Bár a három blokk egy-egy művészeti ágra fókuszálva gyűjtötte csokorba a BBS berkeiben készült rövidfilmeket, a stúdió szellemiségéből fakadóan voltak olyan munkák, amelyek a színház, az irodalom és a zene tematikájú válogatások közül akár kettőben is helyet kaphattak volna. Mi az első, “Hol a valóság?” címen meghirdetett összeállításra ültünk be, ami a színházra és a performanszművészetre épült, ám Hajas Tibor és Szentjóby Tamás révén már itt is megjelentek az irodalmi vonatkozások. Mindkét alkotó költőként kezdte a pályafutását, a hatvanas években a versírásról nyergeltek át a performatív művészetre, később pedig a mozgóképre. Így a líraiság is előkerült az elemzés szempontjai között.

Hajas és Szentjóby alkotói előélete a filmjeiken is tetten érhető. Az első blokkban vetített Öndivatbemutató és a Kentaur a valóság mozgóképes ábrázolásának lehetőségeivel, bizonyos szempontból annak lehetetlenségével, a filmnyelv egyes elemeinek (kép és a hang, valódi háttér és műtermi díszletek) egymáshoz fűződő viszonyával foglalkozik. E két mű, valamint a teoretika felől érkező Bódy Gábor hasonló formai és narratív kérdéseket tematizáló dokuja, A harmadik egymás mellé rendezve remekül rezonált a Toldi mozi közönségével. Az pedig önmagában is örömteli, hogy ezek az öntörvényű és korlenyomatként is működő munkák kiváló minőségű kópiákon kerültek a közönség elé.

A bogárgyűjtemény
Hajas Tibor: Öndivatbemutató

Hajas kísérletező, a dokumentumfilm alapkérdéseit tematizáló bő negyedórás filmje már a koncepcióját tekintve is izgalmas. Az Öndivatbemutató olyan, mintha egy szereplőválogatás próbafelvételeiből vágták volna össze. A Moszkva téren pózolnak és sétálnak a kamera előtt a legkülönfélébb civilek, idősek, fiatalok, jól öltözöttek, melósok. Van, aki eszik, más újságot vagy aktatáskát tart a kezében. Egy szeletnyi magyar valóság 1976-ból. A “manökenek” képeit narráció kíséri, mely utasítások formájában érkezik. A rendezői alteregóként és a hatalom allegóriájaként működő narrátor tárgyilagos, sokszor a személyi szabadság korlátozására vonatkozó kijelentései a mű rendszerkritikus olvasatát erősítik.

Hajas egy vele készült interjúban bogárgyűjteménynek nevezte az Öndivatbemutatót, egyszerre utalva a film társadalmi tabló funkciójára és rendszerkritikus alapállására. Az ELTE-n oktató Müllner András ezt a képet gondolta tovább a vetítés utáni beszélgetésen. Szerinte ez a film valójában arról szól, hogy egy korszak hogyan teszi “bogarakká” az embereket. Hajas látleletet készít a hetvenes évek magyar társadalmáról, miközben a szereplők által végzett performatív aktus (mutasd meg magad) a hatalom és kisember viszonyát is érzékelteti.

Öndivatbemutató

De az Öndivatbemutató nem áll meg itt, a társadalmi érzékenység mellett a formai játékosság is legalább annyira fontos eleme a filmnek. Ahogy arra a másik meghívott vendég, Gelencsér Gábor filmtörténész rámutatott, az Öndivatbemutató a mediális fordulatokon keresztül a Budapesti Iskola fikciós dokumentarista megközelítését is irónia tárgyává teszi. A valós Moszkva téri helyszínről egy műterembe kerülünk, ám Hajas fokozatosan összemossa ezeket a tereket, a végén pedig kiderül, hogy maga a stúdió is a téren lett felállítva. A film ikonikus jelenetét ráadásul a véletlen szülte, mely külön érdekes adalék a mozgókép és az ábrázolt valóság viszonyát illetően. Egy járókelő belesétált a képbe, ezt a mozgást pedig a valós és a műtermi helyszín közötti átmenetre használta fel Hajas, mai szemmel nézve is lehengerlő vágástechnikával.

