- Hivatalos támogatás nélkül, magánkezdeményezéssel hazai rendező ez idáig nem merészkedett nekivágni az Oscarért folyó versenynek. Hogy jutott eszébe, hogy megtegye?

- A Sejtjeinket olyan házaspárokról forgattam, akik nagyon szeretnének gyereket, s ezért minden áldozatra készek. Valamennyien az úgynevezett lombikbébiprogramként emlegetett eljárásnak, egy hosszú, többszakaszos, több szakember közreműködését kívánó folyamatnak vetették alá magukat. Februárban elkészültünk a film önálló, kétórás változatával, s amikor megmutattam barátoknak, ismerősöknek, az ő biztatásukra kezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy talán érdemes vállalni a megmérettetést. A téma olyan emberi drámák hordozója, amelyek Alaszkától a Tűzföldig mindenütt érthetőek és átélhetőek, mert bárhol érvényes üzenet hordozói.

- Akárcsak a Szívügyem című filmjében, itt is az élet vagy halál kérdése fogta meg?

- A Szívügyem egy szívátültetés történetét kísérte végig, amelynek főszereplője meghalt. Az ember forgatás közben nagyon együtt él a szereplőivel, s noha nem halok velük együtt, nagyon megvisel a halál. Tudatosan kerestem olyan témát, amelyben emberi drámák sűrűsödnek, de a halál ki van zárva. Így jutottam el a születés egy sajátosan drámai szituációjához, a lombikbébi témához, ahol a siker az életet jelenti, de a sikertelenség nem a halál, hanem a meg nem születés. A film kitűnő alkalom arra is, hogy megmutassam, az egyik legfontosabb kérdés az életben, hogy az ember hogyan képes állni a megpróbáltatásokat a legközelebbi kapcsolataiban, hogyan éli át és dolgozza fel az embertelenül nehéz pillanatokat együtt a házastársával, családjával, barátaival. Amikor egy pár megtudja, hogy a gyermektelenségnek egyikük az oka, vagy épp mindketten az okai, a felismerés rendkívül kemény próbára teszi a kapcsolatukat. A film helyzeteiből az is kiderül, hogy mi ad erőt egy házasságnak, amivel túlélik a személyes drámát az érintettek. Filmünk a családi összetartás, az egymásért vállalt felelősség, a megtartó szeretet szépségéről és erejéről is szól.

- Ismert "követő" módszere nem ütközött akadályokba?

- A gyermektelenség, illetve a gyermek akarása minden nyolcadik házaspárt érintő probléma. Öt házaspár sorsát követtem végig a nem kevés lelki és fizikai próbatételt jelentő folyamaton. A lombikbébi témát egyébként hihetetlen tudatlanság veszi körül nálunk, találkoztam olyanokkal is, akik azt hitték, tényleg lombikban fejlődik a kisgyerek. Kevesen tudják, hogy az orvosi eljárás a megtermékenyített petesejt visszaültetését jelenti az anyaméhbe. Ez önmagában is izgalmas téma, hiszen a tudomány és a pszichológia együttesen törekszik a sikerre, s ebben a lelki motívumoknak rendkívül nagy szerepük van. A filmnek az is a küldetése, hogy egy sor valóságos vagy vélt titokról fellebbentse a fátylat, s ezzel erőt adjon a nagyon sok érintettnek. Az előkészületek több mint egy évig tartottak. Míg kiválasztottuk a lehetséges párok közül az ötöt, több százzal ismerkedtünk meg. Rendkívül intim dologról van szó, a párok legbensőbb magánéletébe kértünk betekintést. Sokan el is zárkóztak a film nyilvánosságától, nemegyszer azért, mert szégyellték lakóhelyük környezetében "titkuk" lelepleződését. Hálás vagyok annak az öt párnak, akik végül is vállalták, hogy végigkísérjük őket. Jelen voltunk a folyamat minden fontos fordulópontján, még a legkényesebb helyzetekben is: a vizsgálatok, beszélgetések, kezelések során, a beültetés és a várakozás idején egészen az ítélethirdetésig. Mi neveztük el így azt a szituációt, amikor megtudják, megfogant-e a beültetett sejt vagy sem. Ez a pillanat vagy a mennyekbe visz, vagy a pokolba taszít.