A 2011 óta évente rendezik meg az SEE (South East European, azaz délkelet-európai) Film Festival-t, amelyen 15 ország nemzetközi játék-, rövid-, dokumentum- és animációs filmjeiből válogathat a közönség.

A Rekonstrukt című kísérleti animációs rövidfilmet a kizárólag Párizsban, Berlinben és Washingtonban online megtartott esemény zsűrije a legjobb animációs filmnek járó díjjal jutalmazta.


Rekonstrukt

A különleges alkotás Weininger Andor, egy magyar származású festőművész-építész 1923-as megvalósítatlanul maradt képes forgatókönyvét kelti életre. Weininger munkája egyedi vállalkozás volt a maga idejében, hiszen a dadaizmussal rokon narratíva az absztrakt és a figuratív elemek közötti asszociációból jött létre. A mű egy olyan filmnyelv megfogalmazására tett kísérletet, amely a mozgókép eszköztárával kifejezhető akusztikus és a vizuális hatásokat szervesen egyesítette volna önmagában.

„Az eredeti storyboard-ra Orosz Márton művészettörténész barátom hívta fel Mikulás Ferenc producer figyelmét. Ő egyből rám gondolt, tudta, hogy az experimentális feladatokra mindig izgalmas kihívásként tekintek” – osztotta meg Ulrich Gábor.

A rendező a megmaradt vázlatok és Orosz Márton kutatása alapján készítette el Weininger animációjának parafrázisát.


Ulrich Gábor (j) Chris Allan sound designer (b) és Józsa Tamás zeneszerző társaságában,
épp a rendező legújabb, Capriccio című filmjén dolgoznak / Fotó: Chris Allan

“Weininger Andor építészként, jelmez- és díszlettervezőként, képzőművészként, előadóként – ma inkább performernek hívnánk – is dolgozott. A Bauhaus-zenekar alapítója és vezetője is volt. Az általuk kitalált „Bauhaus-fütty” zenei motívumának felhasználásával szereztem a film zenéjét. Szándékaim szerint ez, akárcsak a képi motívumok (melyeket Weininger festményei is inspiráltak) egy ciklikus, repetitív rendszert alkotva utalnak az idő fogalmának konkrét és általános aspektusaira.” – részletezte a film koncepcióját a rendező.

Ulrich Gábor hozzátette, “mindvégig próbáltam megfelelni Weininger – feltételezett – eredeti koncepciójának, de a munka közben rájöttem, hogy egy egyszerű reprodukció – pontosabban rekonstrukció –, egy hommage-film elkészítése számomra nem elég revelatív. Így került bele a néhány másodperces, önreflexív jelenet.” – nyilatkozta Ulrich Gábor az alkotás kapcsán.


 Dűne 

A rendező néhány éve Dűne című rövidfilmjével ért el nemzetközi sikereket, nyolc A-kategóriás animációs filmfesztiválon is vetítették a kísérleti thrillert, többek között Hiroshimában és Annecy-ban is versenyzett. "Mindig is szerettem kísérletezni a befogadói percepcióval, kiváncsi vagyok, hogy milyen törvényszerűségek alapján működik, meddig lehet tágítani. Eleinte úgy gondoltam, hogy a filmnek nincs olyan összetevője, amivel ne lehetne kísérletezni. Ma már ezt másképp látom, sokszor saját káromra feszegettem, és rontottam már el így filmeket. Tapasztalatom, hogy még a leginkább experimentális művekben is kell hagyni minimális kapaszkodókat a néző számára, különben saját magadra csökkented a célcsoportot. Ez persze nem azt jelenti, hogy szájbarágósnak kell lenni, minden az arányokon múlik." – mesélte a rendező a 2020-ban vele készített interjúnkban.