A film bátran vegyítette a '69-re már megszilárdult Bond-ikonográfiát szellemes és az univerzumot elmélyítő újdonságokkal. A titkosügynököt rögtön a nyitójelenetben faképnél hagyja Diana Rigg, erre a titkosügynök a közönség felé kiszólva megjegyzi, hogy ez a másik fickóval nem történt meg. Vagyis Conneryvel. Később az a hallatlan dolog esik meg vele, hogy nemcsak hogy belezúg, de még el is veszi feleségül Diana Rigg grófnőjét. Lazenby maga is megerősítette nekem, hogy egyre csak nő a film kultusza. Ahogy telt az idő, egyre többen és többen mentek oda hozzá, hogy ez a kedvenc Bond-filmjük.
George Lazenby az 1969-ben (fotó: Danjaq S.A. & United Artists Corporation)
George Lazenby két dologról híres: mindenféle színészi tapasztalat híján lépett Sean Connery helyébe, majd miután eljátszotta a világ egyik leghíresebb mozihősét az Őfelsége titkosszolgálatában, általános megdöbbenésre elutasította a producerek további James Bond-filmekre vonatkozó ajánlatát. Az ausztrál színésszel négy másik újságíró társaságában beszélgettünk, és hamar kiderült róla, hogy imád anekdotázni, gyakran meg sem várja a kérdés végét, és máris belekezd egy újabb hihetetlennek tűnő történetbe.
„Péntek esténként az ausztrál kocsmákban ha gyengének tűntél, rögtön beléd kötöttek. El kellett játszanod, hogy erős vagy” - emlékezett vissza, hol tanulta ki a színészetet. Az is segített neki, hogy szülőhazájában autókereskedőként dolgozott, és miután az elején egyetlen kocsit sem tudott eladni, változtatott a technikáján: odafigyelt a vásárlókra, beszéltette őket, azt mondta nekik, amit hallani akartak. Ettől rögtön megugrott az általa eladott autók száma.
Angliába a szerelem repítette el. A barátnője után ment, akit aztán három hónapon át nem talált, míg végül azzal szembesült, hogy egy oxfordi krikettjátékossal jár. Behúzott neki egy nagyot, aztán gyorsan eliszkolt, mert az egész krikettcsapat a nyomába eredt. Nem tartja magát romantikus alkatnak: „Annyira vagyok romantikus, amennyire azt a nő elvárja tőlem, hogy megkapjam, amit akarok.” Amikor arról kérdeztem, hogy Bondhoz hasonlóan ő is nagy nőcsábász hírében állt, azt felelte, hogy akkoriban mindenki az volt. A hatvanas éveket egy felbolydult korszaknak írta le: „A nők elkezdték használni a fogamzásgátló tablettát, miniszoknyát viseltek és ők kezdeményeztek”.
Először viszont még nem volt sikere az angol nőknél. Az ausztrál divatot követve pomádéval lőtte be a haját, ez viszont Londonban már nem volt menő. Ausztriában síelt, amikor megmondták neki, hogy el kell tüntetnie ezt a zsírt a hajából. Elment fodrászhoz, lebarnult, és nagy változás állt be, miután visszatért a londoni autókereskedésbe: „Azok a lányok, akik korábban visszautasítottak, most odajöttek hozzám. Hihetetlen volt az egész. A szomszéd fodrászszalonban dolgozó nő korábban elhajtott, most meg fel sem ismert, és érdeklődve kérdezte, ki vagyok én.”
Az autókereskedés után férfi modellként kezdett el dolgozni, majd a semmiből megtalálta egy ajánlat James Bond szerepére. Rendkívüli részletességgel mondta el nekünk, hogyan osztották rá a 007-es szerepét annak ellenére, hogy addig egyetlen mondatot sem mondott el kamera előtt. Alighanem ez élete legtöbbször elmesélt története. Az egész Maggie Abbott színészügynökkel kezdődött, akit egy barátja kérésére elkísért egy exkluzív vetítésre. „Nem a vásznat néztem, mert a teremben ott ült a Beatles és a Rolling Stones is”.
„Később Párizsban dolgoztam. Egy étteremben összeismerkedtem egy nővel, majd felmentünk a szobájára. Ott csöngött a telefon, Maggie hívott, a lakótársamtól tudta meg, melyik étterembe mentem, így tudott elérni. Vissza kell jönnöd Londonba, te vagy az, akit keresnek. Már nyolcszáz embert megnéztek, háromszázat filmen is, de egyikben sincs meg az, ami benned.« Azt azonban nem akarta elárulni, pontosan milyen munkáról lenne szó. Leraktam, elfeledtkeztem az egészről, hiszen nem akartam színész lenni, nem érdekelt a színészet. Hetekkel később az egyik barátom faggatott arról, miért keresett Maggie, ő beszélt rá, hogy mégis csak keressem fel.”
