A hollywoodi producer, aki tavaly kapta kormányzati megbízatását, kedd este a brüsszeli Balassi intézetben tartott pódiumbeszélgetésen szólt a magyar film helyzetéről és saját törekvéseiről.

Elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap olyan alkotások létrejöttét szeretné elősegíteni - és ehhez a pénzügyi hátteret a hatos lottó játékadójából származó évi ötmilliárd forint jelenti -, amelyek a magyar közönség érdeklődésének elnyerése mellett lehetőleg a világban is eredményeket tudnak felmutatni, például különböző fesztiváldíjak formájában. Úgy vélekedett, hogy nagyjából az 500 ezres nézőszám elérése tekinthető egy film esetében sikernek Magyarországon.

Beszámolt arról, hogy a filmalap támogatásával már leforgatták az első filmet - amely Szász János rendező munkája -, hamarosan indul a második forgatás, és jelenleg mintegy negyven forgatókönyv van "fejlesztés alatt", számottevő részük meg is fog valósulni.



Szász János filmjének forgatásán jártunk


Hangsúlyozta: olyan filmek gyártását kívánják támogatni, amelyeknek van valamilyen mondanivalójuk, és ez a mondanivaló utat is talál a közönséghez. Ha egy film elér egy bizonyos bevételi szintet, akkor a befolyó összegből a filmalap is szeretné viszontlátni az általa előzetesen adott támogatást - jegyezte meg.

Kitért arra, hogy a filmforgatókönyv-írás - ami éppúgy nélkülözhetetlen, mint a házépítésnél az alapozás - egyszerűen "kimaradt" Magyarországon: olyan tevékenység, amiből nem lehetett megélni, és a rendezők többnyire maguk írták a forgatókönyvet.

Vajna felhívta a figyelmet arra, hogy az általa irányított szervezet a magyar filmek külföldi forgalmazásának elősegítését is szem előtt tartja, és bár az eredmények egyelőre szerények, "azért minden fesztiválon sikerül eladni egy-két filmet".

Arra a kérdésre, hogy milyen hasznot hoz a magyar filmszakmának, "ha Bruce Willis rohangál véres pólóban az Andrássy úton", a kormánybiztos azt válaszolta, hogy a külföldi filmek magyarországi forgatása során sok magyar szakember kap munkalehetőséget, de egyben tanulási lehetőséget is, hiszen közben megtanulja a filmgyártás legújabb fogásait, eljárásmódjait. A magyarországi stúdiókban technikai értelemben ma már "nagyjából" bármilyen igényt ki tudnak elégíteni - mondta.

(foto: MTVA)