Lélektani drámába torkolló színházi próba
Bódy Gábor: A harmadik

Bódy debütáló munkája egy szituációs dokumentumfilm, ami a Faust ELTE-s amatőr színházi próbájának folyamatát örökíti meg, a stáb figyelme azonban a fiatal alkotók műhelymunkájáról fokozatosan az egyik színészhallgatóra terelődik. A videotechnika iránt már 1971-ben is lelkesedő Bódy újrajátszott jelenetekkel és más elidegenítő effektekkel dúsítja a filmet, aminek a közepére a lány hosszú, beszélő fejes, megrázó kitárulkozását illeszti. A próbák megfigyelése során a testileg és lelkileg is sérült egyetemista érzései, egyik társnőjével szembei féltékenysége, sőt, emberöléssel kapcsolatos gondolatai is a felszínre kerülnek.

Müllner András és Gelencsér Gábor is egyetértettek abban, hogy Bódy filmjének erejét ez a váratlan váltás adja. Müllner arról beszélt, hogy A harmadik a megkonstruált, mesterséges színházi teret teszi valóságossá a próbák megörökítése által, majd, ahogyan a lány főszereplővé válik, a filmbe is átemelődik a színpadi szépség és az eseményszerűség. Gelencsér Gábor kifejtette, hogy a váltással együtt a műfaj is eltolódik a riport-dokumentumfilm felé, a zsáneren belüli játékot is behozva az egyébként is gazdag anyagba. Bódy debütfilmjét nehéz befogadni, azonban a kitartó nézők egy különös ritmusú, a talált főszereplő lelkének mélyéig jutó művet kapnak.

Kentaur

A munkásosztály ismétlés-neurózisa
Szentjóby Tamás: Kentaur

Szentjóby 1975-ös szatíráját az elkészültekor azonnal be is tiltották, az eredeti tekercs pedig végleg elveszett. Durst György, a BBS akkori vezetője azonban rátalált a munkakópiára, amiből el tudtak készíteni egy rekonstruált változatot, így a Kentaur nagyjából eredeti formájában maradt meg. Gelencsér Gábor provokatív kísérleti filmként jellemezte Szentjóby harmincnyolc perces alkotását, amiben kép és hang ellentétéből rendszerkritikus szatíra kerekedik.

A Kentaur tablószerű képekben mutat dolgozó csoportokat, szövőnőket, kosárfonókat, kaszáló asszonyokat, dobozgyári szalagmunkásokat. A köztük zajló párbeszédek azonban alászinkronizált dialógusok, melyek a munka filozófiájáról, közgazdaság-elméleti kérdésekről szólnak, valamint vaskos rendszerkritikát is megfogalmaznak. “Nem lehet, hogy ismétlés-neurózisunk van?” – kérdezi az egyik dobozhajtogató nő a kollégáját, utalva az általuk végzett munka monotonitására.

Kentaur

Szentjóby filmje az Öndivatbemutatóhoz hasonlóan nézhető társadalmi tablóként, hiszen itt is javarészt mozdulatlan totálokban tárul elénk a hetvenes évek Magyarországának hétköznapisága. A filmhíradók stílusát mímelő képek az alászinkronizált párbeszédek által kapnak szatirikus élt. Szentjóby erre az egy gegre fűzi fel a filmet, azonban a remekül megírt kamu-párbeszédekhez olyan mozgalmas élethelyzeteket talál, hogy a lendület kitart a játékidő végéig. Sőt, és ezt már Gelencsér teszi hozzá, az utolsó jelenetben a kefekötő műhelyben felcsendülő dal egy egészen más regiszterbe helyezi a filmet. A munka közben éneklő asszonyok képe visszaránt a valóságba, az addigi provokatív poénkodás egy költői, egyszerűségében is kifejező kordokumentummá nemesedik.

Sajnos, ahogy a blokk másik két filmje, úgy a Kentaur sem elérhető a streamingfelületeken, de még illegális forrásokból sem lehet hozzájutni. Így a Klasszikus Film Maraton keretében létrejött BBS-válogatás nemcsak hiánypótló kezdeményezés volt, de arra is emlékeztetett, hogy milyen jó lenne, ha ezekhez a filmekhez nemcsak alkalmanként tudnánk hozzáférni.