Peter Hunt: Őfelsége titkosszolgálatában (fotó: Alamo Drafthouse Cinema)
„Egyik színészben sem találták meg azt a tulajdonságot, ami megvolt Conneryben - mondta nekem Maggie. Mi az? - kérdeztem. Arrogancia. Annyira biztos vagy magadban, hogy az már messziről látszik. Mindenki zavarba jött, amikor Bondot kellett eljátszania a kamera előtt. Szerintem te nem fogsz zavarba jönni.” Lazenby úgy öltözködött, mint egy hippi, nem volt tagja a színész-szakszervezetnek, így aztán rögtön kivágták a meghallgatásról. Nem esett kétségbe, ahhoz a fodrászhoz ment levágatni a haját, ahová Connery is járt, egy óriási véletlen folytán még a skót színész öltönyét is megszerezte és abban ment vissza a meghallgatásra. Amikor az asszisztens nem figyelt oda, gyorsan felrohant a lépcsőn.
„Azt hallottam, James Bondot keresitek” - mondta a lehető legmeggyőzőbb brit akcentussal Lazenby. Felkeltette a castingos érdeklődését, aki rögtön átkisérte Harry Saltzman producer irodájába. Saltzman telefonált, csupasz lábait az asztalon pihentette, intett az ausztrál férfinak, hogy üljön le. Ő azonban nem akarta a producer talpát szagolni, inkább az ablakhoz lépett. Később elmondta neki Saltzman, hogy ez tetszett neki, mert az összes többi színész azt tette, amit mondott neki, például leült, ha hellyel kínálta őket.
„Majd összeszartam magam, úgy izgultam, de nem mutattam ki” - emlékezett vissza Lazenby. Minél előbb ki akart kerülni az irodából, így amikor azt kérdezték tőle, hogy vissza tud-e jönni pénteken, azt hazudta, hogy nem, mert Párizsban forgat aznap. Erre Saltzman megkérdezte, mennyi pénzt kap egy napra, majd erről az összegről, 500 fontról kiállíttatott egy csekket. Pénteken Peter Hunt is megnézte magának Lazenbyt, aki a rendezőnek már nem hazudott: „Egyetlen mondatot sem beszéltem még kamera előtt.” Hunt erre ledöbbent, majd nagy nevetésben tört ki: „Azt mondod, hogy nem vagy színész? Sikerült átverned a legkönyörtelenebb embert, akit ismerek. Tartsd magad a történetedhez, és te leszel a következő James Bond.”
„Nem tudtam, hogy a színészek helyett a kaszkadőrök játsszák el a rizikósabb jeleneteket, szóval én csináltam szinte az összeset” - felelte arra a kérdésre, hogy került-e veszélyes helyzetbe a Bond-film forgatásán. „Nem számít, még senki sem látta őt” - poénkodott Hunt, mikor a kaszkadőrök vezetője aggodalmaskodva arról kérdezte, hogy mi lesz, ha balesetet szenved a színész. „Kötélen lógtam, helikopterből ugráltam ki, a verekedéseket is mind én csináltam. A síelős részeket vették át a kaszkadőrök, én csak elsiklottam párszor a kamera előtt. A biztosító megakadályozta, hogy a síelésből is kivegyem a részem. Néhányszor megsérültem, egyszer kificamodott a vállam, ilyenkor elküldtek az orvoshoz, helyre rakták, nem volt nagy ügy.”
Bevallotta nekünk, hogy nem élvezte a kilenc hónapon át tartó forgatást, főleg abban a hat hónapban unta magát, amit a svájci Alpokban töltöttek. A szöveget gyorsan megtanulta a kocsiban munkába menet, untatta, hogy a forgatás legnagyobb része várakozással megy el, és nem tudta mivel elfoglalni magát a hegyekben. Kiharcolt magának egy helikoptert, amivel munkaidő után be tudott menni Zürichbe.
„Egy fegyverboltba is elmentem Zürichben, rámutattam a pisztolyokra, amiket meg akartam venni, de az eladó az engedélyemet kérte. Erre valaki megszólalt, hogy ő James Bond, neki nincs szüksége engedélyre, és ez meggyőzte a boltost". A frissen vásárolt pisztollyal lövöldözött a hegyen konzervdobozokra. A hotelben a villanykörtét akarta kilőni, de a golyó gellert kapott, és kitörte az ablakot. Valaki feljelentette, kiszállt a rendőrség, és elkobozták a pisztolyát. „Azt éreztem, hogy érinthetetlen vagyok és bármit megtehetek” - emlékezett vissza.
Peter Hunt: Őfelsége titkosszolgálatában (fotó: Alamo Drafthouse Cinema)
A Bond-lányokkal kapcsolatban utalt arra, hogy a legtöbbel intim viszonyba került, és az egyikük meghódítását is elmesélte, igaz, név nélkül. Lazenby udvarlására a színésznő annyit felelt, hogy majd szól, hogy mikor lesz aktuális számára a dolog. A férfi egyik nap elvitte helikopterrel Zürichbe vacsorázni, az asztalnál ültek, ettek, amikor a nő megszólalt, hogy most vagy soha. Lazenby meghökkent ezen, de nem akarta elszalasztani az alkalmat, és felmentek a szobába.
