Dacos, kemény, mindenre elszánt tekintettel néz a kamerába Maja, Formanek Mária (Vecsei Kinga), a film főszereplője, de látjuk őt megtörten és elborzadva is. Nagyon ritkán mosolyog, ha mégis, akkor főleg szerdánként.  Formanek Máriának az „anyja neve” is Formanek Mária, nem tudja, hogy hol született, és tényleg nem tudja. Tizenkilenc éves, gyermekotthonban nőtt fel, pont ott, ahol most az ő négyéves kisfia, Krisztián nevelkedik. Ugyanaz az az asszony (Börcsök Enikő) nevelte őt is, mint most a kisfiút. Úgy tűnik, hogy a sors ismétli magát, vagy mégsem?

A rendezőt talán ez érdekli a leginkább, ezért választott ennyire éles helyzetet a szereplőinek. Mit jelent a felnőtté válás? Ki tudunk-e szakadni, ki tudunk-e lépni azokból a mintákból, rögződésekből, társadalmi skatulyákból, amiket nem mi választottunk, amibe beleszülettünk, amit megtanultunk. Nehéz kérdések, kinek-kinek rámegy az élete, hogy megtalálja a választ, és még az sem biztos, hogy minden szereplőnek sikerül.

szerdai4600

Fotó: Szilágyi Lenke

Maja nem csak dacos és kemény, hanem szép és fiatal is. Két férfi veszi körül: Krisz (Antal Zsolt), gyermeke apja, társa a nevelőintézetből, vad és gyökértelen ő is, és egy távoli világból érkező idegen, János (Thuróczy Szabolcs), aki talán menekülő utat jelenthet a kiszolgáltatottságból. János szociális munkásként, egy mikrohitel program bevezetésére érkezik a kisvárosba, Maja a vasutas telepen él és mosodát akar nyitni, hogy végre felnőttként élhessen és magához vehesse kisfiát.  

Lassan és rendkívül finoman bontakozik ki a szerelmi szál János és Maja között, ami mégis csak egy szerelmi háromszög elkerülhetetlen veszélyeit hordozza magában.  A következetesen felépített és végigvitt jelenetekben egyre növekszik a feszültség, a történet fogva tart, drukkolunk Majának, miközben szinte előre kódolhatóak a botlásai. A film végére az is kiderül, hogy talpra tud-e állni.

szerdai7600

Fotó: Szilágyi Lenke

Addig viszont nagyszerű alakítások, finom rezdülések vezetnek. Szinte „repül a vásznon” élete első filmes szerepében az amatőr Vecsei Kinga. Felkapjuk a fejünket, ahogy visszakérdez Jánostól: „Mi köze ahhoz magának?” nyers, elvadult, elharapott hangja, villogó tekintete végig kísér a történeten. Mellette olyan színészek remekelnek, mint Börcsök Enikő, minden igazgatónők álma, Lukáts Andor, kisvárosi értelmiségi, kultúrház igazgató, Nagy Ervin, alig felismerhető autótolvaj, vagy Dér Denisa, a fáradt, szomorú elvált feleség. Thuróczy Szabolcsot nem láttuk még ilyen karakterben, a választás jónak bizonyult, megszeretjük a magányos, középkorú férfit.

szerdai8600

Fotó: Szilágyi Lenke

Horváth Lilit és a stáb jórészét már hosszú évek és több kisfilm köti össze, a Szerdai gyerek nemcsak neki jelent első nagyjátékfilmes bemutatkozást, hanem Szabó Dániel vágónak, Maly Róbert operatőrnek és Fehér Károly producernek (Popfilm) is. A rendező állami gondozásból kikerült fiatal anyáról sem most forgat először, a Napszúrás című kisfilmjében már évekkel ezelőtt megismerkedett ezzel a környezettel. Most tágabbra nyitotta a perspektíváját, és még közelebb ment a valósághoz, mi pedig egyáltalán nem csodálkozunk azon, hogy tőlünk oly távoli kultúrákban is értették és szerették ezt a filmet.