filmhu: Egyszer azt mondtad, hogy ez a filmed az alkotásról szól. Így kezdeni egy nagyjátékfilmes életművet jelzésértékű, nemde?
HP: Hát én csináltam már nagyjátékfilmet Gödrös Frigyessel (Priváthorvát és Wolframbarát), tíz évvel ezelőtt. Igaz, hogy az közös volt, de mégis nagyjátékfilm.
filmhu: És tíz évig miért nem?
HP: Mert nem kaptam pénzt. Természetesen csináltam sok kisfilmet, meg portréfilmet is, de nagyjátékfilmet, azt nem.
filmhu: Azért mégis ez az első, önálló filmed, ami fontos egy rendezői munkásságban.
HP: Ilyen filmet az ember csak egyszer készít, úgyhogy boldog vagyok, hogy megcsinálhattam. Ezt nagy részében Tarr Bélának is köszönhetem. Ő volt ugyanis a film producere, aki művészileg is és a gyártási részében is erősen támogatta a munkánkat. És hát hozzá kell feltétlenül tennem, hogy egy rendkívül különös látásmóddal rendelkező operatőr a barátom Kodolányi Sebestyén, aki még szintén nem készített nagyjátékfilmet. Tehát itt nem voltak beidegződések, és nem úgy csináltuk, hogy megszakadtunk a dologban, hanem úgy, amire már rég nincs példa. Nem foglalkoztunk azzal, hogy mi a divat, nem foglalkoztunk az áramlatokkal. Hogy most ezt hányért, meg miért lehetne eladni. Hajnóczy Péternek akartunk végül is egy emléket előállítani. Ha tetszik, ez inkább egy hommage Hajnóczy Péternek. Ez mindenkire vonatkozhat, aki dolgozik és alkot. Mert mindegy, hogy jutsz el a végtermékhez, az a fontos, hogy a mű elkészül. Nála is ez volt. Hogy ez mennyi borba, és mennyi szenvedésbe kerül, ez lényegtelen.
filmhu: Mondtad, hogy valaki más volt az eredeti elképzelésed a főszereplőre. Ki volt ő?
HP: Ez inkább ne legyen publikus, mert egy nagy színészről van szó. Van úgy az emberrel, hogy öt éven keresztül meg sem kérdezi magától, hogy akit kitaláltál főszereplőnek, valóban megfelelő-e. Aztán a legutolsó pillanatban, a forgatás előtt egy hónappal egyszer csak kiderül az agyadban, hogy nem ő az igazi. Mert ez másról szól, hisz ezt az alkotót nem egy színésznek kell játszania, hanem jelen esetben egy híres magyar zeneszerzőnek. Aki szintén alkotó. A színész egy másik dolog. Így alakult.
filmhu: És miért pont Melis?
HP: Mert száz éve ismerem, mert az az alkat, és mert rendkívüli módon hasonlít a fiatal énjét játszó Schneider Zoltánra. A fiatalkori fiú, az evidens volt már a régi 17 perc miatt. Most az volt a feladat, hogy megtaláljuk az öregkori énjét.
filmhu: Most a sajtóvetítésre ha jól tudom, egyből a laborból jött a film, késett is. Ennyire szűkös volt az idő?
HP: Igen itt volt egy kis félreértés, azt hitte valaki, hogy elég ha csak a beta kazetta van itt. A kópia már tegnap elkészült.
filmhu: A fakó színek érdekesek voltak, retró hangulatot adtak.
HP: A film eredetileg 16 mm-re készült. A felnagyításból is fakulhatott. A korhűséget akartuk ezzel erősíteni. Van a jelenkor és vannak visszaemlékezések, gondoltuk nyugodtan elmehet ebbe az irányba.
filmhu: Melis Lászlónak mennyire volt nehéz dolga ezt a nem túl könnyű szerepet eljátszani?
HP: Ő nagyon hű akart maradni Hajnóczyhoz, mert személyesen ismerte. De ez nem is számít, mert ha el tudta hitetni, hogy Hajnóczyt játssza el, az alkotót, akkor már mindegy, mert akkor ő már a Melis. Meg remekül tud almalevet inni szódával – a forgatás alatt ugyanis ő nem ivott. Kicsi, intim forgatás volt, de tizenöt ember akkor is jelen volt. De nagy ember, meg tudta csinálni, és ez nem rajtam múlott.
filmhu: Említetted, hogy a forgatókönyv már régóta megvolt. Mióta?
HP: Négy éve. De júniusban elkezdtük a terepszemlét, júliusban leforgattuk, és már itt a film. Elég gyors tempó ez a magyar viszonylatokban. Minden összevágott, mert a T.T. Filmműhely egy hónappal előtte alakult. És borzalmasan tetszett a kisjátékfilm nekik, továbbá akik ismerték a Hajnóczyt azt mondták, hogy tökéletesen olyan a forgatókönyv, mint ő.
