A II. Világháború utáni Budapesten játszódó alkotás világpremierje szombaton nagy sikerrel zajlott le a coloradói Telluride Filmfesztiválon, ahol ahol többek között a Matt Damon és Christian Bale főszereplésével készült Ford v Ferrari, a Kelly Reichardt által rendezett First Cow és Edward Norton szerelemprojektje, a Motherless Brooklyn is először mutatkozott be közönség előtt.

A film hazai premierje szeptember 19-én a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon lesz, országosan szeptember 26-án kerül a mozikba. Az amerikai nagyvárosok közönsége télen, az Oscar-kampány idején láthatja majd a filmet. „Teljesen elárasztottak minket a nézők a szeretetükkel és a lelkesedésükkel” – nyilatkozta a vetítés után az F. Várkonyi Zsuzsa regénye alapján készült film rendezője, aki azt is elmondta, hogy Edward Nortonnal és Philip Kaufmannal volt alkalma részt venni egy kerekasztalbeszélgetésan az adaptációról.

Edward Norton, Philip Kaufman, Annette Insdorff és Tóth Barnabás a telluride-i fesztiválon

Az amerikai premier után a Variety is elismerő szavakkal illette Tóth Barnabás alkotását, melyben kiemelte a fiatal női főszereplő játékát: „Szőke Abigél igazi felfedezés! Klára energiáját, fájdalmát és bölcsességét szinte tapinthatóvá teszi, miközben megrendítő érzékenységgel hangolódik Aldó érzelmi árnyalataira.

A Menemsha Films vásárolta meg az Akik maradtak amerikai forgalmazási jogát. A Menemsha Films-et Neil Friedman alapította 1998-ban. A cég rekordot állított fel azzal, hogy, öt egymást követő évben az általa forgalmazott filmeket jelölték Oscar-díjra:: 2000-ben a cseh Élet mindenáron, 2001-ben az argentín Az örömfiú, 2004-ben a cseh, Cserhalmi Györgyöt is szerepeltető Zelary került be a legjobb öt idegen nyelvű film közé, 2003-ban a kanadai Prisoner of Paradise, 2005-ben pedig a német A pityergő teve története volt versenyben a legjobb dokumentumfilmnek járó szoborért. Magyar alkotások közül a Menemsha Films legutóbb Török Ferenc 1945 című munkáját forgalmazta az Egyesült Államokban.



A film főszereplői a Jászai Mari-díjas Hajduk Károly és a fiatal színésznő, Szőke Abigél, de olyan nagyszerű színészeket is láthatunk majd a vásznon, mint Nagy Mari, Lukáts Andor, Zsurzs Kati, Jordán Adél, Stefanovits Angéla, Igó Éva, Spitzer Gyöngyi és Paizs Miklós. Az Akik maradtak F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című könyve alapján készült. A forgatókönyvet Tóth Barnabás és Muhi Klára írták, az operatőr Marosi Gábor, a vágó: Mógor Ágnes. A film az INFORG-M&M FILM gyártásában, az NMHH Médiatanácsa Magyar Média Mecenatúra Program támogatásával készült, a producerek Mécs Mónika és Mesterházy Ernő.

Akik maradtak: Az egymásra találás szépsége

F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című kötete alapján készül Tóth Barnabás második egész estés játékfilmje, az Akik maradtak. A történet egy tizenhat éves lány és egy negyven feletti férfi lelki egymásra találásának szépséget és nehézségeit meséli el, a háttérben a második világháborút követő évek vörösterrorba forduló időszakával. A budapesti helyszínek mellett a ráckeresztúri Brauch-kastélyban zajló forgatás egy napjára mi is ellátogattunk.

borítókép: Szőke Abigél az Akik maradtakban (fotő: NMHH)