Csodálatos időszakként jellemezte azt az időt, amikor ő volt James Bond. Ő kapta a legjobb asztalt az éttermekben, miután bajba került amiatt, hogy motorral száguldott, a producer inkább kölcsön adott neki egy Aston Martint. Mégsem írta alá a szerződést a folytatásról. Az akkori menedzsere, Ronan O’Rahilly győzte meg arról, hogy a Bond-franchise-nak nincs jövője, a hippi-mozgalomhoz kötődő, ellenkulturális filmeket érdemes forgatni. Példaként az Easy Rider hatalmas sikerét hozta fel, ami ugyanabban az évben, 1969-ben jelent meg, mint az Őfelsége titkosszolgálatában. Egymillió dolláros előlegről és több, további James Bond-filmről mondott le.
Hamarosan kiderült, hogy – pénzügyileg legalábbis – rosszul döntött, a közös projektje O’Rahillyval (Universal Soldier) befuccsolt, más szerepet pedig nem kapott, a filmesek féltek a Bond-producerek haragjától. „A pénzért vállaltam el” - mondta el őszintén a Who Saw Her Die című olasz giallóról, amibe Bernardo Bertolucci ajánlotta be. A gázsiból egy vitorlást vett, és mivel nem volt pénze hotelszobára, 15 hónapon át a hajón élt a barátnőjével. Hiába próbáltuk a remekül sikerült giallóról kérdezni, szűkszavúan válaszolt és inkább inkább a hajós élményeiről mesélt. Nyilvánvaló volt, hogy az sokkal inkább megfogta, mint a velencei forgatás.
Megbánta, hogy hátat fordított James Bondnak? A kérdésre, némileg ellentmondó válaszokat adott. Először félig elviccelve annyit mondott, hogy akkor bánkódott, amikor nem volt egy vasa sem. Majd kifejtette, hogy igazából az akkori egomániás énjének csak az nem tetszett, hogy sokan azt hitték, hogy őt kirúgták, és nem magától állt fel. Kicsivel később így összegezte: „Csinálhattam volna még 2-3 Bond-filmet, összeszedhettem volna velük egy vagyont, de enélkül is nagyszerűen alakult az életem.”
Lazenby elsősorban egy idős playboynak tűnt számomra, akinek soha nem volt hivatás a színészet, mindössze egy eszköz volt ahhoz, hogy élvezhesse az életet. És a történeteiből annyi mindenképpen összeállt, hogy ez sikerült neki. „Maga egy nőgyűlölő, szexista őskövület. A hidegháború maradványa” - mondta az 1995-ös Aranyszem-ben James Bondról az M-et alakító Judi Dench. És tényleg volt pár olyan meredek megjegyzése Lazenbynek, ami alapján rá is illik ez a leírás.
Egyszerre elbűvölő fickó, és egy letűnt kor maradványa, aki már nem kompatibilis a #metoo-val és társaival. 80 éves, néha belezavarodik a saját történeteibe, az arroganciának már nem mutatta jelét, de az az erő és sárm még mindig megtalálható benne, ami kellett az önhittsége mellé, hogy kiválasszák Bondnak, és ami aztán a vásznon is megjelent.
A legnagyobb meglepetés az volt vele kapcsolatban, hogy kiváló stand-upos lehetne belőle. Főleg, ha lenne egy írója, aki összesűríti, rendszerezi a gyakran észbontó történeteit. Az interjú végeztével a “csinos lányt” kereste, aki őt fényképezte, majd a mesélő kedve később sem lankadt, lenyomott egy másfélórás masterclasst, amelyen elhintette, hogy szingli, és felajánlkozott, hogy szívesen ismerkedne.
Másnap, a CineFest záróünnepségén is egy hosszú monológot adott elő, miután átvette az életműdíjat. A közönség vette a lapot, sokan nevettek, de alighanem ez váratlanul érte a szervezőket, Bíró Tibor fesztiváligazgató és Kiss János miskolci alpolgármester is ott szobrozhatott mögötte türelmesen, amíg ő hosszasan ecsetelte a Bond-élményét.
Volt olyan története, amit háromszor hallottam a hétvége során, sőt, négyszer, mert felkészülésként megnéztem a róla szóló, Becoming Bond című dokumentumfilmet, és abban is elhangzott. De még így sem vált unalmassá, imponált, hogy 80 évesen is képes ilyen nagy elánnal és lelkesedéssel tolni a show-t. „Nagy kujon ez az ember” - mondta nekünk nevetve, sorban állás közben egy középkorú hölgy, aki szintén ott volt a masterclasson, és nála jobban én sem tudom összefoglalni, mitől vált emlékezetessé George Lazenby miskolci látogatása.
