2002. 10. 30. filmhu
2002 október 23-án a litera irodalmi portál, a forgatókönyvek létrejöttét segítő Premier Plán Alapítvány és az Inforg Stúdió pénzdíjas, anonim, on-line treatment-írói pályázatot ír ki a www.litera.hu internetes címen. Sokan és régóta keresik a kitörési pontokat filmművészetünk válságából, a megoldást arra, hogyan lehetne visszaszoktatni, visszacsábítani a magyar nézőt a hazai mozikba.
A filmgyártásban érintettek és érdekeltek, valamint a magyar film iránt továbbra is érdeklődők egyet értenek abban, hogy kevés közérdeklődésre számot tartó, nemzetközi figyelemre méltó, koprodukció esélyes forgatókönyv születik, jóllehet, a hazai könyvkiadásban évről évre jelennek meg mozgóképes feldolgozásra méltó és alkalmas kötetek, nagyregények és kisprózák, amelyek gazdag irodalmi alapul szolgálhatnak korszerű filmforgatókönyek megszületéséhez.
Ezt felismerve és belátva döntöttek úgy a kiírók, hogy pályázatot hirdetnek publikált, magyar irodalmi mű filmes adaptálására. Célunk, hogy a pályázók december elejére egy szabadon választott kortárs hazai prózakötetből szakmai felügyelet és internetes konzultáció mellett kidolgozzák egy egészestés nagyjátékfilm treatmentjét.
A nyilvános, publikus és dokumentált munkát fordulóról fordulóra koordinálja, kommentálja és értékeli a pályázat moderátora, a zsűri elnöke, Kőrösi Zoltán (író, forgatókönyvíró, a Premier Plán Alapítvány elnöke). A 100.000 forintos első díjról Kőrösi Zoltán mellett a díjakat felajánló Muhi András, az Inforg Stúdió producere és Keresztury Tibor, a litera főszerkesztője dönt a közös munka végeztével, de a
www.litera.hu internetes címen közönségszavazást tartunk - az általatok legjobbnak ítélt pályázat 50.000 forintot ér majd.
A nyeremények mellett az Inforg Stúdió és a Duna Műhely vállalja, hogy részt vesz a treatmentek forgatókönyvvé fejlesztésében, pályáztatja és gondozza a projekteket, hogy, reményeink szerint, 2003-ban nagyjátékfilm születhessen az irodalmi munkákból.
A "PÓRÁZ" TREATMENT-ÍRÓI PÁLYÁZAT MENETE
2002 november 8-ig jeligés, maximum 3 oldalas szinopszisokat vagy filmnovellákat várunk az
info@litera.hu internetes címre, amelyben a pályázó meghatározza készülő treatmentje témáját, kifejti az általa kiválasztott irodalmi mű megfilmesítésének indokait, és felvázolja a prózai cselekményszerkezet vászonra alkalmazásának legfontosabb szempontjait.
A beérkezett munkákat a szerkesztőség feldolgozza és november 12-én hozzáférhetővé teszi a litera "pályázat" rovatában és nyilvános fórum-vitát indít a beérkezett anyagokról. A legjobb 5-10 filmvázlatot november 15-én hirdetjük ki. Az öt-tíz szinopszis két fázisban, on-line módon formálódik treatmentté.
A treatment a következőket tartalmazza:
· szinopszis (maximum 3 flekk, azaz 4500 leütés terjedelemben), jelenetsor (a történet jeleneteit sorrendbe állítva, amely nem feltétlen egyezik meg az irodalmi alap cselekményének vonalvezetésével)
· 1 kidolgozott jelenet (snittre pontosan kitalálva, dialógusos formában megírva)
· karakter-vázlat (a szereplők jellemzése, motivációja és viszonyulásuk a környezetükhöz, valamint a többi karakterhez),
· alkotói koncepció (maximum 2 flekk, 3000 leütés terjedelemben, amelyben a pályázó kitér a forgatókönyvből készítendő játékfilm stílusára, látványvilágára... Az alkotói koncepcióban a pályázók utalhatnak más filmekre, adaptációkra, forgatókönyvekre, prózakötetekre, stb.).
A kiválasztott munkákhoz a moderátor kritikai megjegyzéseket fűz, elősegítve szinopszis 10-15 oldalas treatmentté fejlesztését. Ebben a munkafázisban javasolt, hogy a film írója egy filmrendezővel vagy/és producerrel együtt dolgozza ki a készülő treatmentet, de a kiírók, az on-line konzultáció mellett, maguk is szívesen nyújtanak szakmai segítséget a továbbjutóknak.
A szinopszisokhoz és a moderátor kommentárjához, ajánlásaihoz és dramaturgiai tanácsaihoz fórumot csatolunk - komment gomb -, amely interaktív felületen az érdeklődők kapcsolatba léphetnek a szinopszison dolgozó szerzővel, aki a litera látogatóinak észrevételeit is hasznosíthatja munkája során.
A következő forduló dátuma: 2002 november 29. A szerzők, a vélemények tükrében, ekkorra dolgozzák ki a treatmenteket, amelyhez a moderátor december 3-án fűz kommentárt, az utolsó futam előtt ismét finomítási, szerkezeti, dramaturgiai tanácsokat ad. Ebben a stádiumban, december 9-én délután 4 órakor a litera szerkesztősége kialakítja a feltételeit egy egyszeri, on-line interaktív kapcsolatfelvételnek: a pályázók és az érdeklődők szinkronban, élőben chattelve vehetik fel a kapcsolatot a moderátorral.
A "Póráz" treatment-írói pályázat 2002 december 11-én ér véget. Mivel a pályázatra beküldött szinopszisok, a bejutott pályamunkák treatmentté fejlesztésének fázisai, valamint pályázatunk végeredménye, a treatmentek végleges változata publikus, a litera látogatóinak egy hét áll rendelkezésére, hogy szavazzanak az általuk legjobbnak ítélt munkákra.
Az eredményhirdetés dátuma: 2002 december 18, a díjkiosztót később meghatározott időben és helyen, a Téli Könyvvásárhoz kapcsolódva tartjuk.
EGYÉB RENDELKEZÉSEK
A pályázók elfogadják a kiírási "jeligés" feltételekeit és anonimitásukat az on-line kapcsolattartás alatt is megőrzik az eredményhirdetésig.
A pályázók tudomásul veszik, hogy a döntőbe jutott, treatmentté formált műből írandó forgatókönyv megfilmesítési jogának opciója a kiírókat illeti.
A nevezéssel és a pályázat menetével kapcsolatos egyéb felvilágosítás:
litera
Székely Judit
460-7015
info@litera.hu