Az Úr hangja forgatókönyvét Ruttkay Zsófia, Nagy V. Gergő és Pálfi György írta, a film operatőre Pálfi állandó alkotótársa, Pohárnok Gergely, a vágó Lemhényi Réka, a hangmérnök Zányi Tamás, a látványtervező Asztalos Adrienn, a producer Pusztai Ferenc. A stáb a magyarországi helyszínek mellett többek között Ottawában, Las Vegasban és New Yorkban forgat. A felvételek novemberig tartanak. 

Pálfi György a Szabadesés díjával Karlovy Varyban

A Stanislaw Lem regénye alapján készülő film az eredeti mű gondolatvilágát adaptálja egy napjainkban játszódó, izgalmas családi krimi keretei közé. A film főhőse a harmincas éveinek végén járó Péter, egy titokzatos balesetekről szóló dokumentumfilmben felismerni véli a hetvenes években disszidált, azóta nem látott apját. Megpróbálja felkeresni őt Amerikában, majd kalandos nyomozás után végre rátalál az immár új családot alapított édesapára. A találkozás számtalan élményt, fordulatot és tanulságot hoz a fiatalember és apja életébe, és ennek a találkozásnak köszönhető az is, hogy a világ értesül arról: az univerzum megszólalt, nem vagyunk egyedül a világmindenségben.

Az Úr hangja a Filmalap 600 millió forintos gyártási támogatásával a Pusztai Ferenc vezette KMH Film és a kanadai Quite Revolution Pictures koprodukciójában készül. A filmterv előzőleg a 32. Torinói Filmfesztivállal párhuzamosan megrendezett Torino FilmLab filmterv fejlesztő fórumon elnyerte a Les Arcs Coproduction Village majd később az ARTE France díját, továbbá az Európai Unió MEDIA programja 50 ezer eurós támogatást ítélt a filmterv fejlesztésre.

A főszerepet Polgár Csaba és a kanadai Eric Peterson alakítja, a nemzetközi színészek mellett szerepel a filmben Kiss Diána Magdolna is. Az Úr hangja várhatóan 2017 őszén kerül a magyar mozikba, forgalmazója a Vertigo Média.

Forrás: Vertigo Média