Egy sokat idézett anekdota szerint Szőts István a következő intelmet intézte a fiatal Sára Sándorhoz az első, sikertelen főiskolai felvételije után: a tehetség ugyan nem vész el, de elkallódhat. Ez a könyv fényes bizonyítéka annak, a figyelmeztetés hatott, a Galga menti Turáról elszármazott fiatalember fél évszázados alkotó munkával tette hozzá a magáét a magyar filmművészethez.
Az életműalbum különálló fejezetekben foglalkozik Sára játék-, dokumentumfilmes, tévéelnöki és fotós munkásságával. Nagy erénye, hogy egészében akarja láttatni Sára művészi és közéleti teljesítményét, és arra keresi a választ, hogy a tavaly, 85 évesen elhunyt alkotó mit adott hozzá a magyar kultúrához. Elemez, emlékezik, mérleget von, és híven ahhoz, hogy képekben gondolkodó személyt választott témájául, majdnem 200, Sára Sándor által készített fotót közöl.
Cigánycsalád a földkunyhó előtt, Pátka, 1961 (fotó: Sára Sándor)
A gazdagon illusztrált könyvben majdnem kétszáz, Sára Sándor által készített fotó látható. A tanulmányok mellett a képek segítségével is elmélyülhetünk Sára életútjában a turai fekete-fehér szárnypróbálgatásoktól kezdve a Cigányokhoz készült, megrendítő erejű szociofotókon át egészen az indiai portrékig. "Összetett, sokrétű és gazdag" - jellemzi az életművet Gelencsér Gábor a kötet bevezető fejezetében.
Gelencsér amellett érvel, hogy Sára alakító módon vett részt „a magyar filmkultúra kánonjának alakításában”. Operatőrként dolgozott a magyar új hullám kezdetét jelölő Sodrásban című filmben, első egész estés rendezése, a Feldobott kő illeszkedett az akkor népszerű így jöttem-filmek sorába, a hetvenes években ő is a műfajiság felé lépett a 80 huszárral, majd a nyolcvanas években az egyik kezdeményezője volt az elhallgatott múltat kibeszélő dokumentumfilmezésnek. Amellett, hogy önmagukban is értékes alkotásokból tevődik össze az életmű, ezek a filmek egyes esetekben előfutárai, máskor fontos példái a magyar film különböző stílusirányzatainak.
Sára Sándor és Gaál István a Sodrásban forgatásán (fotó: Kende János)
Benke Attila a szerzői jegyeket kutatva foglalkozik Sára játékfilmjeivel, alapos elemzését Pörös Géza követi, aki érzékletes módon veszi sorra a dokumentumfilmjeit. Már maga a szöveg is érzelmi reakciót vált ki, olvasva azt a sok kegyetlenséget és történelmi igazságtalanságot, amelyet a filmekben szóra bírt emberek megosztanak a kamerával. Sára formai szempontból egyik végletből esett át a másikba, a 80 huszár grandiózus tájképei után pusztán az elbeszélők fejére koncentrált. A szándék azonban mindkét esetben azonos volt: személyes sorsokon keresztül beszélni a magyar történelemről, a magyar közelmúlt szőnyeg alá söpört traumáiról.
Rengeteget tett a történelmi emlékezetünk hiányosságainak eltüntetéséért, „Sára Sándor azok helyett szólt, akik némán vitték a keresztet”. Legyen szó az uradalmi cselédekről (Bábolna), a Don-kanyarnál szolgáló 2. magyar hadsereg halottairól és túlélőiről (Krónika), vagy a szovjet munkatáborokba elhurcolt emberekről (Magyar nők a gulágon).
