Zendaya
A szigorúan kétszereplős, egyetlen helyszínen és szinte teljesen valós idejű kamaradráma alaphelyzete valóban megtörtént az író-rendezővel. A Gyilkos nemzedék bemutatóján Levinson ugyanúgy elfelejtette megköszönni a feleségének, ahogy Malcolm sem említette Marie nevét. A folyamatosan eszkalálódó, igen gyorsan mélyre szaladó szópárbajban aztán a legkülönfélébb frusztrációk buknak a felszínre, újra és újra kibillentve a látszólag beálló egyensúlyt. A címszereplő pár afféle ösztönös sokkterápiát folytatva néhány óra leforgása alatt számos személyes és alkotói elfojtást beszél ki, állandóan összemosva a határokat és átjárókat a művész és az alkotás, a fikció és valóság között. Nemcsak magán a történetben belül, de azon kívül is, hisz a veszekedés magját jelentő film több okból is erősen hasonlít magára a filmre, amit épp nézünk. Malcolm ráadásul alaposan elemzi az alkotását és hosszasan kitér a kritikákra is, azaz maga Levinson reagál a jövőbeli véleményekre, ami kimondottan pimasz és ironikus gesztus. Mármint szigorúan akkor, ha az efféle agyroppantó metapoénokra és szándékoltan teátrális húzásokra fogékonyak vagyunk.
A nézőre ömlő szózuhatagban a párkapcsolatuk alapvető problémái ugyanúgy előkerülnek, mint Gillo Pontecorvo neve vagy a kortárs filmkritika káros identitás-fixációja. Mivel a Malcolm és Marie alapvetően a járvány miatt leállt Eufória helyett született, a két fiktív szereplő sűrű és szenvedélyes vitáját nehéz nem úgy nézni, mint Levinson önmagával folytatott indulatos szópárbaját. Az író-rendező persze pontosan tisztában van mindezzel, hisz a férfi főszereplője egy adott ponton éppen arról értekezik, nem az alapanyag, csak és kizárólag a művészi megformáltság számít, ráadásul a szintén Levinson által írt nő természetesen nem ért vele egyet. Malcolm hosszasan monologizál arról, mennyire lusta az, aki a művész személyéből von le következtetéseket egy filmmel kapcsolatban, vagy híres előképekhez hasonlítja és jól bejáratott címkéket aggat rá. Mindez persze nem önkényes kiszólás, hisz Malcolm drogfüggőségről szóló filmjéről is kiderül, hogy nagyrészt Marie saját tapasztalatain alapul. Mindezzel Levinson szereplője a műfaji előképek és címkék sorolását is automatikusan relativizálja, ezért nem írható le mondjuk a Nem félünk a farkastól vagy Cassavetes neve.
John David Washington
Ez a többszörösen rétegzett, a filmekről gondolkodókat különös táncba hívó alkotói játék persze könnyedén nehézkesen öncélú vagy fájóan száraz lehetne, ha az a bizonyos Malcolm/Levinson által emlegetett művészi megformáltság nem lenne valóban rendben. A különféle monológ-darabokból összeálló forgatókönyv nemcsak feszesen adagolja az információkat, de a filmes metahéj alatt egy alapos párkapcsolati analízis lapul. Az éppen nagyon felkapott Zendaya és John David Washington szintén frappáns választás Marie és Malcolm szerepére, a huszonnégy éves színésznő és a nála tizenkét évvel idősebb színész kettőse különös irányokba viszik a művész-múzsa kettőst. A Malcolm és Marie azonban egyértelműen vizuálisan a legerősebb, ami a magyar operatőr, Rév Marcell munkáját dicséri. A gyönyörű fekete-fehér képek végig feledtetik a helyszín szűkösségét, míg a különféle takarások és tükröződések az érzékek szintjén adják vissza a párkapcsolat egyensúlytalanságát. Malcolm persze azt is szóvá teszi, hogy a kritikus úgysem ismeri fel a különféle plánokat és kameramozgásokat, úgyhogy az előbbi mondatot sem írnám le, ha arról a filmről születne kritika.
Egy törölt kritika különös sorsa
Befejeztem, van kedved átolvasni? - kérdezte Misi a barátnőjét, mire Móni meglepetten kapta fel a fejét, a fiú ugyanis csak nagyon ritkán kérte ilyesmire. Társaságban gyakran vicceltek is azzal, hogy a lány már jó ideje egy filmkritikussal él együtt, mégsem követi a filmes portálokat. A filmeket persze szerette és Misivel tényleg mindenfélét nézett, még ha néha félbe is hagyta őket. A Netflix már a múlt héten ajánlgatta neki, de ha a fiú nem javasolja, a Malcolm és Marie is kimaradt volna. Hiába nagyon menő most Zendaya és John David Washington, Móni valószínűleg nem indít el egy házban játszódó fekete-fehér filmet, ahol két szereplő veszekszik szinte valós időben.
