A Prima Primissma Alapítvány és a kategória társalapítója, az FHB Bank elismerését Zomborácz Virág filmrendező, forgatókönyvíró, Székely Szilveszter táncművész (Bozsik Yvette Társulat), Mórocz Adrienn színművész, bábos, táncművész (Budapest Bábszínház), valamint Béres Márta (szabadkai Kosztolányi Dezső Színház), Rétfalvi Tamás (Radnóti Miklós Színház), Lovas Rozi (Pesti Magyar Színház), Orth Péter (kecskeméti Katona József Színház) és Szatory Dávid (Nemzeti Színház) színművész kapta.

Az ötödik alkalommal átadott, kétmillió forinttal járó díjra érdemes - harminc évesnél nem idősebb - fiatal tehetségeket idén is a magyar színház- és filmművészet elismert képviselői jelölték, a díjakról szakmai zsűri döntött.

A díjakat Spéder Zoltán, az FHB Jelzálogbank Nyrt. igazgatóságának elnöke mellett a zsűri tagjai, Bálint András színész-rendező, Orlai Tibor színházi producer, Káel Csaba rendező, a Művészetek Palotája vezérigazgatója és Eszenyi Enikő színész-rendező, a Vígszínház igazgatója adta át. Mellettük a zsűri tagja volt Balogh Gabriella, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagja és Molnár Piroska, a nemzet színésze.

A Prima Primissima Díj 2005-ben egészült ki a területi Prima-díjak rendszerével, 2007 óta pedig önálló díjjal jutalmazzák a fiatal kiválóságokat.

(Forrás: MTI)