Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Velence értékeli Ang Lee munkáit. Legyenek azok bármennyire vitathatóak, az itteni zsűri és a közönség képes elvonatkoztatni a provokatívnak mondható vonásoktól és történeteinek univerzális mondanivalóját értékelni. 2005-ben a Túl a barátságon két cowboyának szerelme nyerte el az Arany Oroszlánt, idén pedig a politikai összeesküvés kiszemelt célpontja, és az ellene kitervelt akció kulcsfigurája között szövődő végzetes szenvedély a Se, jie részesült a Legjobb Filmnek kijáró elismerésben.

A zsűri különdíját, az Amerikában radikális rendezőként elkönyvelt Todd Haynes, I’m Not There című filmje kapta, ami a fesztivál utolsó napjainak egyik meglepetése volt. Akik Bob Dylan életéről szóló dokumentumfilmet vártak, csalódottan távozhattak, akik Todd Haynes-féle valós alapokon nyugvó, de igencsak csapongó fantáziajátékot képzeltek el, azok hátradőlve élvezhették a zenész hét életét hét különböző szereplővel felidéző másfél órás zenés kavalkádot olyan remek színészek tolmácsolásában, mint Cate Blanchett (aki férfiszerepben elnyerte a fesztiválon a Legjobb Színésznőnek kijáró díjat), Christian Bale, Heath Ledger, Richard Gere. Haynes-től már megszokhattuk, hogy szeret az idősíkokkal és a nemi szerepekkel játszani, így Blanchett férfiszerepben már nem annyira meglepetést, sokkal inkább elismerést váltott ki az emberekből.

Idővel, nemi szerepekkel való játék: Cate Blanchett mint Bob Dylan
Todd Haynes, I’m Not There


Ugyanígy különdíjat kapott Abdellatif Kechiche filmje a La Graine et le mulet, amely egy nyugdíjkorhatárhoz közeledő, megfáradt hajógyári munkást és zajos családját mutatja be olyan hétköznapi tevékenységek, mint a kis unoka bilire szoktatása körüli bonyodalmak, vagy a valós időben bemutatott családi étkezés közben. A látszólag minden mögöttes jelentést nélkülöző hétköznapi dolgokról szóló történések és párbeszédek mögött, ami minden család sajátja, azért ott van a mondanivaló a családi összefogás erejéről. Mindez bizony a kívül állóknak gyakorta érdektelennek tűnik, a jelentéktelennek tűnő mozzanatokból mégis felépül Kechiche filmje. Az állandóan zsibongó és perlekedő arab család a nyugati individualista, én központú kultúrából kiveszni látszó értékek hordozója.

A magam részéről inkább operatőri díjban részesítettem volna Andrew Dominik filmjét a The Assassination of Jesse James by the Coward Robert Ford-ot, a zsűrit azonban Brad Pitt alakítása fogta meg. Gyaníthatóan többeket meglepett a döntés, az esélylatolgatás során ugyanis sokan egyértelműen a Jesse James gyilkosát alakító Casey Affleck-et tartották érdemesebbnek a díjra.
 
A legjobb forgatókönyv díját Paul Laverty nyerte, aki valós problémát és megtörtént eseteket gyúr egybe az It’s a Free World Ken Loach rendezte sztorijában, szót emelve az illegális munkavállalók kiszolgáltatottsága ellen.

Hasonló módon egy általános, sokakat érintő jelenség elleni tiltakozás a célja az Orizzonti szekció díjnyertes dokumentumfilmjének a Wuyong-nak (Useless). Jia Zhangke alkotása egy ruhagyárban kezdődik, ahol a ruhakészítés különböző fázisait végző munkások tucatjai végzik monoton, egy-egy mozdulatsor szinte végtelen ismétlésén alapuló munkájukat, majd láthatjuk, hogy miként teszi tönkre az ilyesfajta éhbérért végeztetett tömegmunka a vidéki egy-két fős szabóságokat, amelyek képtelenek versenyezni a silány minőségű, ám olcsó áruk özönével. A kínai tömeggyártás nem csak a hazai kisiparosokat készteti arra, hogy lehúzzák a redőnyt, hanem szinte a világ minden táján ez történik.

A díjazottak között nem szerepelt ugyan, de mindenképpen említésre méltó Peter Greenaway izgalmasan szövevényes Rembrandt-filmje, a Nightwatching, Jiang Wen olykor zavaros cselekményű, de varázslatos pillanatokban bővelkedő szerelmi története, a Taiyang zhaochang shengqi (The Sun Also Rises), vagy a közönséget ugyancsak megosztó, de a műfaj rajongóinak kihagyhatatlan Miike Takashi western-paródia, a Sukiyaki Western Django; Quentin Tarantino japán akcentussal előadott nyitánya adja meg az alapot a két órás őrülethez.