Az elmúlt évben a járványügyi vészhelyzet nem tette lehetővé, hogy egy nagyszabású gálaműsor keretén belül díjazzák a legújabb szinkronos alkotásokat. A SziA ugyanakkor a magyar szinkron minőségének javítása érdekében fontosnak tartja a 2020-ban készült legjobb szinkronos alkotások, legkiemelkedőbb művészi és szakmai teljesítmények elismerését. 

Az Online Farsangi Szinkronszemlére az elmúlt év munkái alapján 32 szinkronizált alkotást - mozifilmet, tévéfilmet, sorozatot, aminációs filmet, valamint ismeretterjesztő- és dokumentumfilmet - neveztek be a szinkronrendezők. A jelölt alkotásokat első körben egy független zsűri bírálta el. A zsűri tagjai: Enyedi Ildikó filmrendező, Tomasevics Zorka szinkronrendező; Varga Attila Sixx író, újságíró; Benedikty Marcell a Central Médiacsoport multimédia vezetője és Varga Balázs filmtörténész, az ELTE Filmtudományi Tanszékének docense volt.

A zsűri első körben 7 kategóriában 5-5 jelöltet választott ki, akik bekerültek az online szakmai szavazásra, amelyre a SziA honlapján került sor. Második körben a szinkroniparban dolgozó művészek, szakemberek és alkotók a zsűri által jelölt alkotásokon, művészeken és szakembereken kívül a legjobb gyártásvezetőkre és az év szinkronstúdiójára is szavazhattak.


A szinkronszemle győztesei a zsűri értékelése és az online szakmai szavazás együttes eredményeként kerülnek ki. 

A szinkronszemle folyamán közönségszavazást is szerveztek a 24.hu és a SzinkronJunkie támogatásával, valamint a szemle keretén belül kihirdetik a Selmeczi Roland Talentum-díj legújabb nyerteseit is. Selmeczi Roland Talentum Díjra a magyarországi tévé- és mozifilm forgalmazók jelölnek azon 40 év alatti színésznők és színészek közül, akik kiemelkedő tehetséggel szinkronizáltak az elmúlt évben. 

A jelöltek közül a nyerteseket a Talentum-díj kuratóriuma választotta ki. A kuratórium tagjai hagyományosan az előző év nyertesei - az idén Nemes Takách Kata és Szabó Máté -, valamint Selmeczi Roland özvegye Dr. Takács Melinda és Nagy-Kálózy Eszter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész. Szombaton, az Online Farsangi Szinkronszemle záróeseményén a SziA által bemutatásra kerülő kisfilmben összesen 16 kategóriában hirdetnek győzteseket:

Szakmai díjak:

1. A legjobb szinkronizált mozifilm: 

  • Joker
  • Jumanji
  • Sötét vizeken
  • Úriemberek
  • Volt egyszer egy Németország

2. A legjobb szinkronizált tévéfilm/sorozat

  • A korona
  • A viszony
  • Ez minden, amit tudok
  • Gyilkos lelkek
  • Szexoktatás

3. A legjobb szinkronrendező:

  • Kosztola Tibor - Úriemberek
  • Lengyel László - Sötét vizeken
  • Nikodém Zsigmond - Joker
  • Orosz Ildikó - A korona
  • Vági Tibor - Volt egyszer egy Németország

4. A legjobb színésznő:

  • Báthory Orsolya - A viszony
  • Gyöngy Zsuzsa - A szerelem sava-borsa
  • Hűvösvölgyi Ildikó - A korona
  • Igó Éva - Joker
  • Nagy-Németh Borbála - Fosse/Verdon

5. A legjobb színész:

  • Harsányi Gábor Az új pápa
  • Nagy Ervin Úriemberek
  • Rajkai Zoltán Sötét vizeken, Ez minden, amit tudok
  • Rátóti Zoltán Joker
  • Szatory Dávid Volt egyszer egy Németország, Gyilkos lelkek

6. A legjobb dramaturg-fordító:

  • Csalló Kinga Úriemberek
  • Dittrich-Varga Fruzsina A farkas gyermekei
  • Heltai Olga Zombieland 2.
  • Tóth Tamás Joker
  • Vajda Evelin A korona, A viszony

7. A legjobb hangmérnök:

  • Bederna László - A korona
  • Gábor Dániel - Joker
  • Kelemen Tamás - Úriemberek
  • Kis Pál - Nyomorultak, Doom Patrol
  • Tóth Péter Ákos - Jumanji

7. A legjobb vágó :

  • Kajdácsi Brigitta Mank, Monster Hunter, Scooby!
  • Kis Pál Nyomorultak
  • Kránitz Bence A farkas gyermekei, Fosse/Verdon, Az új pápa
  • Orosz Dávid Úriemberek
  • Székely Daniella Joker, Zombieland

8. A legjobb gyártásvezető:

  • Bogdán Anikó - SDI Media Hungary
  • Boskó Andrea - Pannonia Dubbing Solution
  • Kablay Luca - Mafilm Audio
  • Kincses Tamás - Mafilm Audio
  • Masoll Ildikó - Masterfilm Digital
  • Újréti Zsuzsa - SDI Media Hungary
  • Vígvári Ági - Direct Dub Studios

9. Az év szinkronstúdiója:

  • Direct Dub Studios
  • Mafilm Audio
  • SDI Media Hungary

Közönség díja:

1. A legjobb színésznő:

  • Bertalan Ágnes
  • Bogdányi Titanilla
  • Mikita Dorka Júlia
  • Németh Borbála
  • Pap Katalin
  • Peller Mariann
  • Soleczki Janka

2. A legjobb színész:

  • Dévai Balázs
  • Kőszegi Ákos
  • Rátóti Zoltán
  • Varga Gábor
  • Welker Gábor

3. A legjobb mozifilm:

  • Botrány
  • Joker
  • Jumanji: A következő szint
  • Úriemberek
  • Wall Street pillangói

4. A legjobb tévéfilm/sorozat:

  • A kívülálló
  • Az Esernyő Akadémia
  • Az Úr sötét anyagai
  • Stargirl
  • Vaják

Selmeczi Roland Tálentum-díj:

1. Színésznő:

  • Bogdányi Titanilla - Hotel Artemis – NiceFogd a kezem
  • Gáspár Kata Násztya - Igen, séf!
  • Gyöngy Zsuzsanna - Az én kis családomNégy esküvő és egy temetés
  • Pekár Adrienn - Könnyű, mint a pehely
  • Sodró Eliza Madison, Zombieland 2. - A második lövés
  • Sallai Nóra Rey - Star Wars: Skywalker kora

2. Színész:

  • Baráth István - Pókember – Idegenben, A Goldberg család, A gyerekek jól vannak
  • Molnár Levente - Berlin ege alatt
  • Szatory Dávid - Az én kis családom, Az ember, aki feltalálta…
  • Fegya - Igen, séf!
Forrás: Szinkron Alapszervezet / Címlapfotó: Németh Krisztina