A turnézó Primanima Animációs Játszóház foglalkozások célja, hogy minél több gyerek ismerhesse meg az animációs technikák alapjait és hogy akár haza vihessék a megszerzett ismereteket és a jövőben kedvet kapjanak további kisfilmek készítéséhez. A programban közreműködő művészetpedagógusok segítségével a gyerekek elmerülhetnek a rajzfilmkészítés rejtelmeiben: találkoznak a pörgetős füzetekkel, a zoetróppal, a papírkivágásos, a tárgy-, vagy a homokanimációval, de elkészítik a saját pixillációs filmjüket is. A foglalkozás egy olyan tanulási módot kínál a gyerekeknek, amely lelkesíteni, ösztönözni tudja őket az alkotásra és a kreatív gondolkodásra, amit az elkövetkező iskolai éveik során is alkalmazni tudnak.

Az idei Primanima Animációs Játszóház Karaván újdonsága, hogy a foglalkozásokat egy gondosan összeállított vetítési program is kíséri, ami a kortárs magyar animáció kiemelkedő alkotásait mutatja be. A szervezők fontosnak tartják, hogy a magyar filmgyártás gyerekeknek készült alkotásai vászonra kerüljenek, hogy a gyerekek olyan minőségi magyar filmeket nézhessenek melyek kifejezetten az ő kulturális világukat jelenítik meg. A válogatásba idén a Cserebogarak, a Hajótöröttek, az Átjáró Másvárosba, a Városi legendák és a Lengemesék sorozatok egy-egy epizódja, két diplomafilm a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemről, az Odakint és a Szélfogó kapott helyett, valamint bemutatkozik a Csongor és Tünde mozifilm teasere, az Ördögség is.

Emellett az alkotókkal készült háttérbeszélgetéseket feldolgozó kiállítást is elvisznek a szervezők a helyszínekre, amelyben B. Nagy Ervin, Szeiler Péter, Gelley Bálint, Glaser Kati, Orosz Judit és Győrfi Ágnes osztják meg a filmek készítésének titkait. Így a gyerekek közelebb kerülnek a mesék rendezőihez, megismerik az alkotómódszereiket és jobban tudnak majd kapcsolódni az animációkészítés világához, illetve az animációsok egyéni útjának történetei a saját kreatív pályaorientációjukat is segíthetik. A pedagógusok és művelődésszervezők pedig egy módszertani füzetet kapnak majd, melyből megismerhetik a Primanima Animációs Játszóház oktatási módszereit, amit később be tudnak építeni saját pedagógiai eszköztárukba. A kiadvány a Primanima Print Houseban készül, a stúdió legújabb eszközével, a riso nyomtatóval.

A tavaszi turné hátralvévő állomásai 2022-ben:

május 3., Vásárosnamény
május 4., Nyíregyháza
május 5., Balmazújváros
május 10., Dunasziget
május 16., Csepel
május 21., Dabas: Mese, mese, mátka – Mesenap (nyilvános esemény)
május 27-28., Zalaszentgrót: Városi Művelődési Központ, Gyereknap (nyilvános esemény)

A Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál idén október 5. és 8. között tér vissza. A felnőtt versenyprogram mellett ismét számtalan gyerekprogram várja majd a kicsiket és a szülőket a budaörsi helyszínen. A látogatók a fesztiválon szintén láthatják majd a kiállítást és megnézhetik a filmválogatást.

Forrás: Primanima