Badits Ákos különleges atmoszférájú, sci-fi elemekkel átszőtt drámai vígjátéka egy magát kevésre tartó űrlény (Takács Zalán) és egy problémás egyetemista lány (Walters Lili) egyetlen éjszakáját meséli el Budapesten, amely során életre szóló barátságot kötnek, és még az is kiderül, hogy elhagyni vagy megmenteni érdemes-e a Föld bolygót. Az talán még fontos információ, hogy a földönkívüli srác Zalatnay Sarolta megmentése miatt látogat el hozzánk.

Korábban interjúztunk Walters Lilivel, aki elmesélte milyen lesz az Űrpiknik: "Vicces lesz, lendületes, nagyon szerethető és újszerű. Fiatal, szuper tehetséges és elhivatott emberek kevés pénzből kihozták a maximumot. Tele lesz őrült kreatív energiákkal, mert lelkiismeretesen dolgoztak rajta, és ez mindig meglátszik. Az Ákos és a Márk is hasonlóan nagyon felkészültek és érzékenyek, tudják mit akarnak. Márk inkább hangsúlyozta a szabadságot és rám volt kíváncsi, hogy mit gondolok a figuráról, és eközben nagyon analitikus is. Ez Ákosra is nagyon jellemző, de ott beleillettem a képbe, mérnöki módon tudta, hogy mit akar látni, ehhez mérten nem félt nagyokat fordítani a dolgon, akár forgatás közben is."

 

Badits Ákos ígéretes fiatal rendező, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetemen diplomázott 2014-ben Boglárka című filmjével. Generációja egyik legizgalmasabb képviselője, eddigi rövidfilmjeiben a műfaji filmek szabályait felhasználva épített sajátos és különös világot.

Az Űrpiknik forgatókönyvét a rendező Benedek Ágotával közösen jegyzi. A stáb fiatal tehetségei között van Balázs István Balázs, az Európai Operatőri Szövetség IMAGO díjának idei nyertese (Casting), Tasnádi Zsófi látványtervező (Rossz versek, Jupiter holdja), Sinkovics Judit jelmeztervező (Testről és lélekről), Seres Bálint zeneszerző és Bacskai Brigitta vágó (Free Entry).

A film a Proton Cinema gyártásában készült a Filmintézet 81 millió forintos gyártási támogatásával, producerei Petrányi Viktória és Ligosztájeva Annamária. Az Űrpiknik július 1-től látható a hazai mozikban a Mozinet forgalmazásában.