A Saul fia még azelőtt generált egy debütáló szerzői filmhez képest szokatlanul nagy érdeklődést, mielőtt egyáltalán az akkori Magyar Nemzeti Filmalap bizottsága Oscarra nevezte volna. Mi is kikérdeztük Nemes Jelest még azelőtt, hogy elindult volna a Francia Riviéra. A cannes-i versenyprogramban debütált (úgy, hogy utoljára 5 évvel azelőtt volt elsőfilm a fő szekcióban), olyan rendezők munkái között, mint Jacques Audiard (a végül abban az évben Arany Pálmát nyert, ám jóval visszafogottabb fogadtatású Dheepan - Egy menekült története), Jia Zhang-ke (Ősi folyók), Joachim Trier (Hétköznapi titkaink), Paolo Sorrentino (Ifjúság) vagy Jorgosz Lantimosz (A homár). Itt végül négy elismeréssel gazdagodott, a fesztivál nagydíja (a második legfontosabb elismerés) mellett a nemzetközi filmkritikusok díját, a legjobb hangmérnöki teljesítményért járó Vulcain-díjat, valamint a híres francia filmkritikus emlékére alapított, 1997-től kiosztott François Chalais-díjat is elnyerte.
.jpg)
Forrás: Mozinet
A fesztiválon hamar óriási hype alakult ki a film körül, a díszbemutatót megelőző sajtóvetítések után csak úgy záporoztak a dicsérő kritikák. Peter Bradshaw, a The Guardian kritikusa a maximális 5 csillagra értékelte a filmet, amit lenyűgöző rendezői debütálásként ünnepelt, kiemelve a rendezés fókuszáltságát és a téma feldolgozásának bátorságát. Hasonlóan lelkesedett a másik fontos szaklap, a Variety kritikusa, Justin Chang, is aki, a Saul fia rendhagyó nézőpontját, azaz az ábrázolhatatlan ábrázolására megválasztott alkotói eszközöket dicsérte. A filmhu kritikusa, Pozsonyi Janka is Cannes-ban élte át az élményt, és szintén el volt ragadtatva: „A szuggesztíven hosszúra kitartott képek kíméletlenül rántanak a borzalmak legmélyére, és a főhős válla, vagy a félelmetes piros kereszttel megjelölt háta mögött lépésről lépésre vezetnek végig a Sonderkommando feladatainak és a férfi lelki tusájának minden állomásán.” A kritikák mellett a Twitter népe, és a fesztiválozók is rendesen dicsérték a filmet, így aztán akkori helyszíni beszámolók szerint a Cannes-ban tartott utolsó vetítésre már alig lehetett bejutni, akkorára nőtt az érdeklődés.
Nemes Jeles egy egyszerű, de konzekvensen végigvitt ötletre építkezett. A kamera gyakorlatilag folyamatosan a főszereplővel mozog, a legelső jelenettől kezdve pont annyit tapasztalunk a történésekből, amennyit a Sonderkommandós Ausländer Saul (Röhrig Géza), egy pillanatra sem jutunk többlet-információhoz. A kezdő hosszú beállításban Röhrig messziről indulva elsétál Erdély Mátyás operatőr kamerájáig, ami akkor kezd el mozogni vele, amint az arcát megtalálja a fókusz. A kamera tehát „kiválasztja” a főszereplőt, akinek szűrőjén át feltérképezhetjük a koncentrációs tábor különféle szervezeti szintjeit, és egészen közelről szembesülhetünk azokkal a borzalmakkal, amik ott történtek.
A rendező koncepciója azért is tud működni, mert a főhős nem egy „hétköznapi” fogoly: a Sonderkommando tagjaként a deportáltak koordinálásban, gázkamrába terelésében, majd a halottak holmijainak és földi maradványainak eltüntetésében kényszerül segédkezni pár héten át, amíg társaival együtt őt is a halálba nem küldik. Nemes Jeles és a forgatókönyvet társíróként jegyző Clara Royer tehát a „titkok tudói” közül választott nemcsak főhőst, hanem mellékszereplőket is, a történet egyes elemeit pedig az auschwitzi tábor sonderkommandósai által elásott tekercsekből kölcsönözték, amiket az írás során sokat tanulmányoztak. A Saul fia zsigeri hatásához rengeteget hozzátesz, hogy olyan szereplőket követünk, akik egy halálgyár fogaskerekeiként, kvázi gépekként, automatizálva dolgoznak. Bár még életben vannak, élet és halál között lebegnek, és munkájukból adódóan pontosan tudják, mi vár rájuk, miután pokoli megbízatásuk véget ér. Ez a módosult tudatállapot sugárzik a mozdulataikból, a tekintetükből, és minden egyes elmormogott szavukból.
A Saul fia ezzel a filmes holokausztábrázolás méregfogát húzta ki: pátosz és szenvelgés nélkül, a túlcsorduló érzelmeket kikerülve, a maga szenvtelenségében mutatja be a halálgyár hétköznapi működését. Ez a vállalás jól illeszkedik ahhoz a formai döntéshez, hogy a 4:3-as képarányú, főként kézi kamerás hosszú beállításokban végig a főszereplővel megyünk, a körülötte zajló események többnyire csak homályosan látszódnak, sőt, néha mindössze hangban vannak jelen.
