Az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) pénteken ismertette tagságával a legjobb nemzetközi film kategóriájába nevezett filmek listáját. Mint kiderült, 93 nevezés érkezett a filmakadémiához, ami meghaladta a 2017-es rekordot, amikor 92 filmet küldtek az Oscarért az egyes országok. A járvány miatt az Oscar-nevezések bejelentése és a ceremónia is későbbre tolódik a szokásosnál: a jelölteket március 15-én jelentik be, az átadót pedig április 25-én rendezik meg, Los Angelesben.

A 93 nevezett film közül 34 alkotást rendezett nő, ami héttel több a tavalyinál. A nevezett produkciók között szerepel a Még egy kört mindenkinek című dán film, Thomas Winterberg rendezésében, Agnieszka Holland Sarlatán című cseh filmje, az orosz Dear Comrades!, Andrej Koncsalovszkij filmje, és a Magyarország által a versenybe küldött Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre, amelyet Horvát Lili rendezett. A listán szerepel még a magyar koprodukcióban készült észak-macedón Fűzfa, és a román Colectiv című dokumentumfilm is, amit nagy sikerrel vetítettek itthon a Verzió Filmfesztivál műsorán.

Thomas Vinterberg: Another Round

A Variety szerint a legesélyesebbek között van Thomas Vinterberg filmje, a mexikói I'm No Longer Here, a svájci My Little Sister, a francia Two of Us, és az elefántcsontparti Night of the Kings, ami az ország történetének első Oscarra küldött filmje. Horvát Lili filmje nem szerepel ezen a szűkített listán, ettől függetlenül ugyanolyan eséllyel indul a versenyben, mint a többi ország küldöttje.

A filmek teljes listája, országok szerint:

Open Door (r.: Florenc Papas) / Albánia 

Héliopolis (r.: Djafar Gacem) / Algéria 

The Sleepwalkers (r.: Paula Hernández) / Argentína 

What We Wanted (r.: Ulrike Kofler) / Ausztria

Sincerely Yours, Dhaka (r.: Tanvir Ahsan, Abdullah Al Noor, Syed Saleh Sobhan Auneem, Krishnendu Chattopadhyay, Golam Kibria Farooki, Mir Mukarram Hossain, Nuhash Humayun, Mahmudul Islam, Rahat Rahman, Robiul Alam Robi, Syed Ahmed Shawki) / Bangladesh 

