„Az igazság az, hogy megbolondulok. Az igazság az, hogy szóhoz sem jutok. Hogy miért vagyok ilyen, és miért csinálom ezt, csak akkor derül ki, mikor már vége lesz” - énekli hamiskás, de hipnotikus hangon Méhes Marietta. A dalszöveg irányjelző filmbéli személyisége megfejthetetlenségéhez; ahogy az előadásmódja, úgy az egész lénye is egyszerre taszít és vonz.

Lukáts Andor (fotó: Jávor István)

Nehéz kiigazodni rajta, hiszen egyszerre lehet róla olyanokat mondani, hogy ártatlan és szexuálisan túlfűtött, hogy idegesítően affektál, de ezzel együtt elbűvölő. Izgalmas ellentmondásaival az őrületbe kerget. Önmagát nem elemzi, ösztönösen él, és alighanem ez a legfontosabb része a titkának. És áttételesen ez a film titka is, amely ismét ösztönössé, vaddá és őszintévé tett egy olyan sokszor kipróbált és közhelyekbe merevedett műfajt, mint a melodráma.

Az Eszkimó asszony fázik egy merőben szokatlan szerelmi háromszög történetét meséli el. Laci, a világhírű zongoraművész beleszeret Mariba, nemsokára össze is költöznek. A lányról azonban nem mond le a férje, aki süketnéma állatgondozó, és újból és újból felbukkan az életükben. Még dobosnak is beáll Laci és Mari új zenekarába, csak hogy a nő közelében lehessen. Szenvedélyesség és fokozódó önpusztítás jellemzi a filmet, amely annak ellenére tart végig a bűvkörében, hogy már az első jelenetéből kiderül, mivel végződik hármójuk kapcsolata: gyilkosságba menekül az egyik szerelmes.

A platinaszőke vampot alakító Méhes Marietta teljesen más módon létezik a vásznon, mint ahogy azt egy színésztől megszoktuk. Kivülállóságára még jobban ráerősít, hogy a zongoraművészt játszó lengyel Boguslaw Linda és az állatgondozót megformáló Lukáts Andor viszont klasszikus értelemben vett színésztehetségek. Hitelesen, szívszaggatóan közvetítik a két férfi minden örömét és fájdalmát. Linda fokozatosan emészti fel önmagát, Lukáts pedig némán szenved.

„Nem pusztán azért választottam őket, mert jó színészek, hanem a lényük, a karakterük, a mindegyikükben meglevő sugárzás ragadott meg, ami a vásznon – lévén mindhárman rendkívül fotogének, jól filmezhetők – még jobban felerősödött” - mesélte róluk Xantus János rendező egy korabeli Filmvilág-interjúban.

Boguslaw Linda (fotó: Jávor István)

Xantus János rendező karrierje rendkívül ígéretesen indult a hetvenes évek végén, dicsérték a rövidfilmjeit, majd az első egész estés munkája, az Eszkimó asszony fázik valósággal berobbant az 1984-es filmszemlére. Elnyerte a legjobb elsőfilmnek járó díjat, illetve Janit, az állatgondozót megformáló Lukáts Andort választották meg a legjobb színésznek. Hosszú fesztiválkörútra indult a film, Xantus elmondása szerint Cannes-ban egy paraszthajszállal maradt le a legjobb elsőfilmnek járó Arany Kamera-díjról, amelyet végül a Florida, a paradicsom-nak ítéltek oda. A rendező videóinterjúban mesélt erről 2007-ben a Filmhunak, egyebek mellett azt is elmondta, miért lett süketnéma Lukáts karaktere, és hogy miért rettent meg a film sikerétől:


Az Eszkimó asszony-t a kritika is jól fogadta, a megjelenésekor Bikácsy Gergely írt róla lelkes kritikát a Filmvilágba: „Xantus János filmje nem adja alább az élet nagy kérdéseinél. A halálról szól, szenvedélyről, önpusztításról, a vegetáló magánlét dühödt elutasításáról és a magánboldogság extázisának dühödt vágyáról. […] Nem konstruál különleges „határhelyzeteket”, a jól ismert szerelmi háromszög segítségével akar súlyosan szólani. Mintha azt sugallná, nagy történelmi fordulókon bárki átélheti az élet legizzóbb ellentmondásait, a jelentéktelen mindennapokban viszont kevesen, s talán ez az érdekesebb.”

A film a későbbiekben sem tűnt el, a nyolcvanas évek elejének izgalmas hazai művészeti irányzatának, az új-érzékenységnek (bővebben itt olvashatsz róla) a legkönnyebben befogadható darabjaként vonult be a filmtörténetbe. Aki benne volt a nyolcvanas évek undergroundjában, az kultfilmnek kijáró rajongással tekint az Eszkimó asszony fázik-ra, hiszen a közegben nagyon népszerű Trabant zenekar dalai nem csupán elhangzanak, hanem szerves részét képezik a cselekménynek, emellett pedig a korszak több legendás művésze és zenésze is felbukkan a filmben.

Méhes Marietta (fotó: Jávor István)

Van tehát egy nemzedék, akinek ez a film a fiatalságot, az elvágyódást, a lázadás érzését jelenti. Ezt persze a fiatalabbak is könnyedén kiérezhetik az Eszkimó asszony fázik-ból, csak ők jóval kevesebb ismerős arcot fognak látni, és utána kell olvasniuk a szocialista kultúrpolitikának, hogy megértsék, mi volt az a második nyilvánosság, miért csak a film sikere után jelenhetett meg egy kislemez a zenekar dalaival.

Az Eszkimó asszony fázik remek kiindulópont a nyolcvanas évek budapesti művészvilágának felfedezéséhez, ugyanakkor a hűvös iróniával tálalt melodráma, az élet nagy kérdéseinek feszegetése időtlenné is teszi a filmet. A hatása a mai napig érezhető a magyar filmművészetben. Elég csak a tavaly bemutatott Virágvölgy-re gondolni, amelyben a csecsemőt rabló női főszereplő (Berényi Bianka) egyértelműen Méhes Marietta nyomdokain jár.

Az eszkimó asszony egy különleges, ellentmondásos személyisége a magyar filmnek, akiben összesűrűsödött a nyolcvanas évek szabadságvágya. Mari a film végén elhajózik, Marietta pedig a valóságban is ezt tette: Amerikába disszidált a nyolcvanas évek közepén.

„Ha el akarok menni, elmegyek. Ha vissza akarok jönni, akkor visszajövök. És nem tetszett, hogy mégis választásra kényszerítettek. Ha ugyanis disszidált az ember, akkor legalább öt évig tartott, míg elévült a dolog, és visszatérhetett anélkül, hogy letartóztattak volna. Kétségtelen, volt a távozásomban egyfajta lázadás: oda megyek, ahová akarok, nekem senki sem mondhatja meg, mit csináljak, mit ne. Igen, sikeres voltam - egy alternatív, underground közegben. De egzisztenciális, megélhetési dolgokban ez egyáltalán nem tükröződött” - indokolta a döntését a Népszabadságnak adott interjújában.