A tanácskozáson a zsűri és az előzsűri is megjelent (Lányi mellett Medgyesi Gabriella, Kerekes Péter, Gelléri-Varga Zsuzsa és Zalán Vince), a 147 nevezett alkotásból szűkítették a versenyszekciót 24 filmre. Mindenki egyetértett abban, hogy sok fontos mű született, ugyanakkor többől is hiányzott a feszes dramaturgia, az igazi drámai helyzet. A filmek minősége is sántított, a hangosítást például többször is értékelhetetlennek találta a zsűri.
A felszólalók egyetértettek abban, hogy a dokumentumfilm elbírna egy önálló fesztivált is, és amúgy is, a szcénából hiányzik a közös konzultáció és a háttérmunka, illetve természetesen most sem volt kikerülhető a pénztelenség említése (külön kitértek az HBO szerepére, utalva például a Láthatatlan húrok-ra, hiszen „ha van pénz, van jó film is”). A zsűri hiányolta, hogy kevés film próbált csak az igazán éles mai problémákra reagálni, Zalán Vince például a vörösiszap-tragédia feldolgozását kereste hiába. További problémaként említették, hogy sokszor a sietség is érződött a filmeken, amivel az a baj, hogy ha leadnak egy kevésbé kidolgozott ötletet a Szemlére, akkor azt már hiába javítják tovább jövőre, akkor már nem szerepelhet a programban. Az is egyöntetű vélemény volt, hogy a legtöbb film nem történetmesélésre alapult, inkább helyzetképek voltak, ami nem feltétlenül könnyítette a nézői befogadást, valamint több olyan alkotással is találkoztak, amik fele olyan hosszúságban is elfértek volna.
Lányi András statisztikájából kiderült a 24 versenyfilmből nyolc foglalkozott a cigánysággal, de sokszor csak beérték annyival az alkotók, hogy a „hátrányos helyzet önmagától látványos”, és kevés volt az olyan film, amiből valóban többet lehet megérteni a cigányság életéről. Lányi továbbá azt is javasolta a filmeseknek, hogy ha már társadalmi problémákról forgatnak, akkor olvassanak el néhány szociográfiát. Az elnök örvendetesnek nevezte, hogy több mű is külföldi helyszínen forgott, és, hogy az alkotók tudnak „utazgatni”, de ez sokszor csak a látványos képekben merült ki, nem volt valódi céljuk.
Vasárnap délután a diákzsűri is megtartotta a maga értékelését, itt jelent meg a legnagyobb létszámú grémium, egyszerre beszéltek az összes kategóriáról. A kisjátékfilmek kapcsán erős ötletekről és „érdekes strukturális megoldásokról” beszéltek, kiemelték, hogy a filmek több mint a felében jelenik meg az erőszak, és dicsérték a „fiatal hozzáállást” többek között a Közelt, a Külalakot és a Tiszta kézzelt említve példaként.
A játékfilmes szekciót a zsűri kiegyensúlyozatlannak találta, és észrevételezték a magyar film ellentéteit, mégiscsak egyszerre indult mondjuk az Üvegtigris 3. és a Szelíd teremtés. Pozitívan vélekedtek arról, hogy több műfaj is ébredezik, illetve megerősödik, örültek a „thriller-logika szerinti gondolkodásnak”, de megjegyezték a műfaji kísérletek egyetemes viszonylatban még mindig csak a nemzetközi hátrány ledolgozásának a kezdete.
A tévéfilmekhez érve kicsit szembementek a hivatalis zsűri ítéletével, bár ők is nagyra tartják az irodalmi adaptációkat, de szerintük ez a blokk egy nagy massza volt, néhány kiemelkedő alkotással, de legalább a kínálat jobb volt, mint tavaly, és végre egyre több nő is elindult a versenyben. Összességében a kategóriát a túlvállalással és az alulteljesítéssel jellemezték, a legtöbb film alig közelítette meg az irodalmi alapanyag színvonalát, megúszták az igazi „belemenést”.
A dokumentumfilmek esetében felhívták a figyelmet a több műben is visszaköszönő dramaturgai hasonlóságokra, de azt is elmondták, hogy sok filmet nem is tartottak igazi dokumentumfilmnek. Kevés volt az igazán jó, új, érdekes téma, és sok esetben egyszerűen túl sokáig tartottak a filmek, de dicsérték a hazai televíziók (RTL Klub, HBO) részvételét, támogatását.
