A Mindörökké-re régóta várunk, mivel már 2015-ben arról szóltak a hírek, hogy nagyrészt leforgott. Költségvetési hiány miatt Pálfi György akkor nem tudta befejezni a filmet, de tavaly végül mégis vissza tudott térni hozzá, elkészültek a hiányzó jelenetek és az utómunka is. 

A film Tar Sándor A mi utcánk kötetének egyik novellája, az El, valahová alapján készült. Forgatókönyvét a rendező, Pálfi György (Hukkle, Taxidermia, Szabadesés, Az Úr hangja) állandó alkotótársával, Ruttkay Zsófiával közösen írta. A film az eredeti mű gondolatvilágát felhasználva a nem túl távoli jövő militarizált övezetében, Magyarországon játszódik.

A front nyugatabbra mozdult, ez már a hátország. Ocsenás egy katonai kórházban lábadozik, amikor épp a falu fölött lőnek szét egy utasszállító repülőgépet. Ocsenás a helyi kocsmában ismerkedik meg Béressel, majd asszonyával is. Margitka magatehetetlenül létezik egy kisgyerek értelmi szintjén, külseje azonban arról árulkodik, hogy a lezuhant repülőgép túlélője lehet. A hármójuk között kialakuló furcsa szerelmi háromszög az elkerülhetetlen tragédia felé tart ebben a közegben.

Dobos Tamás operatőr és Pálfi György rendező / Fotó: KMH Film

A Mindörökké főszerepeiben Polgár Tamás, Érsek-Obádovics Mercédesz, Ubrankovics Júlia, és Menszátor-Héresz Attila látható. A film operatőre Dobos Tamás, a vágó Pálfi György állandó alkotótársa, Lemhényi Réka.

A Mindörökké független forrásokból, közvetlen állami támogatás nélkül készült a Pusztai Ferenc vezette KMH Film gyártásban. A film további producere Galambos Zoltán (Első Szereposztás), koproducerei: Rajna Gábor (Visionteam), Juhász András (Arizona), Juhász Csaba (Front VFY), Pálfi György (Filmax), Zányi Tamás (Saint Audio Studio). 

Világpremierje a rangos Tallinni Fekete Éjszakák Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában november 18-án lesz. Pálfit korábban már díjazták Tallinnban: 2006-ban a Taxidermia az észt filmkritikusok díját nyerte el.

Forrás: Mozinet / Címlapkép: Mindörökké / Fotó: Fotókredit: KMH Film