A programot október 12-én Martin Šulík A nyúlfülű férfi című filmje nyitja, amelyben egy író kerül alkotói-életközépi válságba. Egy este megcsörren a telefonja, és a hívás események egész láncolatát indítja el, amelyek megzavarják addigi nyugodt világát: barátja öngyilkosságot kísérel meg, barátnője bejelenti, hogy terhes, ráadásul egyik történetének hőse, a saját alteregójaként kreált nyúlfülű ember is megjelenik neki.

A film főszerepét a cseh Miroslav Krobot játssza, aki egyebek mellett Tarr Béla A londoni férfi című filmjének Maloinjaként lehet ismerős. Mellette több magyar színészt is felfedezhetünk, többek közt az Európai Filmdíjas, nyitrai születésű Borbély Alexandrát (Testről és lélekről), továbbá a rendszerint Prágában játszó Derzsi Rékát és a Budapesten, a Vígszínházban is rendszeresen fellépő Bondor Évát.

Borbély Alexandra és Miroslav Krobot A nyúlfülű férfi című filmben

A rendező, Martin Šulík a szlovák film állócsillaga. Magyarországon az 1995-ös A kertben című filmjével szerzett ismertséget, amely a Karlovy Vary Filmfesztiválon Kristályglóbuszt nyert, hasonlóan 2011-es Cigány című filmjéhez. Stílusa Menzel filmjeire emlékezetet, akit színészként is felkért 2018-as Tolmács című alkotásának főszerepére. Munkáiban gyakran szerepelnek magyar vagy magyar származású színészek. Első filmjének, a Gyengédségnek főszerepét például Cserhalmi György játszotta. Martin Šulík A nyúlfülű férfival a Varsói Nemzetközi Filmfesztivál legjobb rendezőnek járó díját nyerte el.

A program következő darabja október 13-án a Szolgák című, fekete-fehér film, Ivan Ostrochovský rendezése. A történet 1980-ban játszódik, a kommunista állam és a csehszlovákiai katolikus egyház összetett viszonyába enged betekintést. Két főhőse, Michal és Juraj a teológiai szeminárium hallgatói. Oktatóik az iskola felszámolásától tartva a szemináriumot a kommunista hatalmat kiszolgáló intézménnyé formálják. A diákok választás elé kerülnek: a rezsimmel való együttműködés útját vagy az együtt nem működést, s ezzel a titkosrendőrségnek és a zaklatásoknak való kiszolgáltatottságot választják-e.

Szolgák

A rendkívül szépen fotografált, erőteljes látványvilágával is ható film számos fesztiváldíjat nyert. Egyebek mellett tavaly szerepelt Szolnokon, az Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál nagyjátékfilmes versenyprogramjában, ahol a harmadik díjat nyerte el elegáns és pontos kompozícióiért. A színészválasztás érdekessége, hogy felfedezhetjük a szereplők között a Magyarországon is jól ismert román Vlad Ivanovot és a jeles szlovák filmrendezőt, Martin Šulíkot is.

Október 14-én következik a Legyen világosság! című film, amely radikális szervezetek hatása alá került fiatalokról szól egy olyan család történetén keresztül, ahol az apa, hogy eltartsa családját, Németországba jár dolgozni. A karácsonyi hazalátogatásakor tudatosul benne, hogy legidősebb fia, Ádám egy félkatonai ifjúsági szervezet tagja. A fiú belekeveredik egyik osztálytársa zaklatási ügyébe, illetve meggyilkolásába. Végül az apa elhatározásra jut: feleségével, elkezdik feltárni az igazságot fiukról, saját családjukról, önmagukról és közvetlen környezetükről…

Legyen világosság! 

Marko Škop filmjét 2019-ben Karlovy Varyban a Kristályglóbusz legnagyobb esélyesének tartották, amit végül nem kapott meg, de Milan Ondrík elnyerte a legjobb férfi főszereplő díját, majd Triesztben és Cottbusban is a legjobb filmnek választották az ottani rangos fesztiválokon és Szlovákia ezt a filmet nevezte az Oscar-díjra.

A Szlovák Filmnapok a Szlovák Kulturális Napok Magyarországon rendezvénysorozatba illeszkedik, amely közel három hónapon át a kultúra teljes spektrumából mutat be színeket – színházi produkciókat, jazz-, komolyzenei és balettelőadásokat, kiállításokat – és nemcsak Budapesten, de Egerben és Szarvason is.

Az Uránia vetítésein a filmek eredeti nyelven, magyar felirattal láthatók. Bővebb információk a filmszínház honlapján érhetők el.