A díjátadó gálát 3 éven át előbb Sopronban, majd két alkalommal Budapesten rendezték meg. Néhány év szünet után, 2011. július 1-jén, a VOLT Fesztivál keretében a Soproni Petőfi Színházban újra átadásra kerül a VOLTfolió Kulturális Médiadíj. A VOLTfolió szakmai partnere az MTI és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, társszervezője pedig a ProArt – Szövetség a szerzői jogokért, amely a “Vetted? KÖSZ!” című kampánnyal kapcsolódik az eseményhez. A 2011-es VOLTfolió díjat EfZámbó István, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze tervezte. A VOLTfolió gálát július 3-án a Magyar Televízió felvételről közvetíti.

A nyolc médiaketagória mellett különdíjak is szerepelnek az idei nomináltakat felvonultató listán. Szavazni lehet a legjobb budapesti és vidéki klubokra – amelyek ugyan nem tekinthetők médiumoknak, a kultúraközvetítés terén betöltött szerepük azonban rendkívül jelentős. Ugyancsak különdíjat kap – a szakma szavazatai alapján – egy rádiós zenei szerkesztő, valamint a kuratórium tagjainak döntése szerint életműdíjat ad át az MTI.

A szavazás rendszere

A VOLTfolió Kulturális Médiadíj két részből áll: szakmai- és közönségszavazásból. A VOLTfolió alapítói szakmai kuratóriumot hívtak életre, amely tagjaiként elismert személyiségeket: elsősorban zenészeket, producereket, kulturális menedzsereket, rendezvényszervezőket és médiaszakembereket kértek fel.A kuratórium feladata volt kiválasztani azt a félezer hazai “szakmabelit”, akiket a szakmai szavazásra kértek fel.

A szakmai szavazás május közepén lezárult. Azok a jelöltek, akik és amelyek a  kategóriájukban a legtöbb jelölést elérték (kategóriánként 5-6 jelölt), részt vesznek a közönségszavazáson. A közönségszavazás június 20-ig tart a www.voltfolio.hu oldalon.


VOLTfolió nomináltak – 2011

TV-MŰSOR
- Dob + Basszus live (m1)
- Megasztár (TV2)
- Sztársáv (m1)
- X-Faktor (RTL Klub)
- XXI.század (RTL Klub)
- Záróra (m1)

TELEVÍZIÓS MŰSORVEZETŐ
- Lévai Balázs (m1)
- Sebestyén Balázs (RTL Klub)
- Till Attila (TV2)
- Tóth Gergõ (MTV)
- Veiszer Alinda (m1)

RÁDIÓMŰSOR
- Akusztik (MR2-Petőfi Rádió)
- Kultúrfitnesz (MR2-Petőfi Rádió)
- Hangok (NeoFM)
- Morning Show (Class FM)
- Starsky és hát jazz klub (radiocafé 98.6)
- Utasellátó (radiocafe 98.6)

RÁDIÓADÓ

- Class FM
- MR2-Petőfi Rádió
- Rádió1
- radiocafé 98.6
- Tilos Rádió

RÁDIÓS MŰSORVEZETŐ
- Abaházi Csaba (Class FM)
- Csiszár Jenõ (Class FM)
- Frankó Roni & Lovász László (radiocafé 98.6)
- Horváth Gergely (MR2-Petőfi Rádió)
- Kalácska Gábor (NeoFM)
- Sebestyén Balázs (Class FM)

MAGAZIN
- HVG
- Lángoló Gitárok
- Noise
- WAN2
- Zenészmagazin

ÚJSÁGÍRÓ
- Dankó Gábor
- Déri Zsolt
- Kiss Krisztina
- Németh Róbert
- Wágner Gábor

ZENEI PORTÁL, ZENEI BLOG

- Lángoló Gitárok
- Music.hu
- Quart
- Recorder
- Soundhead
- Zene.hu

BUDAPESTI KLUB
- A38
- Corvintető
- Dürer Kert
- Gödör klub
- Szikra
- Zöld Pardon

VIDÉKI KLUB
- Expresszó (Veszprém)
- JATE Klub (Szeged)
- Lovarda (Debrecen)
- Pécsi Est Café (Pécs)
- Rocktár (Kiskunfélegyháza)