Szerda este együtt nézték meg a filmet és Móni kissé keserűen állapította meg magában, Misi sem szokott megköszönni neki semmit. A fiú persze nem volt olyan művész, mint Malcolm és ők ketten soha nem jártak köszönőbeszédes eseményekre, de azért magukra ismertek. Misi is rendszeresen és önkényesen használta fel a lány élményeit, aztán úgy tett, mintha semmi nem történt volna. Ahogy elkezdte olvasni Misi írását, rögtön fel is húzta magát a “filmművészet iránt nem érdeklődő nézők” félmondaton, ami egyértelműen rá utalt. A Malcolm és Marie tényleg hemzsegett a különféle filmes utalásoktól és Misi kissé lesajnálóan meg is kérdezte tőle, tudja-e kicsoda az egyik jelenetben említett Gillo Pontecorvo, de ő ezektől függetlenül is tudta élvezni a filmet. Mert Malcolm hasonlított Misire, ő meg őszintén szólva eléggé át tudta érezni, mi pontosan Marie baja a kapcsolatukkal.
Én a helyedben rengeteget húznék ebből! - mondta szándékosan élesen a fiúnak nyilván azért, hogy egy kicsit odaszúrjon neki. A kritika olvasása előtt nem is tudatosult benne, mennyire irritálta az a pökhendi vigyor, ami a film alatt Misi arcára kiült. Malcolm és Marie a szenvedélyes veszekedésük alatt sokat beszéltek a filmművészetről és a filmkritikáról, úgyhogy a szeme sarkából is látta, mennyire elemében érezte magát Misi. Mint valami elkényeztetett gyerek, úgy okoskodott utána a filmről, mégsem kérdezte meg Mónit, ő mit gondol a filmről. A lány most színpadiasan lecsukta a laptopot és hidegen kezdte sorolni az észrevételeit. Miért nem írsz arról, mennyi elfojtás és elásott probléma jön itt a felszínre, de mindenféle régebbi filmhez hasonlítod! Kit érdekel a Nem félünk a farkastól és minek írogatsz ennyit a film hátteréről meg a rendező szándékairól, mikor fogalmad sem lehet az egészről! Hát nem értettél meg semmit abból, amit Malcolm magyarázott?
Misi nem véletlenül kérte a barátnőjét arra, olvassa át az írást. A Malcolm és Marie nehéz helyzetbe hozta, a filmmel ugyanis az író-rendező Sam Levinson ravasz csapdát állított neki. A két főszereplő elég határozottan körbeírja, milyen a jó kritika, szóval ez a ravasz Levinson már jó előre bevédte magát. A szereplők ráadásul arról is sokat elmélkednek, mennyire nem fontos egy film esetében a mögötte álló valóság, miközben a Malcolm és Marie folyamatosan utalgat létrejötte körülményeire. Misi alaposan utánaolvasott, hogy Levinson a járvány miatt leállított Eufória helyett a saját élményeiből írta a forgatókönyvet, amit ebben a pandémiás helyzetben is le tudott forgatni.
Muszáj kitérni arra, hogy Levinson is elfelejtette megemlíteni a feleségét a Gyilkos nemzedék premierjén, meg ő is kapott rossz kritikát - gondolta Misi, mégsem vitatkozott a lánnyal. Tipikus Móni, vagy nem érdeklik a cikkeim, vagy ha egyszer megkérem, a segítség helyett az egészet lökné a kukába. A fiú rezzenéstelen arcát látva Móniban gyorsan kezdett felmenni a pumpa, úgyhogy újra átfutotta a szöveget. Mindenről fecsegsz itt, még a plánokról is, pedig fogalmad sincs róluk. Rév Marcellt kéne megkérdezni, hogy csinálta ilyen gyönyörűre a filmet, senki nem kíváncsi a te okoskodó megfejtéseidre. Ráadásul olyan elborult szavakkal dobálózol, hogy kamaradráma meg metairónia, aztán villogsz itt a művészet és valóság viszonyával. Csak azt nem árulod el, tetszett-e neked a film, megmozdított-e benned valamit. A semmiről írsz, jó terjengősen, vágta végül Misi arcába, mert tudta, ezzel meg tudja bántani.
A fiú tudta, hogy igaza van a lánynak, de azért sem akart engedni neki. Ez a ravasz Levinson tényleg jól bevédte magát. Írt két karaktert, akik nyilván arról a filmről beszélnek, amit épp nézünk. Misi hirtelen úgy döntött, inkább nem ír semmit a filmről. Törli a szöveget és kész, de ezt természetesen nem fogja közölni Mónival, mert az a vereség nyilvánvaló beismerése lenne. A lány tüntetőleg épp a Filmhu kritikáját olvasta a filmről és duzzogva nézett a fiúra. De a harag helyett mindketten szenvedélyt éreztek és titokban örültek, hogy tudnak úgy veszekedni, mint Malcolm és Marie.