Working Girls (r.: Frédéric Fonteyne, Anne Paulicevich) / Belgium 

Lunana: A Yak in the Classroom (r.: Pawo Choyning Dorji) / Bhután 

Chaco (r.: Diego Mondaca) / Bolivia 

Quo Vadis, Aida? (r.: Jasmila Zbanic) / Bosznia-Hercegovina

Babenco: Tell Me When I Die (r.: Bárbara Paz) / Brazil 

The Father (r.: Kristina Grozeva, Petar Valchanov) / Bulgária 

The Mole Agent (r.: Maite Alberdi) / Chile

Land of Ashes (r.: Sofía Quirós Ubeda) / Costa Rica

Sarlatán (r.: Agnieszka Holland) / Csehország

Még egy kör mindenkinek (r.: Thomas Vinterberg) / Dánia

Toorbos (r.: Rene van Rooyen) / Dél-Afrika

The Man Standing Next (r.: Woo Min-ho) / Dél-Korea

A State of Madness (r.: Leticia Tonos) / Dominikai Köztársaság

Emptiness (r.: Paul Venegas) / Ecuador

When We're Born (r.: Tamer Ezzat) / Egyiptom

Night of the Kings (r.: Philippe Lacote) / Elefántcsontpart

Fűzfa (r.: Micho Manchevski) / Észak-Macedónia

The Last Ones (r.: Veiko Õunpuu) / Észtország

Perzsa nyelvleckék (r.: Vadidm Perelman) / Fehér-Oroszország

Tove (r.: Zaida Bergroth) / Finnország

Two of Us (r.: Filippo Meneghetti) / Franciaország

Mindanao (r.: Brillante Mendoza) / Fülöp-szigetek

Apples (r.: Christos Nikou) / Görögország

Beginning (r.: Dea Bulumbegashvili) / Grúzia

La Llorona (r.: Jayro Bustamante) / Guatemala

Extracurricular (r.: Ivan-Goran Vitez) / Horvátország

Bulado (r.: Éche Janga) / Hollandia

Better Days (r.: Derek Tsang) / Hong Kong 

Jallikattu (r.: Lijo Jose Pellissery) / India

Impetigore (r.: Joko Anwar) / Indonézia

Sun Children (r.: Majid Majidi) / Irán

Arracht (r.: Tom Sullivan) / Írország

Agnes Joy (r.: Silja Hauksdóttir) / Izland

Asia (r.: Ruthy Pribar) / Izrael

True Mothers (r.: Naomi Kawase) / Japán

200 Meters (r.: Ammeen Nayfeh) / Jordánia

Fathers (r.: Huy Yaleng) / Kambodzsa

14 Days, 12 Nights (r.: Jean-Philippe Duval) / Kanada

Leap (r.: Peter Chan) / Kína

Forgotten We'll Be (r.: Fernando Trueba) / Kolumbia  

The Crying Steppe (r.: Marina Kunarova) / Kazahsztán

The Letter (r.: Maia Lekow, Chris King) / Kenya

Exile (r.: Visar Morina) / Kosovo

Running to the Sky (r.: Mirlan Abdykalykov) / Kirgisztán

Blizzard of Souls (r.: Dzintars Dreibergs) / Lettország

Broken Keys (r.: Jimmy Keyrouz) / Libanon

Never Gonna Snow Again (r.: Małgorzata Szumowska, Michał Englert) / Lengyelország

This is Not a Burial, It's a Resurrection (r.: Lemohang Jeremiah Mosese) / Lesotho 

Nova Lituania (r.: Karolis Kaupinis) / Litvánia

River Tales (r.: Julie Schroell) / Luxembourg 

Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre (r.: Lili Horvát) / Magyarország

Roh (r.: Emir Ezwan) / Malájzia

Breasts (r.: Marija Perović) / Montenegro 

The Unknown Saint (r.: Alaa Eddine Eljem) / Marokkó

I'm No Longer Here (r.: Fernando Frias) / Mexikó

And Tomorrow the Entire World (r.: Julia von Heinz) / Németország

The Milkmaid (r.: Desmond Ovbiagele) / Nigéria 

Hope (r.: Maria Sødahl) / Norvégia

Notturno (r.: Gianfranco Rosi) / Olaszország

"Dear Comrades!" (r.: Andrey Konchalovskij) / Oroszország

Songs of Solomon (r.: Arman Nshanyan) / Örményország 

Zindagi Tamasha (r.: Sarmad Khoosat) / Pakisztán

Gaza mon amour (r.: Tarzan Nasser, Arab Nasser) / Palesztina

Causa Justa (r.: Luis Franco Brantley, Luis Pacheco) / Panama

Killing the Dead (r.: Hugo Giménez) / Paraguay

Song Without a Name (r.: Melina León) / Peru

Vitalena Varela (r.: Pedro Costa) / Portugál

Colectiv (r.: Alexander Nanau) / Románia

The Endless Trench (r.: Jon Garano, Aitor Arregi, Jose Mari Goenaga) / Spanyolország

My Little Sister (r.: Stéphanie Chuat, Véronique Reymond) / Svájc

Scales (r.: Shahad Ameen) / Szaud-Arábia

Dara in Jasenovac (r.: Predrag Antonijević) / Szerbia

The Auschwitz Report (r.: Peter Bebjak) / Szlovákia

Wet Season (r.: Anthony Chen) / Szingapúr

Stories from the Chestnut Woods (r.: Gregor Božič) / Szlovénia

You Will Die at 20 (r.: Amjad Abu Alala) / Szudán

Wiren (r.: Ivan Tai-Apin) / Szurinám

Charter (r.: Amanda Kernell) / Svédország

A Sun (r.: Chung Mong-hong) / Tajvan

Happy Old Year (r.: Naraoik Thamrongrattanrit) / Thaiföld

The Man Who Sold His Skin (r.: Kaouther Ben Hania) / Tunézia

Miracle in Cell No. 7 (r.: Mehmet Ada Öztekin) / Törökország

Atlantis (r.: Valentyn Vasyanovych) / Ukrajna

2000 Songs of Farida (r.: Yalkin Tuychiev) / Üzbegisztán

Once Upon a Time in Venezuela (r.: Anabel Rodriguez Rios) / Venezuela

Dreamy Eyes (r.: Victor Vu) / Vietnám


Forrás: MTI, Variety