Pierre Filmon francia rendező 2013-ban kérte fel Floridában forgatandó első játékfilmje operatőrének a magyar alkotót, aki egyből igent mondott. A két filmes olyannyira összebarátkozott, hogy a rendező végül úgy döntött: inkább magáról Zsigmond Vilmosról forgat filmet. Halála előtt egy évig követte a magyar operatőrt szülővárosától, Szegedtől Budapesten, Rómán és Párizson át kaliforniai otthonáig, s útközben arra kérte Zsigmond művészbarátait, rendezőket, operatőröket és filmszínészeket, hogy meséljenek az amerikai filmkészítést megújító operatőr életéről és művészetéről.

A Close Encounters with Vilmos Zsigmond (Közeli találkozások Zsigmond Vilmossal) című 80 perces alkotásban megszólal többek között John Boorman, Jerry Schatzberg, Darius Khondji, Nancy Allen, John Travolta, Peter Fonda, Mark Rydell, Vittorio Storaro és Isabelle Huppert, miközben filmrészleteken keresztül érheti meg a néző, hogyan vált Zsigmond a természetes világítás, a fény és a színészek arcának mesterévé. Kollegái leginkább azt szerették benne, hogy nem egyszerűen csak operatőr volt, hanem a filmek témájáról komolyan gondolkodó, gyors és nagy munkabírású alkotótárs, akinek mindenről határozott véleménye volt, ugyanakkor nagyon kedves és udvarias emberként viselkedett.

Az 1930-ban Szegeden született filmes Budapesten tanult a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd 1956-ban emigrált az Egyesült Államokba. Eleinte tévéfilmekben és kis költségvetésű mozifilmekben dolgozott. Hollywoodi karrierje azután indult be, hogy  Robert Altmannal együtt dolgozott a McCabe és Mrs Miller című filmen. Ezt követően a világ egyik legkeresettebb nemzetközi operatőre lett. Többek között John Boormannal, Woody Allennel, Brian De Palmával, Steven Spielberggel, Jerry Schatzberggel és Michael Ciminóval is együtt dolgozott hollywoodi karrierje során. 

A Steven Spielberg rendezésében 1974-ben készült Sugarlandi hajtóvadászat kiváló példája egy olyan filmnek, amelyben a rendező és az operatőr csodálatosan dolgozott együtt - hallható a doksiban. Az is kiderül, hogy Zsigmond az 1978-ban forgatott A szarvasvadászt tartotta a legtökéletesebb filmjének. 

Az Amerikai Filmakadémiától Steven Spielberg Harmadik típusú találkozások című sci-fijének fényképezésért vehette át az Oscar-díjat 1978-ban, 1999-ben pedig megkapta az Amerikai Filmoperatőrök Társasága (ASC) életmű-kitüntetését. A 2014-es cannes-ifilmfesztiválon átvehette az operatőri életműdíjat és a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon is elismerték életművét. A tervek szerint a jövő őszi miskolci seregszemlén látható majd először Magyarországon a francia dokumentumfilm. 

A cannes-i fesztivál szombati sztárvendége egyébként Steven Spielberg, aki versenyen kívül mutatja be A barátságos óriás című családi filmjét, amely Roald Dahl Szofi és a HABÓ című könyvéből készült.

Forrás: MTI