)
- Yesterday the Eye Didn’t Sleep (r.: Rakan Mayasi)
- The Meltdown (r.: Manuela Martelli)
- I Am Always Your Maternal Animal (r.: Valentina Maurel)
- Elephants in the Fog (r.: Abhinash Bikram Shah)
- Benimana (r.: Marie-Clementine Dusabejambo)
- Le Corset (r.: Louis Clichy)
- Congo Boy (r.: Rafiki Fariala)
- All the Lovers in the Night (r.: Yukiko Sode)
Különleges vetítések:
- John Lennon: The Last Interview (r.: Steven Soderbergh)
- Avedon (r.: Ron Howard)
- Les Survivants du Che (r.: Christophe Réveille)
- Les Matins Merveilleux (r.: Avril Besson)
Versenyen kivüli vetítések:
- Her Private Hell (r.: Nicolas Winding Refn)
- Diamond (r.: Andy Garcia)
- Karma (r.: Guillaume Canet)
- L’Objet Du Delit (r.: Agnes Jaoui)
- De Gaulle: L’Âge de Fer (r.: Antonin Baudry)
A lista nem teljes, a következő hetekben további filmeket fognak bejelenteni. A 79. Cannes-i Filmfesztivált május 12. és 23. között tartják meg, a Filmhu újságírója idén is ott lesz a filmművészet egyik legfontosabb eseményén.