80 huszár (fotó: B. Müller Magda)
És mindebbe csak azért fogott bele Sára, mert a 80 huszár után nem támogatták a következő nagyszabású történelmi filmjét, amely a mádéfalvi veszedelemről szólt volna ‘56-os és ‘68-as áthallásokkal. A külső erők mellett a történelmi kutatómunka, az igazságérzete és a valóság megismerésének és ábrázolásának igénye vezette vissza a dokumentumfilmhez. Pályája tanulságul szolgálhat az őt követő filmkészítők számára: a nehézségek ellenére nem tágított a céljától, hogy releváns, társadalmilag érzékeny témákat dolgozzon fel, és ezekhez mindig megtalálta azt a filmes formát, amely az adott körülmények között kivitelezhető volt.
A szocialista rendszer kultúrpolitikájával többször is meggyűlt a baja, az önéletrajzi ihletésű Feldobott követ egy évig nem mutatták be: a zárójelenetet meg kellett változtatni, amelyben eredetileg egy ÁVH-s lőtt volna az ötvenes évek valóságát fotókon rögzítő főszereplőre. A Krónika felháborodást okozott az állampárt és a tévé vezetőségében, néhány rész után levették a műsorról, és csak a rendszerváltás után mehetett le a teljes sorozat.
Idős hindu a vízcsapnál, 1996 (fotó: Sára Sándor)
Nyolcvanas évekbeli dokumentumfilmjeivel jelentős szerepe volt a rendszerváltás szellemi megalapozásában, ami teljesen új kihívás elé állította. Nehezen, de ráállt, hogy elvállalja az 1993-ben induló, a Kárpát-medence és a világ magyarságát megcélzó Duna TV vezetését. A mai médiaviszonyok között – az interneten mindenhez hozzáférhetünk – nehéz elképzelni, mekkora jelentősége volt ennek az adónak: ez volt az első műholdas, tehát bárhol fogható magyar nyelvű tévé.
A közszolgálatiság fogalma mára jelentősen megváltozott Magyarországon, illetve a kultúra terjesztése is csak sokadlagos fontosságú cél a tévéknél. Ehhez képest Sára komolyan vette a Duna TV kettős küldetését, és konokul tartotta magát a közszolgálat eszményéhez és a kulturális értékek közvetítéséhez. Bakos Edit – aki a Duna Televízió programigazgatója volt – ír a tévét érő támadásokról, a később elhalkuló kritikákról, és arról is, hogy ugyan az anyaországban alacsony volt a nézettség, de Sára számára az volt mérvadó, hogy mekkora hatást gyakorol a Duna a határon túli magyarságra, és a közönségtalálkozókon ésegyéb visszajelzésekből újból és újból meggyőződött arról, hogy ezt van értelme csinálni.
A könyv utolsó tanulmányában Kincses Károly vizsgálja Sára Sándor fotóit. Arra jut, hogy Sára egyformán otthonosan mozog az állóképek és a mozgóképek birodalmában. Ne csupán érdekességként, a filmes pályafutás kiegészítéseként gondoljunk a fényképeire, azok önmagukban is jelentős és autonóm életművet alkotnak. Olvasmányos stílusban megírt, sok idézettel átszőtt tanulmánya a legszemélyesebb a könyvben szereplők közül, talán ebből világlik ki a legtisztábban, hogy milyen ember is volt Sára.
„Az első két képem szimbolikus, kicsit meg is határozta a pályámat. Az egyik képen a Nemzeti Múzeum előtt álló Arany János-szobor szerepelt, a másikon pedig az ottani nyilvános WC előtt üldögélő vécésnéni. Az egyik a magas művészet, a másik pedig dokumentum, maga az élet” - ez a Sárától származó rövid visszaemlékezés frappánsan rávilágít, miért tud egyszerre értékes és izgalmas lenni az életműve. A rengeteg film és fotó közötti eligazodást nagyban segíti ez a könyv, amely méltó módon emlékezik meg a hazai filmkultúra egyik legfontosabb alkotójáról.
A könyv az MMA Kiadó gondozásában jelent meg, megvásárolható a honlapjukon.
