A Magyar Hollywood Tanács elnöke, Bokor Balázs hangsúlyozta, hogy Zukor Adolf a hollywood-i filmgyártás létrehozásának meghatározó alakja. A tanács által nemrég róla készített "Ricsétől Hollywoodig" című film jól mutatja be azt, hogy Zukor sohasem felejtette el magyar gyökereit, mindig büszke volt magyarságára. A tanács éppen ezért küldetésének tartja Zukor és a többi hollywoodi magyar emlékének megőrzését. Nem véletlen az, hogy a filmmogul szülőhelyén bontotta zászlaját 2017-ben a Magyar Hollywood Tanács.

A helyi Zukor Adolph Művelődési Házban elhelyezett emléktábla minden évben alkalmat kínál arra, hogy széles körben elevenítsék fel Zukor emlékét. Idén a COVID-helyzet ezt nem teszi lehetővé, ezért a tanács, ismert filmesek részvételével zoom-konferencián emlékezik a nagy magyar stúdióalapítóra. A tanács kapcsolatban van Zukor Los Angelesben élő leszármazottjaival is, akik örömmel veszik, hogy rokonukat komoly figyelem övezi szülőhazájában. A tanács szakmai elismerése, a Zukor Adolph-díj – amelyet eddig egyebek között Herendi Gábor, Rófusz Ferenc, Káel Csaba, Koltai Róbert kapott meg – 2021 tavaszán is megvalósul, már érkeznek az ajánlások. A tanács nagyon büszke arra, hogy sikerült Zukor nevét Magyarországon is egyre népszerűbbé tennie.

Az emléknap kapcsán számos anyag kerül fel a magyar Hollywood Tanács Facebook-oldalára.

Forrás: Magyar Hollywood Tanács / Nyitókép: Zukor Adolf