"Budapesten már nincs autósmozi. Erre a felismerésre akkor juthatunk, amikor netán amerikai mintájú szabadtéri filmnézéshez támad kedvünk. A programújságból hiányoznak a budapesti autósmozik, a Sztráda, a Panoráma vagy a Colosseum. Sőt, városkörnyékieket is egyre kevesebbet találni."-olvashattuk közel tíz évvel ezelőtt a Népszabadságban.

Az autósmozik még az 1980-as évek első felében honosodtak meg  Magyarországon - az első vetítésre '84-ben került sor, a későbbi autósmozik atyjának is tekintett szentendrei helyszínen. Ezután az autós filmnézés a fénykorát élte, elszaporodtak a vetítőhelyek, az addig teljesen ismeretlen befogadási forma varázsa vonzotta az embereket, a fővárosi és környéki valamint az országszerte lévő számtalan vetítőhelyek száma rohamosan nőtt -ezzel együtt a sikerük is.

A kilencvenes évek elején azonban az új technikai vívmányok elérkezésével ez a hullám apadni látszott, elsőként videó, majd később a multiplexek rengették meg gyökeresen a hazai filmnézési kultúrát. Az autósmozik világa nem bírta a versenyt és az ezredfordulóra a helyzetük egy-két kivétellel szinte teljesen ellehetetlenedett. 

Ebbe az állóvízbe szeretne újra életet vinni merész kezdeményezésével a Fővárosi Autópiac (FAP), dacolva a multik látszólag törhetetlen monopol helyzetével, vállalva, hogy egy új generációnak adja meg a sokak által csak hallomásból ismert retro autósmozis érzést.

A Fővárosi Autópiac autósmozija július 11-én debütált Sas Tamás S.O.S. Szerelem! című filmjével, majd másnap Rohonyi Gábor szemlefődíjasa, a Konyec-Az utolsó csekk a pohárban-t vetítették a Nagykőrösi úton. Egyelőre szerdánként és csütörtökönként vannak filmek, azonban szeptembertől már szeretnék bevonni a hétvégéket is a mozizásba-adta hírül az MTI.

Programjuk júliusban csak magyar alkotáskoból áll: az említett két nyitó film mellett vetítik még az Egy szoknya, egy nadrág-ot, a Csak szex és más semmi-t,  a Csudafilm-et és helyet kap még repertoárjukban a Tibor vagyok, de hódítani akarok és az Üvegtigris 2 is. A kapukat  a vetítések napján este kilenckor nyitják, a filmeket pedig fél tízkor kezdik. A belépő 800 forint.