Nemes Jeles László a film forgatásán / Forrás: Laokoon Filmgroup
A film ereje így abból fakad, ahogyan a képek és a hangkulissza kiegészítik egymást. Nemes Jeles pusztán azzal tud elődeinél (például a Schindler listájával a holokauszt-ábrázolásban anno szintén új utakat kereső Steven Spielbergnél) mértéktartóbb és szerényebb maradni, ezzel együtt pedig zsigeri hatást elérni, hogy megbízik a nézőjében. A Saul fia nem a megmutatásra épít, hanem arra, amit a rendelkezésre álló, a minimumra redukált vizuális jelekből, és az ezeket kísérő, hihetetlen műgonddal megmunkált hangokból és zörejekből befogadóként elképzelünk.
„…én alapvetően a barátaimmal dolgozom. Úgy gondolom, a közös munkák során nagy erősségünk az, hogy egy jó közeget alakítunk ki, amiben állandóan mennek a viták, így a munka műhelyszerűvé válik.” – hangsúlyozta Nemes Jeles a Saul fia bemutatója környékén. A filmen tényleg érződik, hogy egy összeszokott, jó dinamikájú csapat dolgozott rajta. A látványtervező Rajk László rengeteg kutatómunkát fektetett abba, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokból (a Saul fia közepes költségvetésből, kb. 450 millió forintból készült) hitelesen jelenítse meg a koncentrációs tábor külső és belső tereit. Szintén fontos szerep hárult Krasznahorkai Balázs első asszisztensre, aki alkotótársként volt jelen a munkálatok alatt, többek között Nemes Jelessel közösen snittelték fel a filmet.
Zányi Tamás hangmester és maroknyi csapata munkájának is a csodájára jártak. Amellett, hogy a Saul fia egyik kulcsa a hangkulissza, a szakma nemzetközi képviselői azon ámultak, hogyan tudta egy, például hollywoodi mércével nézve elképesztően kicsi stáb ilyen műgonddal elkészíteni a film hangját. Ezzel együtt a hangmesteri szakma is rövid időre reflektorfénybe került a film hatására, Zányi Tamással is több interjú készült, már a cannes-i siker után, az Oscar-kampány idején pedig különösen.
A film forgatása / Forrás: Laokoon Filmgroup
Szintén fontos alkotótárs Erdély Mátyás operatőr, akivel a rendező már a Türelem című rövidfilmen is együtt dolgozott. A Saul fia ráadásul nemcsak tematikai, hanem koncepcionális szempontból is rokona a Türelemnek, ami lényegében előtanulmányként szolgált. Itt kísérletezett először Erdély és Nemes Jeles a hosszú beállításokkal, és azzal a történetmesélési stratégiával, hogy sok esemény a képen kívül zajlik, a néző pedig a főszereplőt látja, és a hangkulissza, valamint a homályban maradó részletek segítségével képzeli el, mi történik. „Lászlóval fantasztikus volt dolgozni. A Saul előtt három kisfilmet csináltunk együtt, és már akkor is jó kapcsoltunk alakult ki, de most igazan tisztelem őt" - mesélte nekünk az operatőr a közös munkáról.
E stratégia kapcsán fejtette ki a rendező a Saul útja című interjúkötetben, hogy „...a nézőre van bízva, mennyit érzékel abból, ami a háttérben történik. A kegyetlenség ott van ugyan, de nincs semmi odanyomva a szeme elé. Ebből a szempontból nagyon limitált és visszafogott a film. A ritmusa és a folyamatos, megállás nélküli történések miatt válik kérlelhetetlenné. Már a Türelem készítésénél rájöttem, hogy ha a néző egy utazást tesz a film főhősével, s mint egy társ végig vele van, akkor a borzalmak a háttérben maradhatnak. A kamera nem azokra koncentrál, és így a nézőben, a néző képzelőerejében születnek meg a képek. Ezáltal minden, ami kérdéses, hogy megmutatható-e, azt vagy nem látjuk, vagy csak nagyon részlegesen."
Bár a szereplőt szorosan követő kameramozgást nem Nemes Jelesék találták fel (fontos referencia volt számára a Jöjj és lásd!, Elem Klimov remekművének hatása formai és történetvezetési szempontból is érezhető a filmen), a Saul fia mégis gyorsan hivatkozási ponttá vált. Például a Trónok harca befejező részének első jelenetében már a forgatókönyv jelöli, milyen beállításban szeretnék megmutatni Tyrion Lannistert, ahogy megérkezik a lerombolt fővárosba: „Saul fia-stílusban követjük őt, az arcát vesszük, ahogyan áthalad a kapukon.”
A Saul fia hihetetlen sikerszériát futott, a cannes-i díjakat követően BAFTA-t, Golden Globe-ot, és Oscart is nyert, a magyar mozikban több mint 260.000 nézőt gyűjtött, és rengeteg országba eladták, amivel nyereséges lett. Mivel a film azóta is elevenen él a köztudatban, így az eltelt tíz év is igazolta: a díjak jó helyre kerültek, tényleg a 2010-es évek egyik legfontosabb filmjét ünnepelhettük a 2015 májusi világpremier és a 2016 márciusi Oscar-gála között. És persze azóta is.
