Utánaolvastam, és eléggé meglepett, hogy Lengyelországban gyakori jelenségnek számít, hogy valaki katolikus papnak tetteti magát. A film főszereplőjéhez, Danielhez hasonló fiatal lengyel srácok miért állnak be álpapnak?

Mielőtt hozzáfogtunk volna a filmhez, én sem hallottam erről a jelenségről. (A Corpus Christi története Mateusz Patewicz forgatókönyvírótól származik - a szerk.) Minden évben több esetről lehet hallani. Az is igaz, hogy nem mindegyik jut el a nyilvánosságig, illetve az egyház próbálja elrejteni ezeket az ügyeket, ezért nehéz megbecsülni az álpapok valós számát. Az az eset, amiből aztán Daniel története megszületett, olyan értelemben kivétel volt, hogy neki tényleg minden vágya az volt, hogy pap legyen, ő nem akarta becsapni az embereket. Mások egyszerűen anyagi okokból csapnak fel álpapnak. Így próbálnak megszabadulni a problémáiktól: menedéket találni, megszökni a rendőrség elől.

A fő helyszínt adó Jasliskában mit szóltak ahhoz, hogy egy álpapról forgattok filmet?

Miután kiválasztottuk Jasliskát, hogy ott szeretnénk leforgatni a filmet, szerveztünk egy találkozót a plébánossal és a helyi közösséggel, amely főleg idős emberekből áll. Az volt a célunk, hogy jó kapcsolat alakuljon ki a stáb és a falusiak között. Tudni kell, hogy Jasliska egy pici település, mindössze ötszázan laknak ott. Leültünk egy asztalhoz és három órán át faggattak. Először kedvesnek és barátságosnak tűntek, de aztán egyre inkább egy kihallgatáshoz hasonlított a találkozó.

Rengeteg kérdést tettek fel a filmről. Tudni akarták, hogy miért pont az ő településükön akarjuk leforgatni. Arról győzködtek, hogy egy álpap nem tud hónapokig észrevétlen maradni. Azt éreztem, hogy félnek valamitől, hogy nem igazán tetszik nekik a film története. A beszélgetés végére teljesen kimerültem. Később találkoztam egy nővel, aki a helyi művelődési házat vezette, és aki nem a faluból, hanem egy nagyobb városból származott. Ő árulta el nekem, hogy Jasliskában is volt egy álpap, aki két éven át tevékenykedett náluk. Akkor értettem meg, mitől féltek a helyiek, miért tettek fel ilyen sok kérdést. Nem akarták, hogy a film rossz fényt vessen a falujukra. Aggódtak, hogy a film konkrétan Jasliskáról és az ottani álpapról fog szólni.

Bartosz Bielenia a Corpus Christi forgatásán (fotó: magyarhangya)

Nagyon tetszett a Danielt alakító Bartosz Bielenia játéka. Rengeteg érzelmet lehet kiolvasni a szemeiből, mintha állandóan kéken lángolna. Ez rögtön feltűnt neked a castingon?

Természetesen igen. Bartosz nagyon tehetséges, a Corpus Christi előtt elsősorban a színházban szerzett nevet magának. Különleges kinézete miatt nem igazán merték filmekben szerepeltetni, és ha mégis, akkor mellékszerepeket kapott, és őrültet, gonosztevőt vagy bűnözőt játszott. A meghallgatáson nem nyújtott meggyőző alakítást. Mindenki azt a feladatot kapta, hogy a saját belátása szerint játsszon el egy papot, aztán egy bűnözőt. A tökéletes színészt kerestem, aki mindkét karaktert meggyőzően tudja alakítani. Bartosz volt az egyetlen, aki nem úgy hajtotta végre a feladatot, ahogy én azt elképzeltem. Neki köszönhetően jöttem rá, hogy a pap és a bűnöző is egy társadalmi szerep, és Daniel valójában egyik sem. Ő elsősorban egy emberi lény, aki keresi a saját útját, és közben váltogatja ezeket a szerepeket.

Nem csak azért választottam ki, mert ördögien és angyalként is tud kinézni, hanem a karizmája miatt is, amitől az egész film működik. Az egyik legnagyobb fegyverünk Bartosz szeme volt, amikor csak lehetett, ki is használtuk. Az operatőrnek, Piotr Sobocinskinak azt mondtam, nem szükséges mozgatnia a kamerát, maradhat a kép statikus, mivel a főszereplőnk úgy tud nézni, hogy azzal hipnotizálja a nézőt.

