Bár a hét végén játsszák, elsőként mégis egy különleges dokumentumfilmet ajánlunk: a Mispál Attila rendezésében készült Csillaghálóbant. Pilinszky János európai útjairól szól ez az idei alkotás, melyet vasárnap délután vetít a Duna World. Pilinszky a huszadik század egyik meghatározó költője volt, ám nem csak verseket, hanem regényeket, sőt egy forgatókönyvet is írt. Ars poeticájában megtagadta a vallásos és a profán irodalom közti határvonalat: „Én költő vagyok és katolikus”. Az 1960-as évektől többször járt Nyugat-Európában -főként Párizsban időzött sokat-, s egyszer még az USA-ba is eljutott. A dokumentumfilm bemutatja tehát, hogyan múlatta „kint” az időt, kikkel barátkozott, milyenek voltak az ott kialakult romantikus kapcsolatai, illetve felvázolja azt a szellemi közeget, mely művészetét táplálta. Az alkotás Bartócz Ágnes, Ingrid Ficheux, Gát János, Peter Jay, Jelenits István, Kertész Imre, Kocsis Zoltán, Kurtág György, Kurtág Márta, Lator László, Sárközi Mátyás, Jutta Scherrer, Sipos Gyula, Sheryl Sutton, Takács Zsuzsa, Vasadi Péter és Wiener Pál emlékeiből, és a költő által készített, még publikálatlan fotókból épül fel; illetve törekszik Pilinszky életének minél teljesebb bemutatására.  Ezen felül megmutatja a költő életének kevésbé ismert "tényanyagának” és annak a spirituális útnak a kapcsolatát, mely út a művészetet jelentette Pilinszky János számára.

Csillaghaloban600

Jutta Scherrer a Csillaghálóban című dokumentumfilmben

Végre a tévéképernyőn is láthatjuk Áront, amint a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmben frissen lediplomázva és kissé félszegen próbál helytállni a világban. Csütörtök este érdemes a FilmCafe-ra kapcsolni, hiszen felidézhetjük Reisz Gábor filmjének oly sok vicces momentumát: az anyuka által írt önéletrajzot, a Facebookozó HR-est és a félelmet, amit még akkor is érzünk a közeledő ellenőr láttán, ha van jegyünk. Ha azonban ezek valakinek nem lennének ismerős pillanatok –mert uram bocsá’ nem látta a filmet–, érdemes bepótolni Reisz Gábor alkotását, hiszen szellemes, eredeti és teljességgel sablonmentes –egyszóval igazi felüdülés. Ráadásul könnyen sorsközösséget érezhetünk Áronnal ebben a tipikus „így jöttem”-filmben, hiszen a mai generációról szól, azokról a fiatalokról, akik keresik a helyüket a munkaerő piacon, a szerelemben, a világban, az életben.

Az 500 nap (nyár) című filmben Joseph Gordon-Levitt válik az esetlen fiúvá, aki a mindenáron keresi a szerelmet. Végignézzük, amint egy olyan lányért küzd, aki nem szereti őt, aki nem hozzá való. A szokatlan narrációjú alkotás úgy mutatja be kettejük kapcsolatát, ahogy a fiúnak eszébe jutnak a közösen együtt töltött percek. Nem egy csöpögős romantikus filmről van azonban szó: egy eleve halálra ítélt kapcsolatot mutat be úgy, ahogy azt a kapcsolatban sérült fél átélte –ettől függetlenül mégsem szomorú, inkább keserédes; nem fekete-fehér, hanem szürke; pont mint a valóságban. Az alkotást az RTL klub vetíti szombat délután.

Vasárnap este az M3-on kedvenc neurotikus rendezőnk, Woody Allen klasszikusát, az Annie Hallt láthatjuk. „Sosem szeretnék olyan klubhoz tartozni, amelyik engem elfogadna tagnak.”- ezzel a mondással jellemzi Alvy Singer komikus a nőkhöz való viszonyát, ami finoman szólva sem túl kiegyensúlyozott. Mikor elhagyja a barátnője, Alvy visszatekint az életére, a gyerekkorától kezdve egészen a különböző nőügyekig. Közülük is kiemelkedik az Annie Hallhoz fűződő kapcsolata. Egyfelől inába szállt a bátorsága, hogy elkötelezze magát, ám amikor Annie hátat fordított neki, minden áron vissza akarta szerezni. Az Annie Hallért Woody Allen megkapta a legjobb rendezőnek és legjobb forgatókönyvnek járó Oscart, sőt az Annie-t alakító Diane Keaton is elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó aranyszobrot.

A hetet egy idei magyar kisjátékfilmmel zárjuk, melyet vasárnap éjjel vetít az M2. A 15 perces Hagyaték című kisfilmet Töcsi Levente rendezte, és többek között Mucsi Zoltán játszik benne. A film leírása szerint, a régmúlt és a jelen, a kint és bent között egy narrátor áll: a ház maga. Hétköznapi titkok, régi bűnök, lejárt slágerek, kétségbeesett álmok ütköznek a ház falaiba, rejtőznek a bezárt ajtók mögött, az omló vakolatú, kopott lakásokban.


