Mosonyi Szabolcs a szlovákiai Agrofilm fesztiválon fődíjat nyert a Gyapjas pillével, Török Zoltán pedig a nemzetközi zsűri díját a Hasadó szigettel, amelyet Izlandon forgatott. A műhely másik két tagja, Molnár Attila Dávid a Farkaslesen, Tóth Zsolt Marcell pedig a Fagyos oázis című munkájával szerzett elismerést az észtországi Matsaluban negyedszer megrendezett, húsz ország természetfilmeseivel lezajlott rangos eseményen. A csoport eddig több mint 75 különböző nemzetközi és hazai elismerést gyűjtött be. Török Zoltán jelenleg A kis rénszarvas című filmjén dolgozik, amelyet a Natural History New Zealand (NHNZ) segítségével kezdett el forgatni, és amelybe hazai forrásokat is szeretne bevonni.

A filmutóélet és finanszírozás

filmhu: Kezdjük ott, hogy a hazai természetfilmesek is igyekeznek olyan szelektív-normatív támogatási rendszert működtetni, mint amilyen a játékfilmeknél már megvan.

Török Zoltán: A lényeg, hogy összegyűltünk év elején, amikor hallottuk, hogy az MMK a dokumentum- és tudományos ismeretterjesztő filmek esetében is tervez elkülöníteni egy összeget, amelyet normatív támogatás szerint osztanának ki, olyan szempontok alapján, amelyek egyelőre nincsenek meghatározva, és ezzel kapcsolatban leraktunk egy javaslatot. Amikor Szibériában forgattam idén nyár elején A kis rénszarvas című filmem, akkor hívták össze a hazai dokumentumfilmeseket, így csak a többiek elmondásából ismerem a történteket. E szerint viharos vita alakult ki, nagyon egymásnak feszültek a különböző ismeretterjesztő műhelyek közötti ellentétek. Most tudtommal lényegében ugyanott vagyunk, mint eddig, nincs előrelépés.

Mása és Misa, az evenki gyerekek

A javaslatunk szerint jó lenne, ha azok kaphatnának normatív alapon hazai pénzt, akik folyamatosan sikereket érnek el, és nem az asztalfióknak dolgoznak, hiszen a filmjeinket vetíti a Spektrum, a Duna TV, az MTV, és mellettük külföldi csatornákon is láthatóak. Amellett, hogy alapvetően jó filmeket kell készíteni, egy film élete nem ott ér véget, hogy leadtam a köteles példányt az MMK-nak, hanem megfelelő kapcsolatokat kell kialakítani forgalmazókkal, televíziókkal. Legutóbb az MTV és Duna TV is jelezte, hogy magas nézettséget értek el a filmjeink, és fesztiválsikerekkel be lehet bizonyítani, hogy színvonalas munkákról van szó. Ezen kívül járjuk az országot, teltházas közönségtalálkozókat tartunk, vetítésekkel, előadásokkal, mint legutóbb Keszthelyen a Világjáró klubban vagy éppen Szentendrén vagy Budapesten.

filmhu: Ha nincs elegendő hazai forrás, akkor megoldásként külföldi pénzeket kell bevonni a produkciókba, amit ti is tesztek?

T. Z.: Szerintem a jó természetfilmek készítésének ma már ez az útja. Ehhez megvannak szerencsére a megfelelő fórumok, csatornák. Korábban alig voltak hazai alkotók és munkáik a fontos fesztiválokon, fórumokon, de az utóbbi időben egyre többet látok közülük. Pedig remek ötletek születnek, de kizárólag a szerény hazai, MMK-s, NKA-s, ORTT-s forrásokból nem lehet technikailag magas színvonalú filmet készíteni. Ahhoz hogy külföldi, akár kis csatornákon a filmjeinkkel közönség elé kerülhessünk, teljesítenünk kell bizonyos technikai követelményeket. Ma már egyre ritkábban vesznek át DV-re forgatott anyagokat, így nem ritka, hogy HD-vel kell dolgozni, mint amire például a Csillagok háborújának utolsó részeit is készítették.

Természetfilmek a jövő televíziójában

filmhu: Játékfilmeknél még sokan ragaszkodnak a hagyományos kémia alapú filmhez. Természetfilmeknél már megtörtént az átállás a digitális technikára?

