A zsűri az október 7-én este tartott díjkiosztón a fesztivál kedvencének minősítette a Kistehenet, amelyet azonban teljesen új hangneme miatt az öt hivatalosan behatárolt díj-kategória egyikében sem tudott díjazni.

A fesztiválszervezők ezért spontán különdíjat alapítottak: a rendező Igor Lazin és a dalt szerző Kollár-Klemencz László marsbeli sószórókat vehettek át. Mégegy díjat nyert a rajzfilm, a világhírű Mike and Spike rendezőpáros által alapított 20 kg-os paradicsomkonzerv-különdíjat. Bill Plympton, az idei Titanicon is jelen lévő MTV sztár  is gratulált a kanadai közönség által sárga tehénnek titulált műhöz.

"A kollégák elkapkodták a pólókat és a CD-ket, esténként pedig az ottawai kocsmárosokat sokkolták a magyar nyelvű Kistehén dallal - ecsetelte a filmhu-nak Moll Zoltán, majd hozzátette - A fesztivált követő napokban a filmet és a dalt követelő levelek árasztották el a Myfilm Stúdiót, ahol már készül a Kistehén karácsonyi kalandja, és jövőre sorozatot is terveznek."

Az ottawai fesztivál Zágráb, Annecy, Hiroshima fesztiválok mellett a legnagyobb nemzetközi animációs rendezvény. A kis tehenet 1600 film közül választották ki annak a 96 rövidfilmek egyikeként, amelyek részt vettek az október 2. és 6. közötti versenyprogramban.