"Csakis egy olyan forradalmi filmes, mint Bertolucci ismerhette el, hogy a dokumentumfilm is mozi" - nyilatkozta a lapnak Gianfranco Rosi, a széles olasz közönség előtt eddig ismeretlen rendező.


Alberto Barbera, a fesztivál igazgatója hozzátette, hogy a zsűri "kiegyensúlyozottan, de nem egyhangúan" hozta meg döntését a legjobb filmnek ítélt díjról.

A lap szerint csalódást okozott, hogy a fesztivál "kedvenc és legtöbbet tapsolt" alkotásának, a Stephen Frears rendezte Philomena című filmnek kizárólag a forgatókönyvét díjazták.

Paolo Merenghetti, a Corriere neves filmkritikusa felhívta a figyelmet arra, hogy a zsűrinek a művészfilmek helyett inkább a közönség által is kedvelt alkotásokat kellett volna díjaznia.

Velencét megbabonázta a római körgyűrű - írta a La Repubblica, amely kiemelte, hogy a szombat esti díjazáson az Arany Oroszlánról hozott döntést néhány bekiabálás kísérte, Bertoluccit viszont állva tapsolták meg. Az újságnak nyilatkozó Bertolucci szerint Rosi dokumentumfilmje "tiszta, majdnem ferences szellemiségű mű".

velence2 600


Rosi elmondta, hogy három évet töltött lakókocsiban a forgatás alatt. "Bertolucci döntése léket vágott a dokumentumfilmek és a filmek között eddig emelt falon bebizonyítva, hogy mindkettő ugyanaz, vagyis mindkettő mozi" - fogalmazott a lapnak a rendező.

"Engem megfiatalított a díj!" - mondta a 82 éves Elena Cotta, a legjobb női alakításért járó Coppa Volpi tulajdonosa, aki az Emma Dante rendezte Via Castellana Bandiera című filmben játszott. Cotta eddig színházi színésznőként volt ismert.

A La Stampa azt hangsúlyozta, hogy az idei velencei filmfesztivál más tekintetben is sikeres volt: tíz százalékkal emelkedett a bevétel, nőtt a látogatók száma és 160 ezren követték a fesztivált a közösségi portálokon.