„Pár éve azon kaptam magam, hogy állandóan elalszom a szuperhős filmeken. Annyira immunissá váltam a hatalmas robotok, világvégére törekvő főgonoszok és felrobbanó felhőkarcolók látványától, hogy elkezdtem keresgélni az apró dolgokról szóló filmeket. Mostanra már csak a hiteles emberi pillanatok, az átélhető, több dimenziós karakterek tudnak lekötni, főleg az olyan történetek, ahol nincs egyértelmű jó és rossz.
Vranik Roland új filmje, Az állampolgár úgy mesél nagy dolgokról, hogy közben minden valóságos tud maradni, a kisembereket teszi meg főszereplőinek. Ehhez többnyire jól válogatott, amatőr szereplőket használ, főleg a főhőst játszó Dr. Cake-Baly Marcelo játéka tűpontos. Minden apró rezdülését elhiszem ennek az embernek, olyan szuggesztív arca van, hogy rögtön képessé válok az azonosulásra. De ehhez mindenképp szükség volt egy olyan rendezőre, aki láthatóan mély empátiával viseltetik karakterei iránt.
A film egyszerre bájos és egyszerre drámai. Az egyik pillanatban még jókat röhögök a közönséggel együtt, a másikban szapora pulzusszám mellett izgulok, vagy éppen szomorkodom. Sokféle érzelmet kivált a nézőből és ettől lesz olyan, mint az élet. Egy ilyen aktuális témát boncolgató filmnél nehéz elkerülni, hogy politikailag állást foglaljon, de szerencsére a rendezőt inkább a karakterei érdekelték, minthogy feltétlenül valamilyen üzenetet akarjon megfogalmazni a migrációval kapcsolatban.
A mozivásznon inkább a huszonévesek, harmincasok kapcsolat problémái kerülnek elő, amikor szerelmes filmről van szó. Frissítő volt látni Az állampolgárban egy idősebb korosztály botladozásait, gyengéd pillanatait. A lényeg, hogy bátran ajánlom a filmet, egyszerre szórakoztat és elgondolkodtat. Nagy szükség van az ilyenekre!”
