A világ legszebb szalonja - a film címe Napóleontól származik

Filmhu: Miért ezt a filmtervedet forgattad le?

Gergely Dorka: Véletlenül, vagyis véletlenül 2007-ben…
….a Libertas című dokumentumfilm forgatása során az utolsó állomás Zágráb volt, ahol többek között az ottani képzőművészeti egyetem egykori professzorának (Raoul Goldoni) fiával is találkoztunk. Raoul Goldoni tervezte a Hotel Libertas belső terét, amelyről az említett dokumentumfilm szól. Luca sokat mesélt az apjáról, a közös munkáról, a családjáról, a kávéról, a leghíresebb felmenőjéről, Carlo Goldoniról, és persze Velencéről. (Carlo Goldoni, 1707. február 25., Velence, 1793. február 8., Párizs) Innentől kezdve egyértelmű volt, hogy mi a következő állomás a sorban…

Aztán később előkerült egy könyv is, benne egy régi velencei legendával a halottak kincseiről (i tesori dei morti), amely tulajdonképpen a film „lelke”.

Miközben a Park című filmterv (azóta elkészült rövidfilm) finanszírozását próbáltam „összeállítani” - a nagy álmodozás és várakozás közepette eszembe jutott a zágrábi kirándulás és a beszélgetés Luca Goldonival…ehhez képest nagyjából két hónappal később, a karnevál idején érkeztünk Velencébe.


Filmhu: Hogyan állt össze a stáb és a költségvetés?

G. D.:A stáb többnyire a Park című rövidfilm akkor még csak leendő stábjából állt össze, (többnyire a Színház-és Filmművészeti Egyetemről), majd később további tagokkal bővült, és természetesen vannak „állandó” kollégák is néhányan. (Lásd a csatolt fájlok között a stábot.)
 

A stáb többnyire a Park című rövidfilm akkor még csak leendő stábjából állt össze

A megkérdezett producerek, szakmabeliek közül senki sem szerette volna (anyagilag) támogatni a filmet, így a forgatás költségeit saját pénzből „előfinanszíroztuk” - később szerencsére Budaörs Város Önkormányzata a Libertas, és a Park című filmek mellett utólag támogatta ezt a filmet is.
A film címe Napóleontól származik, aki eredetileg a Szent Márk teret nevezte A világ legszebb szalonjának

"A forgatás költségeit saját pénzből előfinanszíroztuk”

( 14. század és 1808 között Dubrovnik, ahol a Hotel Libertas (Libertas, dokumentumfilm) található – Raguzai Köztársaság néven szabad állam volt.(a keresztes háborúk után velencei fennhatóság alatt állt, ill. 1358-ban a Zárai békével a Magyar Királyság része lett.) Vesztét Napóleon hadserege okozta, amely 1808-ban a Raguzai Köztársaságot is meghódította. 1815-ben a Bécsi Kongresszus Dubrovnikot a Habsburg Birodalomhoz csatolta és 1918-ig osztrák uralom alatt maradt.

Napóleon először az 1796-97-es olaszországi hadjárat során menetelt Velencébe, ahol kényszerítette a várost, hogy adja meg magát - ezzel véget vetett Velence 1000 éves függetlenségének. Napóleon bukása után Velence ismét az osztrákok birtoka lett, majd 1866-ban csatlakozott az Olasz Királysághoz.)