T. Z.: A dokumentum- és természetfilmezésnél sosem volt népszerű a 35-ös technika, inkább a 16 milliméteres, mert az könnyebb, kezelhetőbb. Az ezredforduló környékén még sokan azt gondolták, hogy hosszú ideig eltart a celluloid korszak, de a HD megjelenésével drámai gyorsasággal lezajlott ez a forradalmi átalakulás, hiszen ha teljesen nem is, de közel azonos minőséget lehet HD-vel elérni. 9000 forintba kerül az a kazetta, amelyre több mint fél órát forgattam, ami elképesztően drága lenne 16-oson. Ugyanakkor szélsőséges időjárási körülmények között, mint A kis rénszarvas esetében Szibériában, nehezebb hagyományos kamerával felvételeket készíteni. A gépet melegen kell tartani, de HD-vel -25 fokban is tudtunk gond nélkül dolgozni.

Bagatir, másnéven Vlagyimir, a hatalmas

Másfelől a televíziózásban is éppen drámai változások mennek végbe a digitalizációval. Mindez kissé kiforratlan, de már nem a jövő, hanem a jelen. Külföldön nagyon gyorsan beindult az internetes televíziózás, és már mind a Discovery, mind a National Geographic elérhető a világhálón. Az új, digitális televízió esetében a néző állítja össze a műsort, a filmeket nem számítógépen nézi, hanem a saját tévéjén, HD minőségben. Technikailag ez annyit tesz, hogy egy kis, a televízióhoz kapcsolt készüléknek köszönhetően még több csatorna érhető el, fel lehet venni műsorokat, ha tetszett valami, akkor letölthető a következő rész. Hogy ez mikor valósul meg Magyarországon, azzal kapcsolatban nem merek jósolni. Mindez az alkotók szempontjából nem jelent semmi változást a munkában, viszont jó lesz, mert ha szeretnénk indítani, mondjuk egy magyar természetfilmes csatornát, akkor nincs akadálya, megvannak a programjaink, csak elérhetővé kell tenni őket. Vagyis megjelent az a lehetőség, hogy az alkotók filmjeikkel közvetlenül elérhessék közönségüket. A külföldi szaklapok alapján sem lehet megállapítani, hogy mindez merre tart, de senki sem akar róla lemaradni, ezért nagy felfutásra számítok, és pozitív jövőt látok magunk előtt.

A műfajon belüli átalakulás része az is, hogy az ezredforduló táján megjelent nagyon olcsó természetfilmekkel elnyomták a minőségi gyártást. Senki nem akart fél millió dollárt fizetni egy alkotásért, amikor 5000-ért is megvehető egy krokodilokon ugráló valaki. Ennek ellenére azt reméljük, hogy most ismét az igényes természetfilmek kezdenek túlsúlyba kerülni.

Attenborough és a vörösbegy-fészkek

filmhu: A showszerű műsorok után ismét jönnek a klasszikus, David Attenborough-stílusú filmek?

T. Z.: Igen, sok tematikus csatorna elkezdte félteni az arculatát, és erőteljesen megindultak a tradicionális ismeretterjesztés felé, amivel annak idején megjelentek. Persze maradnak a legújabb, show-elemekkel tűzdelt műsorok is, mert azoknak már nagy és bejáratott közönsége van.

Ugyanakkor a bevált televíziós formátumokat is igyekeznek átültetni a természetfilmekre. Például pár éve, amikor a BBC-nél voltam szakmai gyakorlaton az ország különböző pontjain bekamerázott madárfészket mutattak körkapcsolással, élőben, fő műsoridőben, az nagyon népszerű volt. Ezzel semmi gond nincs, amit nem szeretek, ha valaki egy állat életterébe betolakodva átlép egy bizonyos határt. Steve Irvine (a nemrég elhunyt, népszerű ausztrál, aki leginkább krokodilok közötti látványos, ugyanakkor azok nyugalmát zavaró show műsorairól vált ismertté – szerk.) tragikus halála kapcsán a természetfilmes közösség méltatta őt, de sokan elfogadhatatlannak ítélték, amit számos alakalommal tett. Nem önmagáért, hanem mert a magatartásával arra bátorította a nézőket, hogy olyan közel kerüljenek az állathoz, ami mindenkire veszélyes. Az állatra nézve azért, mert ha megtámadva érzi magát, akkor védekezik, és ha eközben valaki megsérül vagy meghal, legtöbbször megölik az állatot, mert persze mindig az a hibás.

Felvételek a hasadó szigeten

filmhu
: Az iparág jellemzője, hogy a költséghatékonyság miatt állatokat filmezni nem gazdaságos, hiszen sokáig kell megfigyelni őket. Ezért „rövidebb” témák kerülnek elő?

T. Z.: Korábban évekig lehetett egy életközösséget filmezni, amit ma már csak kevés társaság engedhet meg magának. A programigazgatókat nem nagyon érdekli, hogy mennyi idő alatt jön össze egy film, csak jó legyen. Hogy meddig tart elkészíteni, az már a gyártók választása.

