"2004-ben forgattuk az első előzetest, 2005-ben derült ki, hogy nem lesz könnyű dolgunk a Tüskevárral. Szerencsére időtálló alapanyaggal dolgoztunk" - idézte fel a kezdeteket az MTI-nek Balogh György rendező, hozzátéve, hogy a Tüskevár filmtervére a Magyar Mozgókép Közalapítványtól (MMK) nyertek el támogatást. "Akkoriban az volt a szokás, hogyha valaki a filmtervre támogatást kap, akkor a közalapítvány a gyártásra is ad. Sajnos ez esetünkben nem így történt" - mondta a rendező, hozzátéve, akkora volt a stábban a lelkesedés, hogy szerencsére nem adták fel.

tuskevar7 500


"Mindig találtunk annyi támogatást, hogy apránként tovább tudtunk lépni. 2005-ben a film nagy részét leforgattuk 20-22 nap alatt" - mesélte Balogh György. 2006-ban vágták össze a nyersanyagot, és hozzáforgattak még 10 napot. 2007-ben tartották az első tesztvetítést."Ennek hatására még csiszoltunk a filmen" - magyarázta, hozzátéve, hogy a következő éveket "balszerencsék sorozata" jellemezte, rendszeresen lemaradtak a támogatásokról. "Csak a pénzen múlott a befejezés, ez végül 2011-ben jött össze. Azóta az utómunkákat végeztük" - árulta el a rendező, megjegyezve, 2010-ben légi felvételeket készítettek a Kis-Balatonról - az ekkor felvett képsorok a film főcímében láthatók.

A Tüskevár összköltségvetése körülbelül 80 millió forint, ám a rendező szerint az alacsony költségvetés nem látszik a filmen. A forgatás helyszíne a Körös tiszai torkolatánál volt, az ártérben, mivel az élővilág szinte ugyanaz, mint a Kis-Balatonnál. Balogh György megjegyezte, hogy bár a regénybeli helyszínen is dolgozhattak volna, végül Csongrád környékére esett a választásuk a helyismeret és a város támogatása miatt.


A Tüskevár természetet bemutató felvételeit 2006-ban készítették, ebben a világhírű magyar természetfotós, Máté Bence volt a stáb segítségére. Készítettek felvételeket például az ő madárleseiből is. "Bence leseibe évek óta a világ minden tájáról jönnek természetfotósok" - jegyezte meg a rendező. "Függöny volt az ablak előtt, amit csak akkor volt szabad elhúzni, ha már becsuktuk az ajtót, nehogy a madarak észrevegyék az ember jelenlétét" - mesélte, hozzátéve, a leshez olykor 40 centiméter közelségben odamentek a madarak - fogalmazott Balogh György.

A rendező arról is beszélt, hogy hűen követték Fekete István regényét, szabadságot csak a film ritmusában, feszességében engedélyeztek maguknak. "Meg sem fordult a fejemben, hogy átírjam a szövegeket. A párbeszédek szinte szó szerint a könyvben is szerepelnek" - fogalmazott. A mai korra szinte csak a két főszereplő ruhája utal.

tuskevar6 500


Tutajost Nagy Marcell alakítja, aki Koltai Lajos Sorstalanságában játszotta Köves Gyurit, Bütyök karakterét pedig Péntek Bálint kelti életre. A két színészt a színitanodában választotta ki a rendező, de látta már előtte őket filmben is szerepelni, Péntek Bálint például Gárdos Péter Porcelánbabájában játszott.

Matulát Kovács Lajos játssza. A rendező elmondta, hogy nem akartak versenyre kelni az 1967-es sorozattal, amelyben Bánhidi László játszott, inkább teljesen más karakterű Gergő bácsit kerestek. "Meg sem próbáltunk hasonlítani. Egy robusztus őserőt kerestünk, és rögtön el is dőlt, hogy ezt Kovács Lajos tudja a legjobban megszemélyesíteni" - mesélte.

tuskevar3 500



Kovács Lajos az MTI-nek elmondta, már a forgatás előtt a helyszínre utazott, hogy felkészüljön a szerepre. Mint fogalmazott: "nyomokat" keresett, próbálta átérezni a környezetet. "Sokat eveztem, megismertem a nádast" - mesélte, hozzátéve, ő egy-egy szerep kedvéért hajlandó akár egy vágóhídra is elmenni dolgozni ideiglenesen. A szerepről elmondta, szerinte az ő Matuláját az foglalkoztatja, hogy a rábízott gyerekek milyen világba mennek vissza. "Milyen közösségbe, családba? Matula olyan, mint egy ősi szellem. Mintha álmodnánk őt. Valahogy fáj neki, hogy a világ megváltozott, hogy minden a teljesítésről, nyerésről szól. És ebben a rohanásban sok gyerek elvérzik. Én arra gondoltam, hogy Matulával egy kicsit megállítom az időt" - magyarázta hozzá.

A filmben Kengyel tanár urat Rékasi Károly, feleségét, Kengyelnét Détár Enikő játssza. Náncsi nénit Pogány Judit, István bácsit Eperjes Károly kelti éltre.    

tuskevar5 500



A 99 perces film október 4-én kerül 50 magyar moziba. A Tüskevárat az alkotók maguk forgalmazzák, ezt financiális okokkal magyarázzák.