Zöld hentesekBizonyítva, hogy az összkép nem olyan sötét, mint azt a dán vászonportré mutatja, akad itt vígjáték is, igaz, fekete komédia. Anders Thomas Jensen, aki többek között a Mifune utolsó dala és az Édes álmok forgatókönyvét jegyzi, Választási éjszaka című filmjével pedig megnyerte a legjobb rövidfilmnek járó Oscart, Vibráló fények című elsőfilmjével máris kasszasikert hozott. Második egészestése, a Zöld hentesek, két kétbalkezes hentes sikertörténete, akik annyira élhetetlenek, hogy főnökük szavaival élve, „még a sliccüket is elfelejtik lehúzni hugyozás előtt”. Nem különbözne ez bármely más komédiára élezett „vaktyúk is talál szemet” sztoritól, ha hőseink titkos pástétomreceptjének alapja nem az emberhús, módszere nem a sorozatgyilkolás lenne. A film titkos receptje pedig a morbid humorral fűszerezett „dán vidámság”, amit, különösen a filmhét alkotásait tekintve, nem kell bemutatni.

A gyerekkora óta frusztrált, Cristopher Walken szenvtelen arcát izadtságcseppekkel mixelő Svend nem kedvtelésből vagy bosszúvágyból, csakis szenvedélyből öl: a munka iránti rajongásból. Számára a siker doppingszer, a maximalizmus kötelező. Társa, Bjarne, régi családi tragédia mentén neurotizálódik. Ha haragszik, sípcsonton rúg, ha megnyugvásra vágyik, kisállatokat preparál, ha szerelmes lesz, hát biztos, hogy a temetőőr fogadott lányát szemeli ki magának. A siker érdekében még attól sem riad vissza, hogy hét éve kómában fekvő ikertestvére szerveit áldozza be a frissvállalkozás fedezetéül. Ezek után nem meglepő, ha kettejük találkozásából igen abszurd ámokfutás születik. A fogyasztói társadalom pedig tökéletes alanya a komédiának, hiszen az örökké habzsoló embermassza, ha már kifogyott az ínyencségekből, akár a saját húsát is képes feltálalni, míg végül az emberiség szép lassan felemészti saját magát – ezúttal szó szerint. És ha úgy tetszik, a példamesét fel lehet fogni az állatvédelem kiáltványának is, hiszen a sikerszériának mindössze kilenc csirke esik áldozatul. Annál több ember, de ez csak a dán eltűntek képcsarnokát növeli. Elvonatkoztatva a morbid témafelvetéstől akár szerethető kisemberek boldogság- és boldoguláskereső, nagyon is humánus történetét kaphatjuk – gyilkos feketehumorba öltöztetve.