Március 27-én a Kubik közösségi irodában (1137 Budapest, Jászai Mari tér 5-6.) szakmai előadásokkal várják az érdeklődőket. 10 órától a Magyar Nemzeti Filmalap részéről Havas Ágnes, illetve az NMHH részéről dr. Kollarik Tamás tart előadást, illetve 13 órától az első magyar pitchfórum pályázata során kiválogatott fejlesztés alatt álló rövidfilmek terveit (pitcheit) lehet majd meghallgatni. A beérkezett több mint 50 pályázatból a kiválasztott tervek a szakmai zsűri előtt mutatkozhatnak be, melynek tagjai: Lovas Balázs, Pusztai Ferenc, Ruttkay Zsófia és Simó György, az esemény moderátora Gulyás Márton. A legjobb filmterv 100 ezer forintos díjazásban részesül. Az elismerést a szervezők a fiatalon elhunyt producerről, Lovas Nándorról nevezték el.