Groó Diána filmjének első állomása a november 2. és 9. között megrendezésre kerülő Joods Filmfesztivál, ahol 3-án kerül a közönség elé a Csoda Krakkóban. Amsterdamban az esemény zárónapján egy másik hazai alkotást is bemutatnak, Koltai Lajos Sorstalanság című filmjét.

November 7-én a Csoda Bécsben látható, ahol szintén lesz további hazai produkció, Sándor Pál klasszikusa, a Régi idők focija, majd 17-én Calcuttában mutatkozik be Groó Diána első játékfilmje.

Végül november 24. és 28. között Londonban kétszer is vetítik a kabbalisztikus szerelmi történetet, először a Hungarian Cultural Centre-ben, majd a Jewish Music Institute rendezvényén a Jewish Cultural Dayen, amely egy hagyományosan megrendezésre kerülő esemény. Ez utóbbin ott lesz Bíró Eszter, aki előadja a film főcímdalát, és a vetítés után a rendezővel is lehet beszélgetni.