Forrás: Vertigo Média
A rendezők áttették a cselekményt a kommunista káeurópai múltból a közeli jövőbe, egy alternatív Angliába, ahol disztópikus diktatúra van. A főhős a 12 éves Djata, aki a szüleivel él egy kisszámú vidéki közösségben. Egy napon két ügynök minden magyarázat nélkül felszedik az utcán, és elviszik a fiú apját. Djata egyedül marad az anyjával, miközben mindkettejüket árulónak bélyegzik és kiközösítik. Mind a fiú, mind az anyja kétségbeesetten próbálják visszakapni a családfőt, ami előbbi számára mitikus küldetés, utóbbinak a rendszerhű, befolyásos apóssal (Price) való konfrontáció.
Forrás: Vertigo Média
Hogy miért nem tündérmese, hogy ez az adaptáció elkészülhetett? Mert túlságosan illik a ma nagyon divatos 'young adult' történetek műfaji sémáiba. Különösen Az éhezők viadalára hasonlít: még egy olyan látványos, de egyszerű ikont is felvonultat, mint a fecsegőposzáta a Jennifer Lawrence nevével fémjelzett franchise-ban, ez pedig a három ágú villa. A regény címébe is belefoglalt mitikusság is passzol a gyakran fantasy vagy sci-fi zsánerű ifjúsági disztópiákhoz. Mint a többi 'young adult' sztoriban, itt is egy ifjú a főhős, aki ellenséges környezetben kénytelen férfivá válni, romlott felnőttek kontrollálják és keserítik meg az életét, hazudnak neki, kizsákmányolják, ő pedig egyfajta szabadságharcba kezd. Ezek a történetek általában polkorrektek, és a diktatúráról itt sem derül ki annyi, hogy egyértelműen megmondható legyen, melyik szárny szélsősége, bár persze jobban hasonlít a kommunizmusra, de akár az olasz fasizmus is inspirálhatta volna.
Forrás: Vertigo Média
Noha a 'young adult' történetek gátlástalanul erőltetik az azonosulást a fiatal közönségükkel és mindenben kiszolgálják őket, egyfajta tinikre szabott populizmus jellemzi őket, mindezzel még nem lenne különösebb probléma, akár jó ötletként is aposztrofálható, hogy az alkotók meglátták a közönségsiker potenciálját ebben a figyelemreméltó regényben. A filmmel főleg dramaturgiai problémák vannak. A fiatal főhős nem elég aktív, a néző pedig azt is meg tudja tippelni, mi történhetett az apával, tehát rejtélyt, misztériumot is hiába keresünk a filmben. Látszik az is, hogy ez a történet eredetileg regénynek íródott, és nem jó értelemben: a film tele van felesleges mellékkarakterekkel és szálakkal, túlságosan epizodikus ahhoz, hogy izgalmas legyen.
Vannak persze érdekes pillanatai, melyeket gyaníthatóan Dragománnak köszönhetünk: a generációk közti politikai konfliktus (kommunista szülők lázadó gyerekeik ellen) és a családokat szétszakító diktatúra ábrázolása például Cristi Puiu friss mesterművét, a Sieranevadát juttathatja eszünkbe. Viszont a rendezés nem elég markáns ahhoz, hogy feledtesse a történet gyengéit. Bár a megvalósítás profi, látszik, hogy nyugati viszonylatban kis büdzséből készült a film, nincsenek különösebben látványos jelenetei, sőt a gyakran maníros és túl tisztán artikuláló színészek B-kategóriás jelleget kölcsönöznek az alkotásnak. Price persze azért most is jó a nagyapa szerepében, találó a szerepeltetése.
A film viszont a zárásában omlik össze végleg, ugyanis nincs zárása. Félbe van vágva, folytatást ígérve. (Mellesleg ebben is a több kötetesre vagy részesre írt 'young adult' opuszokra hajaz.) A gond az, hogy ez a film nem elég erős ahhoz, hogy kíváncsiak legyünk a folytatásra. Nem hirtelen félbehagyott történettel lehet megalapozni a sequelnek és franchise-ot teremteni, hanem egy jó filmmel.