November 23., hétfő
Méz a kés hegyén (r.: Edelényi János, fsz.: Trokán Péter, 1974) Duna World 11:15
A sötét lovag (r.: Chritopher Nolan, fsz.: Christian Bale, Heath Ledger, 2008) Film+ 16:10
A tűzben edzett férfi (r.: Tony Scott, fsz.: Denzel Washington, Christopher Walken, 2004) Film+ 20:30
Shakespeare: Cymbeline (színházi felvétel, r.: Ruszt József, 1982) M3 22:25

November 24., kedd
A labda (r.: Mihályfi Imre, fsz.: Domján Edit, Soós Edit,1970) Duna World 11:15
Kelly hősei (r.: Brian G. Hutton, fsz.: Clint Eastwood, Donald Sutherland, 1970) Film+ 19:00
Hoppá (r.: Maár Gyula, fsz.: Garas Dezső, Törőcsik Mari, 1992) M3 22:30
Egy makulátlan elme örök ragyogása (r.: Michel Gondry, fsz.: Jim Carrey, Kate Winslet, 2004) FilmCafe 23:40

November 25., szerda
A Zagyva (r.: Bencsik György, 2002) M2 2:50
Telitalálat (r.: Kardos Sándor, Szabó Illés, fsz.: Gáspár Sándor, Törőcsik Mari, 2003) TV2 3:00
Moliére: Férjek iskolája (r.: Szinetár Miklós, fsz.: Harkányi Endre, Szalay Edit, 1972) Duna World 11:15
A muzsika hídja (r.: Szabó Zsóka, 2010) Duna World 12:20
Könnyű testi sértés (r.: Szomjas György, fsz.: Eperjes Károly, Erdős Mariann, 1983) M3 22:20

November 26., csütörtök
Moliere: Sganarelle, avagy a képzelt szarvak (r.: Szinetár Miklós, fsz.: Bodrogi Gyula, Hámori Ildikó, 1972) Duna World 11:15
Csodaországban (r.: Daniel Banz, fsz.: Elle Fanning, Patricia Clarkson, 2008) Film+2 15:20
VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan  (r.: Reisz Gábor, fsz.: Ferenczik Áron, 2014) FilmCafe 21:00
Sellő a pecsétgyűrűn 1. rész (r.: Mihályfi Imre, fsz.: Latinovits Zoltán, Szabó Tünde, 1967) M3 23:20

November 27., péntek
Bobby Kennedy: A végzetes nap (r.: Emilio Estevez, fsz.: Antony Hopkins, Demi Moore, 2006) Film+2 4:00
Játékosok (r.: Félix László, fsz.:Dózsa László, Rudolf Péter, 1990) Duna World 11:15
Meseautó (r.: Kabay Barna, fsz.: Stohl András, Ónodi Eszter, 2000) Film+2 15:10
Már megint bérgyilkos a szomszédom (r.: Howard Deutch, fsz.: Bruce Willis, Matthew Perry, 2004) Fem3 21:00
Sellő a pecsétgyűrűn 2. rész (r.: Mihályfi Imre, fsz.: Latinovits Zoltán, Szabó Tünde, 1967) M3 23:25

November 28., szombat
500 nap (nyár) (r.: Marc Webb, fsz.: Joseph Gordon-Levitt, Zooey Deschanel, 2009) RTL Klub 14:05
Kard és kocka (r.: Fehér Imre, fsz.:Gábor Miklós, Bánhidi László, 1959) Duna 15:40
Kézről kézre (r.: Márton László, fsz.: Gálffi László, Halász Judit, 1977) M3 17:15    
Az angol beteg (r.: Anthony Minghella, fsz.: Ralph Fiennes, Juliette Binoche, 1996) Paramount Channel 19:50
Philadelphia- Az érinthetetlen (r.: Jonathan Demme, fsz.: Tom Hanks, Denzel Washington, 1993) Duna 21:00
Volt egyszer egy úrlovas (r.: Szőnyi G. Sándor, fsz.: Florin Piersic, Csomós Mari, 1987) M3 22:25
A nap lovagja (r.: Málnay Levente, fsz.:Mácsai Pál, 1987) M3 23:40

November 29., vasárnap
Psycho (r.: Alfred Hitchcock, fsz. : Anthony Perkins, Janet Leigh, 1960) Paramount Channel 2:05
A visszhang titka (r.: Wiedermann Károly, fsz.: Orosz Rita, 1972) M3 7:50
Korcsolyázás angyali segédlettel (r.: B. Farkas Tamás, 2002) M3 12:05
300.000 pengő az utcán (r.: Balogh Béla, fsz.: Bárczy Kató, Kabos Gyula, 1937) Duna 15:45
Csillaghálóban (r.: Mispál Attila, 2015) Duna World 16:25
Annie Hall (r.: Woody Allen, fsz.: Woody Allen, Diane Keaton, 1977) M3 19:50
A nagy Lebowski (r.: Joel és Ethan Coen, fsz.: Jeff Bridges, Julianne Moore, 1998) Paramount Channel 20:00
Overnight (r.: Török Ferenc, fsz.: Bodó Viktor, Hanns Zischler, 2007) M2 21:05
Randevú éjfélkor (r.: Seregi László, fsz.: Darvas Iván, Seregi Erzsi,1978) M3 22:25
Hagyaték (r.: Törcsi Levente, fsz.: Andai Katalin, Mucsi Zoltán, 2015) M2 23:15
A Drakula dilemma (r.: Lakatos Róbert, Felméri Cecília, 2014) TV2 23:55