Daniel egyrészt egy szokatlan, modern kori Jézusnak van beállítva, másrészt erőszakos, drogozik, a cölibátust sem tartja be. A személyiségében rejlő izgalmas ellentmondásokkal mi volt a célod? Provokálni akartad a nézőket?

Az eredeti esetet, amiből a forgatókönyv kiindult, gondolatébresztőnek és provokatívnak találtam. Nem szép dolog becsapni egy egész közösséget. De azzal együtt, hogy hazudott nekik, jót is cselekedett: sok embert tett boldoggá a tevékenységével, többet, mint az előző, igazi pap. Nem akart kárt okozni, ellenkezőleg, a közösséget építette. A nézők szeretik eldönteni, hogy egy adott filmben ki számít jónak és gonosznak, felállítanak egy morális skálát, és azon helyezik el a karaktereket. Művészi szempontból azt tartom a legizgalmasabbnak, ha ezen a skálán nem lehet egyértelműen elhelyezni a főszereplőt. A korábbi filmjeimben azt vizsgáltam, hogyan válik a jó gonosszá, vagy fordítva, a gonosz jóvá, és hogy mennyire homályos tud lenni a kettő közötti határvonal. A Corpus Christi esetében az élet adta a lehetőséget, hogy ismét ezzel a témával foglalkozhassak.



A katolikus egyház nagyon erősen jelen van a lengyel közéletben. Hogyan reagáltak a filmre az egyház képviselői?

Kezdetben elutasítóak voltak, nem akartak együttműködni velünk. Jasliska egy konzervatív régióban fekszik, az ottani püspököt kerestük meg. Ő végül nyilatkozatot adott ki, amiben az állt, hogy nem támogatja a filmet. Véleménye szerint az szembe megy a katolicizmussal, kárt okoz a keresztényeknek azzal, hogy azt sugallja, bárkiből lehet pap, ezzel kisebbítve az egyház szerepét. Később más nyilatkozatok is születtek, az egyikben még istenkáromlással is vádoltak minket.

Az egyház súlya csökken Lengyelországban, és emiatt félelem van bennük. Hogy érthető legyen, miről beszélek, a kommunizmusig kell visszamenni. Az elnyomás évtizedeiben egyedül az egyház tudott olyan közös teret biztosítani, ahol az emberek szabadon kifejezhették magukat, ahol egy kicsit szabadnak érezhették magukat. A művészek, az értelmiség, igazából bárki számára biztonságos hely volt.

A rendszerváltás után visszaesett az egyház népszerűsége, mivel az emberek rájöttek, hogy már nem kell templomba járniuk ahhoz, hogy szabadnak érezhessék magukat. A gazdaság folyamatosan fejlődött, a társadalom szabadon létezhetett, az elmúlt 30 év az egyik legvirágzóbb korszakává vált a lengyel történelemnek. A rendszerváltás előtt az egyház inkább tudott a társadalom szerves része lenni, mint napjainkban, viszont az nem volt egy normális állapot, hiszen egy megszállt ország voltunk. Most egy szabad társadalomban élünk, ahol az embereknek megadatott a választás lehetősége. A hívő keresztények aránya meredeken csökken a népességen belül, nem akarok pontatlan lenni, de úgy emlékszem, hogy a 16 és 30 közötti korcsoportban már csupán 22 százalék vallja magát a hitét intézményes keretek között gyakorló kereszténynek.


Alapvető változások mennek végbe a lengyel társadalomban, és emiatt a katolikus egyházon idegesség lett úrrá. Gyanakvással tekintenek minden olyan művészre, aki az egyházzal kapcsolatos állítást fogalmaz meg, és elzárkóznak a párbeszédtől. A helyi püspök viselkedéséből is kiérezhető volt ez a bizalmatlanság. Nem akartak foglalkozni velünk, attól féltek, hogy a Corpus Christi egy újabb film lesz, amely az egyházat támadja. Nagy port kavart a pedofil papokról szóló Csak ne szólj senkinek című dokumentumfilm, a szintén kritikus szemléletű Kler című drámát öt millió ember látta mozikban. (A Corpus Christi is sok emberhez eljutott, 1 millió 400 ezer mozijegyet váltották rá – a szerk.)

