magazin
Miközben a világ az új Oscar-díjasokat ünnepli, mi már hétfő délben megkezdjük a filmmaratont. Lesz itt díjesővel jutalmazott alkotás éppúgy, mint…
tovább
magazin
Tegnap óta már országszerte látható Ujj Mészáros Károly nagyjátékfilmje, a Liza, a rókatündér a hazai mozikban. Ellátogattunk a premierre, hogy…
tovább
magazin
Liza jött, látott, megcsóválta mesebeli farkát, és egyből elbűvölte a magyar filmes újságírókat, akik – ritka az ilyen – tapssal fejezték ki…
tovább
magazin
A Berlini Filmfesztivállal kapcsolatban gyakran hallani, hogy a filmek által közvetített politikai üzenet és emberi jogi kérdések, valamint az…
tovább
magazin
Két nap múlva már országszerte látható lesz a várva-várt Liza, a rókatündér. A közel nyolc évig készült filmről, a japán kultúráról és romantikáról…
tovább
magazin
A Valentin nap után sem hagynak alább az érzelmek hullámai, ezen a héten is lesz szerelem dögivel, lesz aki, más álcáján keresztül vall, esetleg…
tovább
magazin
Záró hétvégéjéhez közelít a Berlinale. A filmművészet ünneplése mellett a bulvárra is adnak a fesztiválon: szerdán A szürke ötven árnyalatának…
tovább
magazin
Az HBO és az Arte France támogatásával készült, a 62. San Sebastian Film Fesztiválon debütált, nemrég a magyar kritikusok a legjobb…
tovább
magazin
Míg a világ nagy része lélegzetvisszafojtva várja a mai berlini bulvárpremiert, A szürke ötven árnyalatát, a filmfesztivál félidejénél megállunk egy…
tovább
magazin
"Gyerekkorom óta vonzanak a boszorkányok, sokkal jobban, mint a királylányok" - mesélte Balsai Móni, aki a jövő héten mozikba kerülő Liza, a…
továbbFriss
20. kiadását ünnepli a Bukaresti Magyar Filmhét
Ipari thriller készül Nagy Katicával
Magyar-marokkói kaland mutatkozik be a marrákesi filmfesztiválon
Újra nyomoznak Pasolini meggyilkolása ügyében
Olasz osztálykirándulást és LMBTQ történelmi eposzt díjaztak a III. BIFF-en
Tíz nappal a forgatás előtt esett kútba Molnár Áronék új filmje
November 13-án rendezik meg az Urániában a Nemzeti Filmintézet elsőfilmeseket támogató pályázata, a 11. Inkubátor pitchfórumát, ahol tíz alkotó fogja prezentálni terveit. Idén hét játékfilm, két dokumentumfilm és egy rövid animáció közül választja ki a szakmai zsűri és a közönség az öt nyertes projektet, amelyek megvalósításra kerülnek. Idén is bemutatjuk az alkotókat és filmterveket.
Inkubátor 11 – Sztepanov Sofija: A bizonytalanság és más dolgok, amikkel együtt kell élni
Inkubátor 11 – Kámán Albert: Csak egy kis baráti gesztus
Kiválasztották a 11. Inkubátor program döntőseit
a teljes dosszié
Tasnádi István egy polgári lakásban zárta össze Molnár Áront, Lengyel Tamást, Mucsit Zoltánt és Staub Viktóriát. Október 22. óta látható a mozikban, Az örökség egy fokozatosan kinyíló kamaradráma, ami időskori magányról, transzgenerációs traumákról és terhelt családi viszonyokról mesél, néhol a kisrealizmus eszközeivel, máskor harsány műfaji elemekkel.
Néha az öregezős csaló hozza össze a családot
Lengyel Tamás és Molnár Áron új filmjére voltak a legtöbben kíváncsiak a forradalmi hétvégén
Mucsi Zoltán: Szerintem akinek nincs humora, az boldogtalan ember
a teljes dosszié
Október 24. és november 1. között zajlik a III. Budapest International Film Festival, a Corvin moziban és külső helyszíneken idén összesen 45 filmet lehet megnézni, és több mint 60 vetítést tartanak bő egy hét alatt. A BIFF szokás szerint a nemzetközi filmfesztiválok legjobbjaiból válogat, így harmadjára pedig már azt is megszokhattuk, hogy a sokak által várt filmek mellett rejtett kincsekre is bukkanhatunk a programban.
Martin McDonagh új filmjével tizennyolc év után is hozza azt, amiért az Erőszakikat imádtuk
Bölcsészkrimivel, házi atomerőművel és egy legendás focimeccsel érkezik a BIFF
Rupert Friend: Ha magyarul beszélek, olyan, mintha elhagynám a bolygót
a teljes dosszié
Átalakulóban a magyar filmszakma. A kormányváltás új helyzetet teremtett, alulról szerveződve, közel negyven filmes szakmai szervezet részvételével létre jött a Filmreform2026, Nagy Ervint kinevezték kultúráét felelős államtitkárnak, Petrányi Viktória filmreformért felelős miniszteri biztosként ad irányt a reformoknak.
November elején hirdetik ki, hogy ki lesz a Nemzeti Filmintézet új vezetője
a teljes dosszié