Ugyanakkor nagyon nehéz megjósolni, hogy melyek is a valós folyamatok, mert a nagy csatornák most látható arculat-meghatározó filmjeivel kapcsolatos döntéseket két, három éve hozták, vagyis a például most Cannes-ban, a MIPCOM-on folyó tárgyalások eredményeként születő projektek csak 2008, 2009 körül kerülnek műsorra. Sokszor előfordul, hogy akivel szerződést kötsz, az pár év múlva nincs a helyén. Így a mi műfajunkban is érzékelhető a rövidségre törekvés, hiszen akkor előbb jutsz a pénzedhez.

A folyamatok között az látszik még, hogy Kelet-Európában számos ország alkotói komoly sikereket érnek el, és nagyon hatékonyan használják fel az EU-n belüli, vagy mint nálam, akár az azon kívüli lehetőségeket terveik megvalósításához. Magyarországon most hasonló törekvéseket látok, és ebben igyekszem én is segíteni a többieknek.
 
Kapcsolatépítés és külföldi finanszírozás

filmhu: Mindez annak a köszönhető, hogy a fiatalabb filmes generáció tagjai világnyelveket beszélnek, szélesebb a látókörük, mert nemcsak lokális témákban gondolkodnak?

T. Z.: Igen, 34 éves vagyok a kollégáim szintén hasonló korúak, külföldre járunk és visszük a filmjeinket. De szerintem ez nem generációs ellentét, hanem szemlélet kérdése, kutatni kell az olyan témákat, amelyek itthon és külföldön is egyaránt érdeklődésre tarthatnak számot. Egyébként nem hiszek a generációs különbségekben.

Szarvaslesen kamerával

filmhu
: A filmek utóélete kapcsán kiemelted a kapcsolatépítést, ami nyilván egy projekt elindításakor is fontos. Te hogyan találtad meg a külföldi partnereid?

T. Z.: Az Új-Zélandi társaság, az NHNZ két vezető producerével először 2000-ben, a legnagyobb természetfilmes fesztiválon az angliai Wildscreen-en találkoztam. Félévente küldtem nekik is, más cégeknek is egy e-mailt, hogy élek, és mit csinálok. Persze ilyenkor általában nem válaszolnak, de a lényeg, hogy tudjanak rólad. Lényegében fesztiválokra, szakmai fórumokra kell járni, ott össze lehet ismerkedni emberekkel, akár egy sör mellett, akik nagyjából képben vannak veled kapcsolatban. Nem kell rájuk nyomulni, de ha van valamid, amit komolyan gondolsz, akkor azt el lehet küldeni nekik. Itt jön be a személyes ismeretség, mert akkor valamennyire megbízunk egymásban, és az is jó, ha a filmjeid mellett fel tudsz mutatni fesztiváldíjakat is. Amikor elküldjük az ajánlatunkat, az esetek 99%-ában elutasítják, igaz, azt mindig udvariasan, írásban megindokolják. Viszont előfordul, hogy rákérdeznek, hogy van-e olyan ötletem, ami nekik megfelel, és amikor ez konkrétan megtörtént, éppen volt is, A kis rénszarvas. Tavaly év elején indult a mostani történet, még saját munkaként, amit hosszas előkészítés előzött meg, amelybe beletartoztak kutatások, a történet megírása és a további fejlesztési tervek is.

filmhu: Innentől ők finanszíroznak mindent?

T. Z.: Felerészben, fizetést nem adnak érte, de ők állják a költségeim, én pedig beleteszem a munkám, és így el tudtam menni többször is kutatóútra Szibériába. Vittem októberben, márciusban nekik anyagot a történetről, a főszereplőkről, és a helyszínről. A tényleges forgatási munkálatok idén májusban kezdődtek, amikor annyira megtetszett nekik a történet, hogy azt mondták, finanszírozzák. Viszont fontos, hogy legyenek benne hazai források, ezért pályázunk itthon is, mert különben A kis rénszarvas sem magyar film lesz, mint az eddigiek, hanem egy munka, magyar rendezővel.

Fontos, hogy legyen hazai háttér, mert a legtöbbször megkérdezik, hogy mekkora a hazai rész a gyártásban. Nálunk legtöbbször az MMK finanszíroz, magáncégek és a kereskedelmi csatornák egyáltalán nem érdekeltek a műfajban. Az MTV sem tud előfinanszírozni egy filmet, technikai segítséget felajánlanak, de ők is tudják, hogy a 15-20 éves technika alkalmatlan erre. Pedig az lenne az egészséges, hogy a produkció szerez 5-10 milliót a televízióktól vagy pályázatokon, és utána meg lehet nyerni külföldi koprodukciós partnereket, ez működő modell lehetne. Mi ebbe az irányba igyekszünk lépni.

