Legyenek bár politikai állásfoglalásuknál, témaválasztásuknál, vagy éppen ábrázolásmódjuknál fogva ’nehéz filmek’ a fesztivál lehetőséget biztosít a szólásszabadságra és a művészi kifejezésmód korlátok nélküli érvényre juttatására. Az esemény látogatottsága és az eddigi sajtóvisszhang egyaránt azt igazolja (kivéve talán a nyitófilm mélyrepülését), hogy Edinburgh valóban a ’meglepetések és a felfedezések’ fesztiválja, ahol igenis van kereslet az egyébként esetleg perifériára szoruló alkotásokra.
Az idei mustra egyik legnagyobb felfedezése kétségtelenül Diane Bertrand francia-német koprodukcióban készült filmje, A gyűrűsujj (L’annulaire) volt. A baljós hangulatú, modern mese egyszerre idézi Piroska és a farkas történetét, valamint David Lynch filmjeinek hangulatát. Hősnője, a gyönyörű Iris (Olga Kurylenko), mintegy mágnesként vonzza egy erdő mélyén lévő titokzatos ház, amelynek különös lakói, élükön a professzorral hamar befogadják az asszisztensi munkára jelentkező lányt. A történet ettől kezdve az álom és a rémálom mezsgyéjén egyensúlyoz, sejtelmes; félelemkeltő, de sohasem elborzasztó, fülledten erotikus, de távolról sem obszcén, archetípusokkal dolgozik, de sosem válik közhelyessé. A gyűrűsujj egyébként az itt vendégeskedő rendezőóriás Brian De Palma kedvence volt, aki nem tudott betelni a drámai helyszínnel, a főszereplőnő szépségével és Bertrand atmoszférateremtő képességével. (De Palma olyan szorgalommal látogatta a sajtóvetítéseket és a Reel Life interjúkat, hogy az bármelyik zsurnaliszta dicsőségére vált volna. „A mai napig gyakran elmegyek fesztiválokra, akkor is, ha nincs filmem a programban, csak azért, hogy lássam mi is zajlik a világ filmgyártásában.” – nyilatkozta a rendező.)
 |
| Az idei mustra egyik legnagyobb felfedezése A gyűrűsujj (L’annulaire) |
Nyomasztóan zárt belső terek, szűk, labirintusszerű folyosók becsapódó ajtók, féltve őrzött titkok és nem kevés erőszakkal kevert bizarr erotika jellemzi Pål Sletaune A szomszéd (Naboer) című feszültséggel teli, rémlátomás-szerű kamaradrámáját. A fordulatokkal teli történet végkifejlete a figyelmes néző számára nem tartogat igazán nagy meglepetést, mégis a feszes tempó és feszültséggel teli cselekmény egy percre sem hagyja lankadni a figyelmet. A felénk magasodó falak, zsúfolt szobák, és keskeny folyosók végtelennek látszó sora olyan nyomasztó világot teremt, amely magába zárja és szinte megfojtja a szereplőket. Ritkán látni olyan rendezőt, aki ennyire híven meg tudja fogni és a vásznon vissza tudja tükrözni egy bomlott elme paranoid képzelgéseit állandó agytornára késztetve a nézőt, hogy vajon amit lát az valóság-e, és akiket lát, azok valóban ott vannak-e. A mozaikok szépen lassan teljes képpé alakulnak, ám a befejezés az A gyűrűsujj-hoz hasonlóan meglehetősen kétes megoldást kínál, amely korántsem hoz igazi feloldást. A nézőben pedig megerősödik, hogy bár viszonylag kevés igazi sikerfilm kerül ki a norvég filmiparból, azért a borongós északon nagyon értenek a hátborzongatáshoz.
Kevés olyan néző van, aki ne szeretné a kicsit misztikus, feszültséggel teli és fordulatokban gazdag thrillereket, ahol a cselekmény központjában egy rejtély kibogozása áll. Izgatottan várjuk a váratlan fordulatokat, amelyek mindig a megfelelő helyen és időben jönnek és gyakorta semmi váratlan nincs már bennük, hiszen annyi ilyet láttunk már, hogy szinte pontosan tudjuk mi is lesz a következő ’váratlan fordulat’. Kevés filmnek sikerül igazi meglepetést okozni, azok, amelyek képesek erre, legtöbbször éppen azért tudják ezt megvalósítani, mert megszegik a műfaj alapvető szabályait. (Gondoljunk csak David Fincher Hetedik-jére vagy Bryan Singer Közönséges bűnözők-jére, amelyekben nem is az az igazi meglepetés, hogy ki a hunyó, hanem sokkal inkább az, miért ő és mi a célja vele, vagy, hogy hogyan lehet az igazából megtörténteket szétválasztani egy pszichopata meséjétől.) A francia Hotel Harabati (De particulier á particulier), Brice Cauvin rendezésében igazi thrillernek indul, de még a legszemfülesebb néző se gondolná, mit is hoz a végkifejlet. A rejtély megoldódik, ám úgy, ahogy ezt senki sem gondolná. Anélkül, hogy bármit is elárulnék belőle csak annyit mondanék, hogy a rejtély kulcsa itt is a műfajváltásban rejlik, amely nem várt megoldást hoz a film lenyűgöző záró képsorain.
 |
| Szánalommal vegyes kíváncsiság Fejtestvérek (Brothers of the Head) |
Az edinburgh-i közönség legnagyobb örömére és az újságírók megelégedésére a jó filmek mellett végre igazi nagy sztárok váltották egymást a vörös szőnyegen, amely kétségtelenül ünnepibbé varázsolta a jeles évfordulót. Kevin Smith elképesztő méretű rajongótábort, míg a szoros testőri kordonnal körülvett Charlize Theron igazi hollywoodi hangulatot hozott a változékony időjárású, ámde festői szépségű skót fővárosba.
