"Azért fontos egy ilyen díj létrejötte, mert az előzeteseknek fontos szerepe van a filmélményben, viszont a filmbemutatók után mostoha sorsra jutnak az emlékezetben. A díjjal végre megkaphatják az az őket megillető helyüket. Hogy évről évre adatbázisba rendeződjenek, és szakértő zsűri kiemelhesse a legjobbakat. Így idővel következtetéseket vonhatunk le trendekről, szándékokról, és arról, hogyan gondolkodnak a filmpromócióval foglalkozó szakemberek a nézőről" - mondta az átadón Köllő Killa, a díj alapítója.

A versenyben lévő 48 előzetes közül öt kapott díjat. A díjakat a zsűri nevében Maros András adta át. Minden díjazott egy átfogó licensz-csomagot kapott a Zenebank.hu-tól, ami a következő előzetesüket zeneileg lefedi. 

Az Arany Blende 2020 Zsűri Fődíját a Létezés eufóriája előzetese nyerte, a díjat Bedő Barna trailer producer/vágó vette át. A zsűri indoklása: "A létezés eufóriájának trailere a film legjobb mondatait, pillanatait egy olyan önálló műalkotássá formálta, ami elgondolkodtat, lenyűgöz és a film azonnali megnézésére csábít. Technikai megoldásaiban a legjobb hollywoodi trailerek hagyományait használja finoman és erőltetettség nélkül.

Bedő Barna (fotó: Czirják Pál)

Az Ezüst Blendét a Drakulics elvtárs trailere kapta, a Bronz Blendét pedig a Déva előzetesének alkotói vihették haza. A Közönségdíjat az Apró mesék előzetese nyerte meg. A díjat Hargittai László trailer vágó és Szász Attila kreatív vezető vette át, aki egyben a film rendezője is. A Zenebank.hu legjobb zenéért és hangdizájnért járó díját a Foglyok filmelőzetese kapta meg.

A díjátadótt egy rövid retrospektív vetítés zárta magyar filmelőzetesek történetéről az 1940-es évektől napjainkig. Az NFI - Filmarchívum a ‘80-as évekig igazi különlegességeket válogatott össze, amiket talán csak a készítés évében láttak utoljára nézők.

Forrás: Arany Blende