A film debütálása után is csak néhány, egyházi személytől származó kritika jelent meg, és azok is rövidek voltak. Viszont rengeteg magánlevelet kaptunk, hívőktől és nem hívőktől egyaránt. Egy hölgy például megköszönte, hogy végre valaki megmutatta az egyház igazi arcát, miközben azt Hollywood és sokan mások is igaztalanul támadják. Szerinte ez a film a kereszténység javára válik. Egy férfi ezzel szemben azért mondott köszönetet, mert szerinte a filmünk azt mutatja be, mennyire korrupt és gonosz szervezet a katolikus egyház. Ezek az ellentétes értelmezések azért történhettek meg, mert a film teret enged annak, hogy mindenki maga gondolhassa végig a viszonyát a hittel, az egyházzal, a spiritualitással.

Az Oscar szűkített listájára kilenc másik filmmel együtt került fel a Corpus Christi. Volt köztük egy magyar film is, az Akik maradtak. Láttad?

Sajnos nem láttam. Viszont a film rendezőjével, Barnabással találkoztam a Palm Springs-i Fesztiválon, Facebook-ismerősök lettünk, és néhány korábbi munkáját – amelyek online elérhetőek – megnéztem. Nagyon rokonszenves ember. Nagyon örültem annak, hogy a generációmból más alkotók filmjei is felkerültek a shortlistre, és annak is, hogy a régiónk több filmmel is képviseltette magát rajta. A tíz alkotásból öt Kelet-Európából jött: volt egy észt, egy cseh, egy magyar, egy lengyel és egy orosz nevezett. Mi jobban megértjük egymást, és nagyszerű dolog volt, hogy a lista felét ennek a térségnek a filmjei foglalták el.

Jan Komasa a Corpus Christi forgatásán (fotó: magyarhangya)

Magyarországon csak most jött ki a Corpus Christi, de közben te már a következő filmedet is elkészítetted, a Hater: A gyűlölet új arcát. Mit szólsz ahhoz, hogy sokan a Social Network - A közösségi háló lengyel verziójának nevezik?

Ezt csak azért van, mert a Haterben is fontos szerephez jut az internet. A Social Network egy cég alapításáról szól, ami aztán az egész világot megváltoztatta, a Haternek viszont teljesen más áll a fókuszában: a gyűlölet és a manipuláció. Számomra ez a film egy búcsúlevél a demokráciához. Mostanság sokan elfelejtik, milyen szörnyű következményei lehetnek a propagandának. Azt látom, hogy sok ember sajnálatos módon az áldozatává válik, egyes családtagjaimat is beleértve. Amióta megszülettem, most van a leginkább meghasadva a lengyel társadalom. A Hatert az a félelem hívta életre, hogy a társadalmi kötelékek szétfoszlanak és egy apokalipszis felé közelítünk.

A Hater inkább hasonlít a Jokerre vagy az Élősködőkre. Persze előbb elkészültem a filmmel, mint hogy ezeket láthattam volna, de ugyanabból a forrásból származnak, még pedig abból, hogy alkotó emberek a közösségükben végbemenő nyugtalanító folyamatokkal szembesülnek. Ez a téma a Corpus Christiben is megjelent, de a főszereplő ott jót akart, egy darabjaira hullott közösséget próbált újból összerakni. A Hater a Corpus Christi ellenpárja, a főszereplő itt már csak rombolni akar, és ehhez semmilyen politikai cél nem társul. Egyszerűen örömét leli abban, hogy láthatja a világot lángokba borulni.


Azt hiszem, a Haternek erős visszhangja lesz a világban, erősebb, mint ami a Corpus Christinek volt. Ugyanis szerte a világban erősödik a gyűlölet, amit az interneten ráadásul könnyedén lehet terjeszteni. Olyannyira, hogy már a demokrácia van veszélyben. Tudom jól, hogy a demokráciának is megvannak a hibái, azt is elismerem, hogy ebben a rendszerben sokáig eltarthat, amíg emberek közös álláspontra jutnak és megoldást találnak egy problémára, de hiszek a szabadon szerveződő közösségekben, amelyeknek a létezésére és gyarapodására ez a rendszer teremt esélyt.

