A rövidfilmes mezőny erősségét jelzi, hogy bekerült a programba a 2021-es Oscar-jelölt Börtönlevelek (r.: Elvira Lind), a 2020-as Arany Pálma-díjas Félek, hogy elfeledem az arcod (r.: Sameh Alaa), a 2020-ban Torontóban kisjátékfilmes fődíjas Dustin (r.: Naila Guïguet) és az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztivál díjazottja, a Nyugdíjasok (r.: Samuel Petthey és Silvain Monney) is.

Magyar film is szerepel a szekcióban, Breier Ádám és Ina Nersesian Whisper című alkotása egy nagymama és rémálmokkal küzdő unokája szívmelengető kapcsolatáról szól háború idején. A két főszerepben Lázár Katit és Pantali Emmát láthatjuk.

Whisper

Élő szereplős és animációs filmek, vidám és lélekemelő történetek, könnyed hangvételű és elgondolkodtató alkotások egyaránt megtalálhatóak az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál kisjátékfilmes programjában, amiben – szokás szerint -, Magyarországon először látható filmek versengenek egymással a közönség és a zsűri tetszéséért.

Már korábban kiderült, hogy a nagyjátékfilmes versenyprogramban vetítik a koszovói Blerta Basholli rendező Hive című filmjét, amely a 2021-es Sundance fesztiválon – a rendezvény történetében először – mindent vitt: elnyerte a legjobb film-, a legjobb rendező- és a közönség díját is. Szintén ebben a szekcióban kapott helyet a legjobb nemzetközi film kategóriájában Oscarra jelölt Quo vadis, Asia?, amely nagy érzékenységgel mesél a boszniai háború traumáiról. A CineFesten idén szeptember 10. és 18. között rendezik meg.

Félek, hogy elfeledem az arcod

Nemzetközi kisjátékfilmes versenyprogram:

  • 1. MIROKUTANA (Andre Iriarte ALVAREZ, Spanyolország)
  • 2. CE QUI RESTE / ALL THAT’S LEFT / ENNYI (Hugo SALVAIRE, Franciaország/Belgium)
  • 3. A DIEU LE PÈRE / IN THE NAME OF A FATHER / EGY APA NEVÉBEN (Michael DE NIJS, Franciaország/Belgium)
  • 4. ANTÍLOPE / ANTELOPE / ANTILOP (Diego MURILLO. Anglia/Ausztrália)
  • 5. POP CORN / POPCORN (Paul PAULSEN, Franciaország/Svédország)
  • 6. LA TIERRA DE L PASSADO / THE LAND OF THE PAST / A MÚLT FÖLDJE (Rui FALCÃO, Portugália)
  • 7. EN ROUTE / ÚTON (Marit WEERHEIJM, Hollandia)
  • 8. BARÊ GIRAN / THE HEAVY BURDEN / NEHÉZ TEHER (Yilmaz ÖZDIL, Törökország)
  • 9. LA MEILLEURE MANIÈRE… / THE PERFECT WAY / TÖKÉLETESSÉG MINDENEK FELETT (Ingrid HEIDERSCHEIDT, Franciaország/Belgium)
  • 10. ALL THIS SURVEILLANCE / FIGYELŐ SZEMEK (Adel JERVIS, Kína)
  • 11. THE BLIND TURTLE AND THE ENDLESS SEA / A VAK TEKNŐS ÉS A TENGER (Isabella MARGARA, Görögország)
  • 12. ALMA NEL BRANCO / ALMA IN THE HERD / ALMA ÉS A HÁZ (Agnese LÁPOSI, Olaszország/Svájc)
  • 13. BLUESTAR (François VACARISAS, Franciaország/Belgium))
  • 14. DEVEK (Uriya HERTZ, Izrael)
  • 15. PIAO LIU / DRIFTING / SODRÓDÁS (Hanxiong BO, Kína/USA)
  • 16. DUSTIN (Naïla GUIGUET, Franciaország)
  • 17. FALEMINDERIT (Nicolas NEUHOLD, UK/Luxemburg)
  • 18. FELIZ CUMPLEAÑOS / HAPPY BIRTHDAY / BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT (Andreu Pascual BERBEGAL, Spanyolország)
  • 19. HAWAII (Jordi CAPDEVILA, Spanyolország)
  • 20. I’M AFRAID TO FORGET YOU FACE / FÉLEK, HOGY ELFELEDEM AZ ARCOD (Sameh ALAA, Egyiptom/Franciaország/Belgium/Qatar)
  • 21. KUUNTELEN / I’M LISTENING / HALLGATOM (Katja KORHONEN, Finnország)
  • 22. KURCHATOV / KURCSATOV (Alexander KOROLEV, Oroszország)
  • 23. LIGIE / CSEND (Anne-Laure DECLERCK, Franciaország/Belgium)
  • 24. MONDO DOMINO (SUKI, Franciaország)
  • 25. MA PLANÈTE / MY PLANET / A TEST (Valéry CARNOY, Franciaország/Belgium)
  • 26. POPS / PAPA (Lewis ROSE, UK)
  • 27. A CONTRE TEMPS / OUT OF TIME / KÉSŐ (Delphine MONTAIGNE, Franciaország)
  • 28. DE PERFIL / OUTLINE /MEGHALLGATÁS (Alejandro Renedo VILLAGRÁN, Spanyolország)
  • 29. ECORCE / PEEL / NYUGDÍJASOK (Samuel PATTHEY, Silvain MONNEY, Svájc)
  • 30. PRELUDIO / PRELUDE / PRELŰD (Claudio FIGARI, Spanyolország/Peru)
  • 31. OF / SIGH / ÓH (Vlad BOLGARIN, Moldova)
  • 32. ANXIOUS BODY / NYUGTALAN TEST (Yoriko MIZUSHIRI, Franciaország/Japán)
  • 33. THE LETTER ROOM / BÖRTÖNLEVELEK (Elvira LIND, USA)
  • 34. O CORDEIRO DE DEUS / THE LAMB OF GOD / ISTEN BÁRÁNYA (David Pinheiro VICENTE, Portugália, Franciaország)
  • 35. THE NEWS / A HÍR (Lorin TEREZI, Albánia)
  • 36. ESTER EGGS / HÚSVÉTI TOJÁS (Nicolas KEPPENS, Belgium/Franciaország/Hollandia)
  • 37. WHISPER (BREIER Ádám, Ina NERSESIAN, Magyarország)
  • 38. NOIR SOLEIL / NAPFOGYATKOZÁS (Marie LARRIVÉ, Franciaország)
címlapkép: Oscar Isaac a Börtönlevelek című filmben