Ha véletlenszerűen nekiállnánk faggatni az utca népét arról, hogy mik voltak a 20. század legnagyobb magyar találmányai, a Rubik kocka és a hologram mellett valószínűleg a Béres Csepp lenne a leggyakoribb válasz. Hivatalosan az ezredfordulón ismerték el gyógyszerként az immunerősítő készítményt, miközben jótékony hatása ekkorra már évtizedek óta közismert volt.Töretlen népszerűségének fényében meglepő, hogy Béres József találmánya egykor milyen heves ellenállásba ütközött a magyar orvostársadalom, illetve a szocialista állam részéről.

A feltaláló-ból nagyvonalakban megismerhetjük a legendás készítményhez vezető rögös utat, és azt, hogy hogyan próbálta ellehetetleníteni feltalálóját a rendszer. Az agrárkutató laboratóriumban dolgozó Bérest (Gáspár Tibor) húgának rákbetegsége készteti munkaidőn túli tevékenységre - elmélete szerint a daganatos betegségeket a nyomelemek hiánya okozza a szervezetben, mint ahogy a talaj is terméketlenné válik, ha nem találhatóak meg benne a hasonló anyagok. A titokban kikísérletezett cseppeket beadja a gyógyíthatatlannak vélt nőnek (Für Anikó), akinek állapota rohamos javulásnak indul. A találmány híre szárnyra kél, Bérest kirúgják miatta a munkahelyéről, és a szert betiltják. A reményvesztett betegek mégis sorban állnak érte, komoly erkölcsi dilemmát okozva ezzel a jószívű kutatónak, akit közben a szocialista hatóság vád alá helyez kuruzslásért.

(fotó: Pannonia Entertaiment)

A főhős inspiráló tetteit, kivételes személyiségét teljesen maguk alá temetik a közhelyek. Kár érte, Gáspár Tibor olyan színész, akiből sugárzik az erélyesség, illik rá Béres fehér köpenye, az elveiért kiálló, a hatalommal szemben meghunyászkodni nem hajlandó, mélyen humanista tudós szerepe. A forgatókönyv mégis olyan papírízű mondatok sokaságát adja a szájába (pl.:,,Van hogy az igazság nem derül ki, de a hazugság, az mindig"), amiket képtelenség komolyan venni.

Béres filmbéli mása egy oldalkocsis motoron érkező szent. Minden helyzetben hidegfejű és önzetlen tanító bácsi, akinek mindig van a tarsolyában egy gyerekkora óta dédelgetett életbölcsesség, esetleg kislexikonba illő meghatározás egy útjába kerülő gyógynövényről. Sajnos hús-vér személy helyett egy mitizált figurát faragtak belőle, aki mentes minden emberi gyarlóságtól. Nem jutott ennyi energia a férjét kísérleteiben és emberileg is végig támogató Béresné (Huszárik Kata) karakterére, kettőjük kapcsolatáról nagyjából annyit tudunk meg, amit két különböző alkalommal is elismételtetnek a nővel: bízik a férfiban, de nagyon félti őt!

(fotó: Pannonia Entertaiment)

A feltaláló-ban elhangzó párbeszédek nagy része abból áll, hogy a szereplők vesznek egy nagy levegőt, majd gondosan artikulálva, didiaktikusan egy Szomszédok-epizód zárógondolatainak természetességével adják elő azt, ami nyomja a lelküket - legyen szó, mondjuk, az öreg pedellusról (Székely B. Miklós), vagy annak tízéves unokájáról. A Béresről verset író Nagy László (Trill Zsolt) egy érthetetlenül komikusra hangszerelt cameóban egyedül képviseli a kutató mellett kiálló értelmiséget, de az alkotók azért arra odafigyeltek, hogy felsorolásként elhangozzon minden név, aki Béres ügyét képviselte a közéletben. Béres rosszakaróiból három is van a filmben, de elég lett volna kevesebb is, mert annak semmi értelme, hogy a kutató ellen személyes bosszút forraló pártbizottsági főember (Seress Zoltán) és a paródia szintjén mozgó, őstulok komcsi laborvezető közé (Hatházi András) még egy semleges kádert (Bede-Fazekas Szabolcs) is bezsúfoltak.

Gyöngyössy Bence 2019-ben négyrészes tévésorozatként készítette el Béres történetét, ennek félreismerhetetlen jeleit az epizódok újra vágásával készült kétórás nagyjátékfilm sem tudja levetkőzni. A közelmúltban bőven láttunk rá példát, hogy egy eredetileg tévébe szánt alkotás is készülhet olyan igényességgel, ami majdnem Oscar-jelölésig viszi (Akik maradtak), de a Szász-Köbli duó tévéfilmjeinek (A berni követ, Félvilág, Örök tél) is simán lett volna keresnivalója a mozikban. A feltaláló nem sorolható ebbe a vonulatba, megvalósítása minden tekintetben a tévéjátékok letűnt korszakát idézi.

(fotó: Pannonia Entertaiment)

A lehető leghagyományosabban van fényképezve, nincsenek benne érdekes beállítások, javarészt puritánul berendezett, egyenletesen megvilágosított belsőkben van felvéve, amit néha megszakít egy-egy Tisza-parti merengés vagy két jelenet közé ötlettelenül beillesztett felvétel a folyó és a puszta természeti világáról. A főszereplő születésének centenáriumán kívül más nem indokolja, hogy ezt a filmet nagyvásznon kellene megnézni.

Kósa Ferenc 1986-ban portréfilmet szentelt Béresnek (Az utolsó szó jogán), az idén száz éve született kutató életrajzában viszont bőven van elég dráma és ellentmondásosság egy izgalmas játékfilmhez is. Az is evidens, hogy a Béres Csepphez kapcsolódó, jelentős társadalmi hullámokat kiváltó, mára feledésbe merült ügyet érdemes elővenni, jobban megvizsgálni a közben eltelt fél évszázad tükrében. A feltaláló mindkét feladatra vállalkozik, de maradéktalanul egyiket sem tudja teljesíteni. A végtelenül didaktikus hangnem, az ambíciótlan képi megvalósítás és az egysíkú karakterek fárasztóvá teszik a vele töltött időt, ami így nyom nélkül múlik el és távozik is a szervezetből.