A legnagyobb félelmem az, hogy a családom elpusztul. Fokozatosan pusztítjuk el magunkat, és ennek például a gyűlöletbeszéd, az emberek manipulálása is egy fokozata. Azt érzem, hogy egy történelmileg jelentős átalakulás közepén vagyunk. Korábban olyan történelmi pillanatokat éltem át, amelyek a fejlődés érzetét keltették bennem: például beléptünk az Európai Unióba. Most viszont életemben először azt érzem, hogy visszafelé haladunk. Mintha nem lenne többé szükség fejlődésre, sőt, mintha ez az elképzelés gonosznak lenne elkönyvelve. Mindent újra kell gondolnom, amiben az eddigi életem során hittem. Félek, és emiatt készítettem el a Hatert.

Jan Komasa a Corpus Christi forgatásán (fotó: magyarhangya)

A Hater főszereplője kamu Facebook-profilokkal, gyűlölködő kommentekkel, álhírekkel tesz tönkre embereket. Az egyik megbízása az, hogy hozza kellemetlen helyzetbe az egyik varsói polgármester-jelöltet. Jelenleg a köztársasági elnök-választás második fordulójának lázában él Lengyelország. A filmben látott visszataszító eszközök mennyire jellemzőek a kampányra? (Az interjú a július 12-i választás előtt készült - a szerk.)

Ijesztő ez az egész, mivel hasonló dolgokat látok a valóságban, mint a filmben. Az LMBTQ-közösség rendszeresen válik gyűlöletbeszéd céltáblájává. Bárki megkaphatja azt a címkét, hogy kommunista, vagy hogy baloldali. Elég csak annyit mondanod, hogy demokrácia, és máris rádstütik, hogy baloldali vagy. Ha pedig azt mondod, hogy éljen Lengyelország, sokak szemében máris nacionalista vagy. Sok szó elvesztette az eredeti jelentését. Ameddig csak vissza tudok emlékezni, soha nem hatolt be olyan erősen a hétköznapi életünkbe a politika, mint most. Minden át van itatva politikával.

Két nap választ el minket a köztársasági elnök-választás második fordulójától, az eredmény megjósolhatatlan, mivel nagyjából 50-50 százalékon áll a két jelölt. A lengyel nemzet teljesen kettészakadt, és a két fél nem kommunikál egymással, két különböző buborékban élnek. Én például az egyik buborékban élek, a másikban forgattam a Corpus Christit, és nincs sok kapcsolódási pontom hozzá, idegennek érzem magam benne. És azt hiszem, ez fordítva is igaz. Ez egy nagyon szomorú helyzet. Vannak gyerekeim, és rendezőként mindent megteszek, hogy ezt a világot jobbá tegyem számukra. Ami talán a legijesztőbb, hogy bárki is fog nyerni vasárnap, ez a mély szakadék a társadalom két fele között még sokáig velünk fog maradni. (A választást a nemzeti konzervatív PiS jelöltje, Andrzej Duda nyerte a szavazatok 51,21 százalékát begyűjtve a centrista, liberális konzervatív PO jelöltje, Rafał Trzaskowski ellenében - a szerk.)

Hater: A gyűlölet új arca (fotó: Netflix)

Magyarországon is nagyon hasonló a helyzet.

Igen. Nem akartam ezt említeni, de követem a magyarországi eseményeket.

A fő különbséget abban látom, hogy Magyarországon jóval gyengébb az ellenzék, mint Lengyelországban.

Az ellenzék rendkívül erős Lengyelországban. Ez szerintem annak tudható be, hogy a vérünkben van a forradalom. Ennek pozitív és árnyoldala is van. Sajnálatos következménye, hogy rengetegen haltak meg felkelésekben a történelmünk során. Szerencsés hozadéka pedig az, hogy sok lengyelben megvan a szükséges makacsság az ellenálláshoz. A lengyelek szeretnek kritikus véleményt megfogalmazni, az évszázadok alatt hozzászoktak, hogy ellenállást kell kifejteniük. Több mint száz éven át például nem létezett független Lengyelország, a környező nagyhatalmak felosztották egymás közt az országot. Úgy vélem, hogy ez a mentalitás hosszú távon elvezethet a demokrácia megerősödéséhez, hiszen ahhoz elengedhetetlen az ellenvélemény, és végül a közös nevezőre jutás.

A Corpus Christi a magyarhangya forgalmazásában látható a magyar mozikban, a Hater: A gyűlölet új arca július 29-től lesz elérhető a Netflixen. A Corpus Christiről írt kritikánk itt érhető el.