Különös hangulatú film a kapcsolatok ürességéről és a túlzott elvárásokról. Főszereplője Teréz maga sem tudja mire vár. A megfelelő pillanatra, a megfelelő férjjelöltre, de míg mindezekről álmodozik, elszalasztja az alkalmas időt és helyet. Dezső kitartóan udvarol neki, de a lány olyan elvárásokat támaszt, aminek senki sem tud megfelelni, amit senki sem tud teljesíteni. Szüleivel él, úgy kezelik, mint egy gyereket, és ő úgy is viselkedik. A családi gazdaságban tüsténkedik, mindent elmesél apjának és anyjának, még az ágyban fekve, lefekvés előtt is folyton locsog. A végtelenségig magányos. Kilátástalannak érzi életét, de eljön a pillanat, mikor nem lehet nemet mondani. A szomszédok, a barátok folyton szóba hozzák, orra alá dörgölik, hogy közel a negyvenhez még mindig nem ment férjhez. Környezetében mindenki elkelt már, a helyi szórakozóhelyen is kilóg a sorból kora miatt. Közel húsz kikosarazott udvarló már nem tréfadolog. Pedig már el is volt jegyezve egyszer, de az élet közbeszólt. Most úgy tűnik, már nincs menekvés, bármennyire is tökéletes társról álmodott.
Zsigmond Dezső dokumentumfilmje érdekes alkotás, története általános és egyetemes érvényű, hiába gondoljuk úgy, a magány, a közösségi élet ellenére, vagy éppen amiatt kialakult egyedüllét, a társas kapcsolatok kiüresedettsége és az elidegenedés a nagyvárosok betegsége. Hibátlan a dramaturgiai vonal, óvatosan csepegtet, lassan bontakozik ki a történet. Az expozíció után fokozatosan ismerjük meg a lányt és a környezetét, a kis falu fullasztó közegét. Csehovi elvágyódás jellemzi a filmet, de Teréz nem tudja hova is mehetne, neki hiányzik a saját Moszkvája. Csak vágyképei vannak, s királyfiról álmodik. A rendező megértéssel, jóindulattal közelít a történethez és a lányhoz egyaránt. Nem ítélkezik senki felett, a film lezárása pedig kitűnően eltalált, Dezső – a lány udvarlója – sokadszorra is beállít a családhoz, szerelmes nótát énekel és a lány tudja, itt a pillanat, az eddigi, megszokott életének vége. Hogy végül igent mond-e, nem derül ki.
