Mostoha Marcell Avant című, a MOME Animon készült filmje és Szakály Réka Anna Reduction című MOME Anim-diplomafilmje is szerepel a kilenc film között, amely bekerült a CEE Animation Talents 2022-es válogatásába.

Az Avant a tér és a térben lét, valamint az azokhoz kapcsolódó energiák kölcsönhatásáról szól. Mostoha Marcell négyperces, absztrakt animációja tavaly a rangos annecy-i animációs fesztiválon nyerte el a zsűri díját a diplomafilmek kategóriájában.

Avant

Szakály Réka Anna Reduction című kisfilmje két lányról szól, akik egy romokkal teli tengerparton próbálnak átjutni a túlpartra. A film Szarajevóban és Bukarestben is versenyzett, itthon pedig a 17. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon a legjobb animáció díját és a 9. Friss Hús legjobb magyar animációnak járó díját is elnyerte.

A CEE Animation Talents a régió legfontosabb animációs fórumához kapcsolódó program, amelynek célja, hogy láthatóbbá tegye a tehetséges fiatal animációsok munkáit, és hogy segítséget nyújtson az alkotásaik filmfesztiválokon és filmvásárokon való terjesztéséhez. A filmeket a kelet-közép-európai animációs fesztiválok művészeti vezetőiből álló zsűri választotta ki, amelyben hazánkat a Primanima művészeti igazgatója, Orosz Anna Ida képviselte.

A lány, akit kísért a nyomasztó panellét groteszk bája

Szakály Réka Anna MOME diplomafilmje, a Reduction nyerte a 9. Friss Hús legjobb magyar animációnak járó díját, és még a BAFTA/LA shortlistjére is felkerült. A rendezővel beszélgettünk a tatabányai panellétről, az ökoszorongásáról, az alkalmazott munkákról és a társadalmi felelősségvállalásról.

Forrás: Cineuropa / Címlapkép: Reduction