Kié a film? – újabb munka magyar rendezővel

Ismét Izlandon

filmhu
: Mennyire nyúlhatnak bele a történetedben, ha nincs benne hazai forrás?

T. Z.: Annál kevesebb a kreatív ráhatásom a történetre, minél kevesebb a hazai pénz benne. Ha egyáltalán nincs, akkor egy olyan filmet kell megrendeznem, amilyet a produkciós cég vezetői elvárnak. Ha az ember eladja magát, hiába van saját története, akkor a filmet adott esetben - lévén szó televíziós műfajról - akár öt-hat változatban is megvágják. Például a Vikingek utazásai című filmnél, amit az a svéd cég készített, ahol korábban dolgoztam, külön francia, német, amerikai, stb. verziót készítettek, amit rendezőként nagyon nehéz feldolgozni. De nekem is a legelső nemzetközi filmem, a Mérges folyó (Cyanid Blues), ami a tiszai ciánszennyezésről szól, három változatban (svéd, magyar, nemzetközi) készült el. Ilyenkor a film hosszát változtatják meg a történet átstrukturálásával, vagy egy szál kiemelésével.

filmhu: Első hallásra furcsa, hogy előre megírt történetről beszélsz természetfilm kapcsán.

T. Z.: Nem ragaszkodom a klasszikus természetfilmezéshez, szívesen mozgok el izgalmas dokumentumos irányba is. A mostani rénszarvasos filmem sem teljesen természetfilm, mert egy családról is szól, amelynek története van. Mi alapvetően előre megírjuk a történetet, hiszen tudnunk kell, miről fogunk forgatni, ami magyar természetfilmben szokatlan. Emlékszem, egyszer mennyire felháborodtam azon, amikor arról olvastam, hogy a korábbi nagy magyar természetfilmesek előbb forgatnak, aztán megnézik, mit vettek fel, majd könyvtárban kutatnak, és megcsinálják a filmet. Nekem ez felfoghatatlan, én előbb elkészítem a kutatást, hogy tudjam, mit akarok felvenni. A „Fly on The Wall”-stílus, ami a természetfilmezésben azt jelenti, hogy mindent lefényképeznek, ami a kamera elé kerül, nem hatékony.

A készülő film körülbelül egy millió statisztával

Természetfilmesként idealisztikusan az a feladatom, hogy megmutassam az embereknek a világ másik felét, és kellemesebb hellyé tegyem ezt a bolygót a magam szerény eszközeivel. Eközben nekem is furcsa azokat a szavakat használnom, hogy piac, iparág, költséghatékonyság stb. De ahhoz, hogy eljusson az üzenetünk a közönséghez, ezt tudomásul kell vennünk. Nekünk is meg kell élnünk, és hogy készíthessük a filmjeinket, finanszírozni kell azokat.

fimhu: A finanszírozó tehát belenyúlhat a produkcióba. Melyik az a filmed, amelyen a számodra legkellemetlenebb változtatásokat hajtották végre?

T. Z.: Pár éve Izlandról forgattam filmet angolul. Ez a Parting Lands (Hasadó sziget) volt, amibe mindent beleadtam. Két évig készült, és igyekeztem kihagyni belőle a szokásos kliséket. Az volt a koncepcióm, hogy bemutassuk, a honfoglaló vikingekkel kezdődő izlandi történelem miként fonódik össze a természettel, és ne csak vulkánokról szóljon a film. Amikor bemutattuk a nyers vágást, akkor azt mondták, hogy bocs, de ők mégis egy hagyományos Izland-filmet szeretnének sok vulkánnal. Így kukába került a felvételek jó része, de szerencsére a film második fele már nagyjából olyan lett, amilyennek szerettem volna. Ilyen nincs a hazai természetfilmezésnél, az alkotók szabadon dolgozhatnak, az itthoni televíziók átveszik a kész munkákat, az MMK-nál ugyan be kell mutatni azokat, de nincs hagyománya annak, hogy megítéljék őket.

filmhu: Van olyan filmterved, ami eddig nem jöhetett létre?

T. Z.: Két olyan filmötletem van, ami nagyon kedves nekem, és nem valósulhatott meg, de nem csak a piac elvárásai miatt. Az egyik egy Dalmáciában játszódó sakáltörténet, a másik ürgékről szól. Az ORF-nek az osztrák állami televíziónak nagyon erős a természetfilmes műhelye, és ők forgattak egy filmet mind a pusztáról, mind Dalmáciában, és hiába más a sztori, mivel van egy hasonló, nem lehet az ötletem keresztülvinni. Talán majd később.