Idén második alkalommal rendezik meg a BIDF-t, szeptember 23-27 között nemeztközi dokumentumfilmektől lesz hangos Budapest. A fesztivál előfutáraként egy ingyenes eseménnyel készülnek a szervezők: szeptember 10-én 11.00-kor a fesztivál helyszínén az Uránia moziban, levetítik a számos nemzetközi díjjal kitüntetett Szerelempatak című filmet. Sós Ágnes rendező, aki egyben a feszivál egyik alapító-igazgatója, a vetítésre kivételes módon nemcsak a fiatalokat, hanem a nagypapákat és nagymamákat megszólítva, a főváros összes idősklubjából is toboroz nézőket.
Sós Ágnes Szerelempatak című rendezése, egy sajátos hangvételű dokumentumfilm a szerelemről és a vágyakozásról, amely a romániai vidéken egy magyar ajkú falucskában készült, és szereplői felett már jócskán elszállt az idő. A mélyen érzelmes, helyenként sokkoló és szabadszájú alkotás a 80 év feletti, javíthatatlan romantikus Feri szerelmi kalandjait követi nyomon a falubéli asszonyokkal, akik legintimebb gondolataikat és álmaikat fedik fel a kamerának.
A BIDF szeretettel várja mindazokat, akik pontosan tudják, hogy a öregeknek is lehetnek álmaik, szerelmi életük, vágyaik vagyis úgy gondolják, az élet nem áll meg egy bizonyos kor felett sem. A vetítés eseménye a facebookon is elérhető.
Amélie csodálatos élete, Thelma és Louise, A csodacsatár, 80 huszár, A gyűlölet, Hamu és gyémánt, A zongorista. Többek közt ezeket az ikonikus filmeket is megnézhetjük nagyvásznon, kiváló minőségben felújítva a Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM), ami legendás némafilmeket és élőzenés vetítéseket is tartogat a közönségnek. Szeptember 15. és 20. között kilencedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet a restaurált klasszikusok filmünnepét fővárosi helyszíneken. Kiemelt témái közt lesz az ‘56-os forradalom 70. évfordulója is.
Idén új időpontban, 2026. augusztus 27–29. között megújult filmes esemény, a Veszprém-Balaton Filmpiknik várja a nézőket. A korábbi Magyar Mozgókép Fesztiválhoz kapcsolódó díjátadók nem lesznek részei a rendezvénynek. Az idei fesztivál megemlékezik az ötven éve elhunyt Latinovits Zoltánról, Tarr Béláról és a 100 éve született rendezőről, Herskó Jánosról is.
„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.